A thai konyha leghíresebb ételét alig 80 éve találta ki az ország fasiszta diktátora

2019.11.13. 05:19

Ami nekünk, magyaroknak a gulyás, az oroszoknak a borscs leves, az amerikaiaknak a hamburger, és a japánoknak a szusi, az Thaiföldön a pad thai – a nemzeti konyha ékköve, amit minden turistának ki kell próbálni, a néplélek évszázados kifejeződése. Kivéve, hogy ugyan a világ összes thai éttermében alap fogás és tuti bestseller, valójában egyáltalán nem olyan tradicionális, mint gondolnánk, a történelme alig 80 évre nyúlik vissza, és nem azért lett népszerű, mert a thai nép jókedvében ette volna minden nap.

A pad thai valójában rém egyszerű kaja: fog az ember egy wokot, felforrósítja az olajat benne, összesüt némi rizstésztát zöldségekkel és hússal, megküldi ízlés szerint csípős szósszal, és kész is van. Vagy nézzük meg ugyanezt a kora 2010-es évek méltán elfeledett youtuber sztárja, a Vegan Black Metal Chef verziójában:

Ilyen jellegű, tésztás-zöldséges-húsos ételek persze elég régóta léteztek Délkelet-Ázsiában, de azért nem voltak szupernépszerűek, és semmiképpen nem tartották őket nemzeti ételnek egy országban sem. Egészen 1938-ig, amikor egy  Plaek Phibunsongkhram  (a nyugati sajtóban egyszerűen csak Phibun) nevű tábornok került az ország miniszterelnöki székébe. Nem volt éppen egyszerű helyzetben: az ország ugyan az egyetlen volt a térségben, amit sosem gyarmatosítottak az európai nagyhatalmak, csupa brit és francia gyarmat vette körül, plusz fenyegető árnyékként Japán, ami már bele is fogott a maga kelet-ázsiai hódításába 1937-ben, a Kína elleni invázióval.

Le a kínai kajával!

Thaiföld közben éppen frissen lett Thaiföld (addig Sziám néven volt ismert), és hagyta el az abszolút monarchia intézményét – államformaként megőrizve a királyságot. Phibun nagy tisztelője volt Mussolininek, és olasz mintára fasiszta diktatúrát vezetett be az országban, idegengyűlöletre – ehhez a kínaiak voltak leginkább kéznél alanynak –, katonás rendre, és önellátó gazdaságra építkezve. A nacionalista büszkeség és az önellátás célját egyszerre szolgálta az új nemzeti étel, amit Phibun egyenesen a saját konyhájából repített az ország összes asztalára (egyes források szerint ő kreálta, mások szerint régi családi recept volt). A pad thai egyszerre hódította meg az éttermeket és a konyhákat: előbbiben az segített neki, hogy kitiltották az országból az összes kínai éttermet és utcai kajaárust, utóbbiban pedig a rizzsel szemben a tésztát erőltető állami propagandakampány, ingyenes tésztaosztogatásokkal megtámogatva.

Ironikus, hogy Phibun nagy példaképe, Mussolini tíz évvel a thai „a tészta a te ebéded” kampány előtt éppen ennek az ellenkezőjét próbálta meg Olaszországban: a rizsre átnevelni a tésztán nevelkedett olaszokat. Mondjuk neki nem is sikerült, ami Phibunnak igen.

A propaganda bejött: a nemzeti öntudatra ébredő thaiok rákaptak a pad thai-ra, vagy eredeti és teljes nevén gway teow pad thai-ra, ami nagyjából annyit jelent, sült rizstészta thai módra. A nemzetközi konyhába átment rövid verzió ezzel szemben csak annyit jelent, hogy „sült thai”, aminek persze nem sok értelme van, de ez senkit nem zavar.

Phibunt egyébként még a második világháború vége előtt megbuktatták, de 1947-ben egy újabb katonai puccsal visszatért, jó érzékkel a demokráciát tűzve a zászlajára a fasizmus helyett (ezt némileg árnyalja, hogy a miniszterelnöki poszt mellett az évek alatt szép sorban magára osztotta a külügy-, belügy-, agrár-, kulturális-, kereskedelmi-, pénzügy- és oktatási miniszteri posztokat is). Beszállt a koreai háborúba a nyugati hatalmak oldalán, három puccskísérletet úszott meg, de a negyedikbe végül belebukott 1957-ben. Japánba száműzték, ott is halt meg.

A pad thai sikere túlélte, de ekkor még mindig csak az ország határain belül volt igazán népszerű. A világhódítás 2002-ben jött el, amikor a kormány beindította és rengeteg pénzzel megtolta a Global Thai nevű gasztro-diplomáciai programját. Pár év alatt a világ thai éttermeinek száma a háromszorosára emelkedett, a thai konyhát és pad thait pedig elkezdte nagykanállal zabálni a világ (és nem utolsósorban a turizmus is berobbant). A 2010-es évek elején ennek a projektnek a mintájára indított hasonló programokat például Dél-Korea és Peru is, aminek hatását máig érezni a nemzetközi konyhatrendekben.

Miért, azt hitte, a kimchi meg a ceviche csak úgy magától jött divatba?