Miért hordtak szemkötőt a kalózok?

GettyImages-1184099866
2019.11.15. 04:56

A kalózmesék és hollywoodi filmek tipikus kalózainak alapvetően három különös ismertetőjegyük van: az egyik a faláb, a másik a vállukon trónoló papagáj, a harmadik pedig a szemfedő, lehetőleg halálfejjel díszítve. A legtöbben biztosra veszik, hogy utóbbit az indokolja, hogy a rendszeresen csatába vagy verekedésbe keveredő simlis kalózok egészen egyszerűen ilyen gyakran elvesztették az egyik szemüket, vagy legalábbis ezt a látszatot akarták kelteni, hogy nagyon keménynek és félelmetesnek tűnjenek. Az igazság azonban nem ennyire egyszerű.

A kalózok szemtakarója úgy jelenik meg minden kalózábrázoláson, mintha az egyik szem elvesztése olyan kézenfekvő sérülés lenne, mint hogy az asztalosoknak hiányzik egy ujjperce. Persze lehet azt mondani, hogy erre számítani lehet, ha valaki a hajón állva sokat néz a távcsőbe hullámzó tengeren, de mégsem ez a magyarázat.

Nehezen szokik hozzá a szem a fény és a sötétség váltakozásához

Emlékezzen vissza, milyen fájdalmasan kellemetlen tud lenni, mikor nyáron a sötét lakásból hirtelen kilép a szikrázó napsütésbe. Vagy hogy mennyi idő kell ahhoz, hogy a fényárból a sötétbe lépve bármit lásson az ember. Egy jó kalóznak nem volt ideje ilyenekre, főleg, hogy gyakorlatilag állandóan rohangálnia kellett a fedélzet és a hajó sötét gyomra között.

Ezért az egyik szemét a fényben, a másikat pedig a sötétben használta, ezért kellett a szemkötő.

Fontos volt, hogy minél rövidebb idő alatt tudjon váltani a szeme, nemcsak azért, hogy hamarabb találja meg a rumot, de a csatáknál is fontos lehetett, ha a hajó gyomrában is látja, hogy ki van vele és ki ellene. A szem alapvetően nagyon gyorsan képes alkalmazkodni ahhoz, ha sötét helyről megy ki az ember a fénybe, vagy egyszerűen felkapcsolják a lámpát, elhúzzák a függönyt. Nem feltétlenül kellemes érzés, de néhány másodperc alatt hozzászokik a szem. Viszont vonatkozó tanulmányok szerint akár 25 perc is kellhet ennek a fordítottjához, vagyis majdnem egy fél órára van szükség, hogy a világos után a sötétben is a lehető legjobban lásson az ember.

Nyilván nincs ennek igazolására közvetlen forrás, de a feltételezések szerint ezt a módszert azok a tengerészek is használták, akik nem akarták megvárni azt az átlagosan 20 percet, amíg a szemük teljesen hozzászokik a sötétséghez. Azért nem lehet magabiztosan állítani, hogy valóban ezt a célt szolgálta a szemkötő, mert nincs róla írásos feljegyzés, ami egyértelműsíti a funkciót, bár a történészek is egyetértenek abban, hogy a tengerészélet nem arról szólt, hogy minden apróságot ilyen részletesen lejegyezzenek és visszaadjanak az utókornak.

Jóval későbbi korokból viszont már találni olyan feljegyzéseket, amik szerint érdemes lehet ilyet viselni a pilótáknak, vagy legalább becsukni az egyik szemüket, ha azt éles fény éri, hogy a sötétben is megmaradjon valamennyire a szemük érzékenysége.

(Borítókép: Chelsea Guglielmino / Getty Images Hungary)