Megfordított egy ketchupos üveget, milliomos lett

2020.01.05. 07:04

Paul Brown nevét viszonylag kevesen ismerik, pedig mikor először lepték el a boltokat olyan ketchupok, szószok és  samponok , amiket fejre állítva  lehetett tárolni úgy, hogy nem folytak ki, mégsem maradt bennük a krém jelentős része, akkor valószínűleg sokakban felmerül, hogy ezzel valaki biztos jól megszedte magát. Igen, Paul Brown volt az.

Miért nem nekem jutott eszembe?

Az örök kérdés, ami olyan sok fotelfeltalálót foglalkoztat, hiszen az egész olyan egyszerűnek tűnik: csak fejre kell állítani a flakont, és olyanra kell tervezni, hogy ne boruljon fel. Laikusoknak úgy tűnhet, hogy csak ennyin múlik minden, de a probléma ennél sokkal összetettebb volt, ezért is kellett több mint 100 prototípus, néhány lenullázott hitelkártya és családi kölcsönök, hogy végre összejöjjön. Az ilyen típusú flakonoknak szó szerint egy kis szelep a nyitja, ami nemcsak azt változtatta meg, ahogyan az emberek ketchupot és majonézt öntenek az ételükre, de közben Brownt is dollármilliomossá tette.

Brown a nyolcvanas évek végén egy formaöntő cég tulajdonosaként dolgozott. Olyan műanyag üveget szeretett volna tervezni, amiből egyszerűen, könnyedén jön ki a szósz, amit ráadásul pontosan lehet irányítani. Azt akarta, hogy a flakon olyan legyen, hogy amint az ember nem nyomja, a szósz sem folyik tovább, de még csak nem is csöpög, mint a csap. Tim Socier nevű kollégájával kezdett el kísérletezni folyékony szilikonnal és egy megfelelő öntőformával. Brownnak voltak ötletei, Socier pedig jártas volt a számítógépes modellezésben, ő tudott segíteni, hogy az ötleteket a gyakorlatban is tesztelni tudják.

A siker általában nem jön egyszerűen, ezt Brownék is megtapasztalták. Hosszas kísérletezgetés után aztán megszületett az a kupola alakú szelep, aminek a nyílása X-et formáz. Ez virágszerűen szétnyílik, amikor valaki nyomja az üveget, és összezáródik, amikor nem. De az ördög itt is a részletekben rejlett, és akármennyire tudták, hogy ez a jó irány, valahogy csak nem akart sikerülni az áttörés – illetve pont az volt a baj, hogy a szósz állandóan áttörte a membránt. Közben nemcsak Brown nullázódott le, de a családja és a barátai is, akik próbálták anyagiakkal is támogatni a tökéletes szószos flakont feltalálását. 

Már fel akarták adni

Ebben az időben történt az is, hogy egy ügyfél azzal kereste meg, hogy szeretnének egy olyan samponos flakont, amit fejjel lefelé lehet tárolni, és nem folyik ki. Ez szinte egy isteni szikra volt, mert már mindketten kezdték feladni, de a megrendelés miatt rászántak még egy estét a fejlesztésekre, és a 112. próbálkozásuk, valamint a membrán széleinek vékonyítása sikerrel járt, olyannyira, hogy az ügyfél is boldogan  rendelte meg a cégtől a flakonokat.

Brown jártas volt a találmányok levédetésében, tudta, hogy eljött az idő, hogy a találmányukat kellő körültekintéssel szabadalmaztassa. Később kiderült, hogy ez volt a második legjobb húzása, így ugyanis minden olyan nagyvállalatnak fizetni kellett, aki használni akarta, még úgy is, ha minimális változtatásokat eszközölt rajta, mondjuk más volt a kiöntőnyílás átmérője.

Ha néhány évet ugrunk előre a történelemben, jól látszik, hogy a technológiát néhány nagyobb vállalat mellett már a NASA is alkalmazza: membránszeleppel látják el az űrhajósok ivópoharát, hogy megakadályozzák a folyadékok szivárgását, és ugyanezzel a módszerrel élnek a gyerekeknek készült ivópoharak is. Aztán 1991-ben bejelentkezett Brownnál a Heinz, hogy szeretnék használni a technológiát, és ezzel a feje tetejére állított ketchupos flakon elindult világhódító útjára.

Aztán négy évvel később Brown eladta a cégét 13 millió dollárért.

A pénzből visszafizette az összes hitelét, amit a feltalálás közben felhalmozott, megadta a tartozásait a barátainak, és vett egy házat Floridában, hogy ne legyen gondja a nyugdíjas évekre sem.