A világ legdurvább kapuzárási pánikja: az úriember, aki kalóznak állt

2020.02.21. 05:39

Stede Bonnetnek látszólag mindene megvolt, ami a boldog élethez szükséges. Tehetős szülők gyermekeként született 1688-ban az akkor brit uralom alatt álló Barbadoson, és ennek megfelelő neveltetésben is részesült. Rövid ideig katonaként is szolgált, majd a szülei halála után megörökölt hatalmas cukorültetvényből élt feleségével és négy gyerekükkel. 1717-ben mégis gondolt egyet, és vagyont, földet, családot hátrahagyva kalóznak állt.

Bonnet eleinte csapnivaló kalózkapitány volt, ami nem csoda, hiszen addig csak egyszerű utasként hajózott még. Rövid, ám annál intenzívebb kalózpályafutása végére azonban így is sikerült beírnia magát a kalóztörténelem nagykönyvébe, ahol előkelő hátterének köszönhetően megkapta az Úriember Kalóz becenevet. Csak azt nem tudja senki biztosan, hogy miért döntött úgy, hogy a nyugodt és biztos élet helyett a tengert és a törvényen kívüliséget választja.

Az időzítése mindenesetre jó volt: az 1715 és 1720 közötti néhány év a kalózkodás aranykorának számított, és nagyrészt a Karib-tenger akkoriban tevékenykedő kalózainak köszönhetjük azt a popkultúrát megtermékenyítő romantikus kalózképet, amely ma is rendszeresen visszaköszön a könyvek lapjain és a filmvásznon – például A Karib-tenger kalózai-sorozatban.

Bár a kalózokat már akkoriban is tűzzel-vassal üldözték a hatóságok, a gyarmatok népének nem elhanyagolható része amolyan Robin Hood-figuraként tekintett rájuk, akik a vagyoni különbségekből adódó ellentétek kiéleződése és a fokozódó brit nyomás közepette megbüntetik a pöffeszkedő gazdagokat. Nem véletlen, hogy a kalózok nagy része is ebből a rétegből, a rabszolgák, szerződött munkások és becsődölt ültetvényesek közül került ki.

Bonnet viszont egyik sem volt, és első ránézésre nem volt különösebb oka lázadozni. A korabeli források szerint a házasélet elől menekült a kalózságba, bár erre a problémára azért talán túl radikálisnak tűnik egy ilyen megoldás. A legidősebb gyereke, Allamby nevű fia még 1715 előtt meghalt, ez is hozzájárulhatott az állítólagos mentális problémáihoz. Fennmaradtak arra utaló jelek is, hogy anyagi gondjai lehettek, mert egy hivatalos irat szerint 1700 fontot kölcsönzött akkoriban, ami manapság olyan 125 millió forintnak felelne meg. Mindemellett politikai okai is lehettek az akkoriban rendszerellenes kiállásnak is tekintett kalózéletre: egyes történészek szerint jakobita lehetett, azaz a német származású I. György helyett a korábbi uralkodóház, a Stuartok visszatérését, ezen belül is James Francis Edward Stuart III. Jakab királlyá koronázását támogatta. Valószínűleg ezeknek a különféle gyökerű motivációknak valamilyen elegye vitte rá, hogy addigi életét hátrahagyva hajóra szálljon.

Amatőrből rettegett kalóz

Mindenesetre nem a bevett módon, egy hajó erőszakos megszerzésével indította kalózkarrierjét, hanem törvényes úton vett egy hajót, amelyet felfegyverzett tíz ágyúval, toborozott rá hetven főnyi legénységet, majd a Revenge, azaz bosszú nevet adta neki. Hogy pontosan mit is tervezett megbosszulni, az máig nem világos, de ez kalózkörökben már csak a hangzása miatt is népszerű névnek számított. Az újdonsült kalózhajó Virginia felé vette az irányt, és bár a legénységnek hamar feltűnt, hogy a kapitányuknak lövése sincs se a kalózkodásról, se úgy általában a hajózásról, saját tapasztalatuknak köszönhetően sikerült rövid időn belül több hajót is kifosztaniuk.

A kezdeti sikerek után Bonnet és legénysége Hondurashoz hajóztak, amely akkoriban népszerű kalóztanyának számított. A botcsinálta kalózkapitány itt ismerkedett meg kora leghírhedtebb kalózával, a vadnak és kiszámíthatatlannak tartott Feketeszakállal. A két csapat nyomban össze is állt, és a Revenge a kreatív kalózhajó-névadás másik remeke, a Queen Anne's Revenge oldalán kelt újra útnak. Feketeszakállnak gyorsan feltűnt, hogy egy amatőrt sodort az útjába az óceán, úgyhogy inkább magához ragadta a másik hajó irányítását is, és megtette kapitányának a saját elsőtisztjét – Bonnet legénységének jóváhagyásával.

Maga Bonnet elvileg Feketeszakáll vendégszeretét élvezte annak saját hajóján, de a gyakorlatban inkább a foglya volt, ezért Bonnet – talán hogy értelmet nyerjen a hajója neve – bosszút forralt ellene. Erre nemsokára lehetősége is adódott, amikor kikötöttek Észak-Karolinánál. Amikor partra szállt, azzal szembesült, hogy Feketeszakállék kifosztották és magára hagyták a Revenge-et, a legénység maradékát pedig egy kis szigeten magukra hagyták. Bonnet visszavette a hajóját, összegyűjtötte az embereit, és Feketeszakáll nyomába eredt.

Az aranykor vége

A bosszú nem jött össze, mert addigra Feketeszakáll már messze járt, de az Úriember Kalóz minden korábbinál nagyobb lendülettel, illetve minden addiginál kevésbé úriember módjára vetette bele magát a kalózkodásba, és sorban fosztotta ki az útjába kerülő kereskedőhajókat. Időközben a képességei is sokat fejlődtek, a vérszomjasságának pedig hamar híre ment és rettegett kalózzá tette. Olyannyira, hogy Dél-Karolina kormányzója meg is bízta William Rhett ezredest, hogy kerítse kézre őt. Ez 1718 augusztusában meg is történt, és bár maga Bonnet fogadkozott, hogy előbb röpíti levegőbe a hajóját és saját magát, mint hogy kapituláljanak, az emberei máshogy gondolták, és megadták magukat.

A félelmetes kalózkapitány a fogságban stratégiát váltott, és előkelő hátterére hivatkozva kért kegyelmet a kormányzótól, mindenért Feketeszakállt hibáztatva. A tárgyalása olyan sokáig húzódott, hogy közben rég felakasztották minden maradék emberét, cserébe a leiratok értékes történelmi forrásként szolgálnak az utókornak. Végül Bonnet is bűnösnek találtatott, és 1718. december 10-én felakasztották. Nem sokkal később Feketeszakáll is meghalt egy véres ütközetben, és a kalózok aranykorának az 1720-as évekre végleg leáldozott.