A neandervölgyiek nélkül ma mi se lennénk itt

GettyImages-578070906
2020.02.24. 04:59

Egyelőre úgy tűnik, mi nyertük meg az evolúciós versenyt, és a magas lóról könnyű lenézni a már kihalt három-négy rokon emberfajra, akik 40 ezer éve még a Földet járták, hiszen biztos azért haltak ki, mert alig voltak jobbak, mint az állatok. Ennek ellenére vannak régészek, akik védelmükbe veszik az egyik ilyen fajt, amelyik már nem tud kiállni magáért: a Homo neanderthalensist, azaz a neandervölgyi embert.

Sokak képzeletében úgy élhetnek, mint kiugró homlokú, csupasz majmok, akik csak morgással kommunikáltak, és egyetlen céljuk a túlélés volt. Nagyjából i.e. 400 ezerben jelenhettek meg, és 300 ezer évig rótták Európát, mielőtt úgy 28 ezer évvel ezelőtt nyomuk veszett, azaz kihaltak. Szerencsére nem tűntek el teljesen: a DNS-ünk 99,5 százalékban megegyezik, és vannak olyan ma élő emberek, akik a mai napig magukban hordoznak néhány gént a Neander-völgyből. Ez azért lehet, mert a fajunk gyakran szoros kapcsolatba került az övékkel, így megkaptunk néhány jellemző gént.

Kövületeknek hála ma már tudjuk, hogy az utolsó neandervölgyi csoportok Floridába költöző amerikai nyugdíjasokhoz hasonlóan a hűvös európai mezőkről a napos Ibériai-félsziget déli részére, egészen pontosan Gibraltárra költöztek. Ezt 1848 óta tudjuk - amikor nálunk megindult a szabadságharc, a britek egy kőfejtőben megtalálták az első neandervölgyi koponyát. Egyelőre négy nagy barlangról sejtjük, hogy jelentős neandervölgyi leleteket rejtenek, de eddig csak az egyiket, a Gorham-barlangot vizsgálták tüzetesebben.

A kutatást vezető Clive Finlayson szerint a barlang gyakorlatilag egy neandervölgyi városkának felelt meg. Európán belül itt élt a legtöbb neandervölgyi. A leletek alapján több alpopulációban éltek, így nem tudjuk biztosan, hogy néhány tucatnyi élt együtt, vagy csak egy pár család. Az első koponya felfedezése óta már hét neandervölgyi maradványait is megtalálták, valamint rengeteg eszközt és állati maradványt.

Otthon, édes otthon

A barlangban rengeteg rétegnyi üledék található, így egészen pontosan be tudjuk lőni egy tárgyról, hogy nagyjából mikor került oda, és így már tudjuk, hogy a Gorham-barlang több mint 100 ezer éven át szolgált időszakosan neandervölgyiek otthonaként. Néhány lelet alapján akár még 24-33 ezer évvel ezelőtt is lakhattak neandervölgyiek a barlangban. Elképzelhető, hogy a környező partszakaszon is letelepedtek, de azokat a leleteket már rég elmosta a tenger.

A barlang akár még ma is vonzó lehet néhányaknak: széles szája, ami sok napfényt kap a tengerre néz, belül pedig sötét, és több kisebb barlang nyílik belőle. Nyáron hűvösebb, télen kicsit melegebb mint kint, tehát ideális élő- és búvóhely volt. 

Ma már azt is tudjuk, hogy hogy úszni is tudtak, így nem csoda, hogy vadakon kívül halat és tengeri emlősöket is fogyasztottak. Valószínűleg még delfint is ettek, bár azt még nem igazán tudjuk, hogyan. Ezen kívül persze paleo diétán voltak, tehát gyűjtögettek és mamutot, gyapjas rinocéroszt és kőszáli kecskét vadásztak. Sok madár maradványát is megtalálták a barlangokban, és a csontok tele voltak fognyomokkal, tehát a neandervölgyiek ezeket is megették. Nem tudni, hogy kapták el őket; vagy kiraktak nyers húst, hogy csapdába csalják a madarat, vagy valahogy vadászták őket, ami elég nehéz. Több ragadozó maradványait is megtalálták: szirti sasét és keselyűét is, bár ezeket nem biztos, hogy a húsukért vadászták, mivel például a keselyű igen savas.

Mivel a vágásnyomok ezeken a csontokon olyan helyeken vannak, ahol kevés a hús, feltételezhető, hogy a neandervölgyi csak a tollra pályázott. A leletek alapján valószínűleg a madár nagy részét eltávolították, így egy nagy, fekete, tollas vállfedőt kaptak a boncolás végén.

Ez a felfedezés azt jelenti, hogy ideje a Homo sapiensnek újraértékelni a felsőbbrendűségi komplexusát: még ha a rokonok nem is voltak olyan fejlettek, mint mi, előfordulhat, hogy majdnem azonos kognitív képességekkel rendelkeztek. Erre jó bizonyíték, hogy le tudták vonni a logikai összefüggést az ég madarai és a csinos tollköpenyek között.

A neandervölgyi művészet első alkotása is ebből a barlangból származik. A Neandervölgyi hashtag gyakorlatilag nem több, mint néhány sziklába vésett vonal, de mivel a korabeli eszközökkel nehéz volt egy ilyet kivitelezni, biztosak lehetünk benne, hogy tudatos, alkotó szándék áll a vésés mögött. Hozzánk hasonlóan okkert és kagylókat is használtak díszítésre, és 64 ezer évvel ezelőttről ránk maradt néhány festett alakzat és állatábrázolás. Ezek nagyjából 20 ezer évvel azelőtt készültek, hogy mi megérkeztünk volna Ibériába.

Sokáig azt gondoltuk, hogy többek között a kommunikációs készségek hiánya vezetett a neandervölgyiek bukásához, azonban új bizonyítékok arra utalnak, hogy ugyan a nyelvcsontjuk más volt, mint a miénk, de ugyanolyan jól működött.

Ha tudtak beszélni, akkor tanítani is tudtak, és ez azt jelenti, hogy mi is átvettünk tőlük ezt-azt. Kutatók találtak néhány csonteszközt olyan helyeken, ahol kizárólag Homo sapiens élt, amiket jóval korábbi neandervölgyi élőhelyen is találtak.

Mikor északra vándoroltunk Afrikából, valószínűleg sokkoló lehetett a hideg, de a neandervölgyiek már egy ideje itt éltek, így valószínűleg sok túlélő technikát megtanítottak a vándorló őseinknek

A vég kezdete

Ennek ellenére valószínűleg nem tudtak olyan hatékonyan alkalmazkodni, mint mi – ezért én írom ezt a cikket, és nem egy neandervölgyi – és egy idő után nem tudtak megküzdeni az őket körülvevő kihívásokkal. Nagytestű vadak ellen hatékony volt a közelharci vadásztechnikájuk, de fürgébb, kisebb préda ellen nem sokat ért. Mikor a nagy vadak megritkultak, őseink például a nyulak felé fordultak, akiket csapdával is vadásztak, így életben maradtak. A neandervölgyiek nem voltak jó nyúlvadászok, így alultápláltakká váltak.

Az időjárás se volt túl kedvező, Észak-Európa egyre hidegebbé vált, ezért a neandervölgyiek délre kényszerültek költözni, ám egy ilyen vonulásba sokan meghalhattak. Mire Gibraltárba értek, már nagyon belterjessé váltak, ami megnehezíti a fajfenntartást. Az alultápláltság miatt a nők termékenysége is visszaesett, így kevesebb gyerek született, mint ahányan meghaltak. Hiába folytatták az őseik életmódját, az a klímaváltozás miatt már nem volt olyan hatékony, mint régen.

Mivel folyamatosan a túlélésért küzdöttek, az utolsó éveik már nem a tudomány és a kultúra felvirágoztatásáról szólt, hanem élelemszerzésről. Ebben az állapotban egy járvány, ragadozók, vagy néhány hálátlan Homo sapiens könnyen végezhetett a neandervölgyiekkel.

Saját divatuk volt, eszközt használtak, művészkedtek, eltemették a halottaikat és valószínűleg nagyban hozzájárulhattak ahhoz, hogy mi legyünk a teremtés koronája: lehet, hogy a neandervölgyi ember megérdemli, hogy hálával, és nem lenézéssel gondoljunk rá – főleg, hogy mind egy picit neandervölgyiek vagyunk.

(Borítókép: A Homo Sapiens evolúciója -  Jerez de la Frontera  régészeti múzeum Spanyolországban / Fotó: Geography Photos / Universal Images Group a Getty Images segítségével)