A kötés és a kémkedés elválaszthatatlanok egymástól

GettyImages-529798016
2020.03.23. 08:35

Az első világháború idején egy belgiumi kisvárosban, a vasúti sínek mellett lakó nagymama rendszeresen az ablakban üldögélve kötögetett. Eközben figyelte a megszálló német csapatoknak ellátmányt szállító vonatok közlekedését. Amikor elhaladt egy vonat, megváltoztatta a kötés mintázatát. Így, miután az elkészült pulóvert átadta a belga ellenállás egyik katonájának, a kötött szemekbe kódolt üzenetből megtudhatták, hogy mennyi ellátmány érkezett a frontra.

A kötés és a kémkedés kapcsolata, hiába hangzik rendkívül bizarrul, valójában komoly múltra tekint vissza. A kötésmintákat kódolásra is használhatták, de a kötögető nénik jó álcául is szolgálhattak az ellenségről adatokat gyűjtő ellenállók és kémek számára. A gyakorlatról már az 1942-es kémtankönyv, a Guide to Codes and Signals is említést tesz.

A kötésmintában elhelyezett kódok a szteganográfiának nevezett rejtjelezés technikáját alkalmazták. Ilyenkor nem maga az üzenet kódolt (vagy legalábbis nem csak az), hanem azt valamilyen hétköznapinak, és ezért érdektelennek tűnő hordozón rejtik el. Például morze kódokat csempésznek egy ártatlannak tűnő képeslap sorai közé.

A kötés azért ideális médiuma a kódolt üzeneteknek, mert gyakorlatilag digitális szövegként is értelmezhető. Alapvetően két szemtípus létezik: a sima és a fordított. Mintha 1-esek és 0-k sorakoznának egymás után a sálon vagy a pulóveren. Az avatatlan szem észre sem veszi őket, de aki ért a kötéshez, az ugyanúgy olvashatja őket, akár a morze ábécét.

Phyllis Latour Doyle 1944-ben ejtőernyővel érkezett a megszállt Normandiába, majd barátkozni kezdett a német katonákkal. Amit megtudott róluk, azt kötött mintákba kódolta. A kódtáblája is egy selyemkendőre volt nyomtatva. A kötése mindig vele volt, de ez senkinek nem tűnt föl, hiszen egy kötögető nő - különösen háború idején, amikor a ruhaipar sem képes működni - teljesen megszokott.

Ráadásul számos háború idején konkrétan felszólították a hátországban maradt asszonyokat, hogy kössenek zoknit, pulóvert a katonáknak. Vagyis mindenki kötött.

De nemcsak az antant hatalmak éltek ezzel az eszközzel az első világháborúban, hanem (legalábbis a brit feltételezések szerint) a németek is. Nem tudni, hogy ez náluk mennyire volt elterjedt, mindenesetre volt idő, amikor betiltották a bonyolultabb kötésmintákat, attól félve, hogy azok ellenséges kémek üzeneteit hordozzák.

De nem is kellett a kötésbe rejteni a kódolt információt. Legalább ilyen hasznos volt a kötögető néni veszélytelenségéről a társadalomban meglévő sztereotípia. A II. világháborúban a szovjeteknek kémkedő amerikai Elizabeth Bently a kötését, kötőtűit, illetve fonalgombolyagját tartalmazó zsákjában csempészte ki - és juttatta a szovjetekhez - a B-29-es bombázók gyártásáról és bevetéséről szóló információkat.

Az amerikai függetlenségi háború idején Molly Rinker az amerikaiaknak kémkedett, miközben rendszeresen felült egy domb tetejére, kötögetett, és a brit csapatok vonulását figyelte. A megszerzett információt apró papírfecnikre írta, majd ezeket a fonalgombolyagokba rejtette. A gombolyagot legurította a domboldalon, az leesett a sziklákról, a lázadó katonák pedig később begyűjtötték.

Gyakorlatilag bármilyen bináris szöveget lehet kötésbe kódolni. Itt például programkódsorokat is találnak:

Granny Was a Hacker: Knitting as Computer Code from Kristine Howard

(Borítókép: A General Electric Company alkalmazottai zoknit és sálakat kötnek az első világháború katonáinak. / Fotó: Schenectady Museum Hall of Electrical History Foundation/CORBIS/Corbis via Getty Images)