Van egy hely a világon, ami mindenkinek korlátlanul vízummentes övezet

2020.04.12. 07:53

A norvégul Svalbardnak nevezett szigetcsoport Norvégiától északra található a Jeges-tengerben, körülbelül a 75 fokos északi szélességen - tehát legalább olyan közel az Északi- sarkhoz, mint Norvégiához. A terület évszázadokon keresztül bálnavadászok, bányászok, halászok és rengeteg gyanús szerencsevadász közkedvelt gyűjtőhelye volt, amit az tett lehetővé, hogy egészen a múlt század húszas éveiig egyetlen ország sem gyakorolt felette elismert fennhatóságot.

A Spitzbergák északon zölddel
A Spitzbergák északon zölddel
Fotó: Wikipedia

Innen ered a széles körű vízummentesség intézménye is. A Spitzbergákon gyakorlatilag nemzeti hovatartozástól függetlenül joga van mindenkinek letelepedni, sőt gazdasági, ipari tevékenységet folytatni, vadászni, halászni. Ugyanakkor a svalbardi élet költségei a világon a legmagasabbak között vannak, és a jóléti, illetve egészségügyi szolgáltatások sem járnak, csak a norvégoknak, illetve a norvég cégek alkalmazottainak.

A Spitzbergákat igazolt módon a holland Willem Barents fedezte fel (akiről a Norvégia és Oroszország északi partjai között elterülő Barents-tengert is elnevezték) a 16. század végén. Bár előtte is járhattak ott vikingek, a 12. században, és a szigeteket Svalbardinak, vagyis hideg peremnek nevezték el, vélhetően nem alaptalanul.

A következő évtizedekben számos, az Északi-, illetve Jeges-tengeri források kiaknázásában érdekelt nemzet képviselői megtelepedtek a szigetek part menti régióiban. Az oroszok, dánok, norvégok először főként bálnavadászattal foglalkoztak, és ez a tevékenység később is meghatározó maradt. Ma már elképzelhetetlen mennyiségben irtották a szigetekről kiinduló halászhajók a bálnákat.

Csak a dánok mintegy 60 ezer állatot öltek le az évszázadok során.

Az északi sarkvidék felfedezésére induló expedíciók is gyakran használták a szigeteket bázisul, hiszen egészen közel helyezkedik el az Északi-sarkhoz, mégis viszonylag intenzív kapcsolatokat ápol Észak-Európával.

Ismerős figura az oroszok lakta Barentsburg bányászvárosban
Ismerős figura az oroszok lakta Barentsburg bányászvárosban
Fotó: Wikipedia

A szigeteken mindig is a norvég és az orosz jelenlét volt a legintenzívebb. A 19. században a halászat és a bálnavadászat vezető szerepét fokozatosan átvette a bányászat (főként a szénbányászat), és ebből egyre több konfliktus alakult ki a különböző ipari tevékenységet folytató, illetve a különböző nemzetiségű telepescsoportok között. A szigetlakók egyre inkább hiányát érezték az államigazgatásnak, ami egészen addig nem volt a szigeten, hiszen a Spitzbergák nem tartozott egyetlen országhoz sem.

Norvégia küzdött legerősebben a szigetcsoport nemzetközi jogi megszerzéséért, de ezt senki más nem kívánta nekik biztosítani, leginkább Oroszország nem. Már 1916-ban megkezdődtek a szakértői tárgyalások a vita rendezésére, de aztán közbejött a világháború, így csak a párizsi béketárgyalásokhoz kapcsoltan születhetett meg 1920-ban a svalbardi egyezmény. Ez ugyan Norvégiához csatolta a Spitzbergákat, de egyben különleges igazgatású területté is nyilvánította. Gyakorlatilag a norvég fennhatóság csak névleges, és meglehetősen kevés kevés területre terjed ki.

Az egyezmény értelmében minden aláíró országnak (jelenleg több mint 40 van belőlük, Magyarország az egyik) egymással megegyező joga van a sziget használatára. A norvég kormány nem vihet el adóbevételeket a Spitzbergákról, vagyis csak annyi adót szedhetnek be, ami a helyi közigazgatás, illetve állami szolgáltatások fenntartásához elegendő.

A barentsburgi dokk a tenger felől
A barentsburgi dokk a tenger felől
Fotó: Wikipedia

A lakosoknak be kell tartaniuk a norvég törvényeket, de semmiféle jogszabály nem alkalmazható a szigeteken, ami bármi módon különbséget tesz az emberek között, nemzeti hovatartozás szerint. Bár a szigetet nem demilitarizálták, megtiltották mindenki számára, hogy haditengerészeti bázist építsen rajta, vagy bármilyen háborús célra használja.

Ez a második világháborúban nem teljesen valósult meg, hiszen mind a szövetségesek, mind a németek rendszeresen küldtek kis számú katonai egységeket. Ezek hangoztatott célja főként a rádióátjátszó, illetve meteorológiai állomások üzemeltetése volt, a szerepük politikailag azonban nagyobb volt. Az emigráns norvég kormány fontosnak tartotta a folyamatos szabad norvég jelenlétet a szigeteken, ahogy a nácik is a német katonák ott tartózkodását.

1941-ben a szövetségesek evakuálták a Spitzbergákat, itt egy rádióállomást robbantanak fel
1941-ben a szövetségesek evakuálták a Spitzbergákat, itt egy rádióállomást robbantanak fel
Fotó: National Museum of the U.S. Navy

Bár a szigetek életét a háború nem igazán akasztotta meg (ugyanúgy folyt a bányászat és halászat, mint békeidőben), időnként megjelentek egyik vagy másik oldal hadihajói, és elkergették az ellenséget, majd ugyanez lejátszódott fordítva. Végül 1945 szeptemberében a német helyőrség katonái megadták magukat egy norvég bálnavadász hajó kapitányának, és így

ők lettek a második világháború utolsóként kapitulált német egysége.

A hidegháború beköszöntével a szovjetek megpróbálkoztak rábírni a norvégokat, hogy igazgassák közösen a Spitzbergákat, ők azonban ebből nem kértek, majd azzal a lendülettel csatlakoztak a NATO-hoz. A szovjetek ezután folyamatosan fenntartották a civil jelenlétüket a szigeteken, főként bányászattal foglalkoztak, és foglalkoznak ma is. Jelenleg az összesen 61 ezer négyzetkilométer (kb. kétharmad Magyarország) területű szigeteken 2700 ember él, 56 százalékuk norvég, 40 százalék orosz és ukrán, a többiek a legkülönfélébb nemzetekhez tartoznak.

Turisták gleccsernézőben
Turisták gleccsernézőben
Fotó: Wikipedia

A Spitzbergák gazdaságában egyre hangsúlyosabb szerepet játszik a turizmus. A tehetős turisták még azelőtt kívánják megtekinteni az északi sarkvidék eljegesedését, mielőtt az végleg a múlté lesz. Ironikus, hogy éppen az olvadás, és a jég visszahúzódása teszi lehetővé a nagy turistahajók zavartalan közlekedését a sarkvidéki vizekben.

A Spitzbergák szárazföldi területeinek 60 százalékát még ma is gleccserek borítják. A szigeteken működik a világ egyik legnagyobb magbankja is, sok millió magot tárolnak ott a világ minden részéről. A tervezésekor azt gondolták, hogy évszázadokig biztonságban lehetnek a földbe ásott bunkerben a magok, de ahogy olvad a gleccser, folyamatosan fenyegeti a magbankot a beázás. 

A legutóbbi adatok szerint a Spitzbergák Európa egyetlen területe, ahol még nem jelent meg az új koronavírus.

Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM