A britek a mai napig borjúbőrben őrzik a törvényeiket

Az Egyesült Királyság innen a kontinensről nézve gyakran tűnik fel a fura hagyományok és különutas megoldások földjeként, elég csak az út bal oldalán közlekedő autókra vagy akár a brexitre gondolni. Ilyen elsőre szokatlannak hangzó tradíció az is, hogy a britek évszázadok óta állatbőrt használnak a törvényeik archiválására, egészen a mai napig – még ha ez a szokás az elmúlt években komoly veszélybe is került, majd jelentősen visszaszorult, és mára inkább már csak mutatóba maradt belőle.

Milyen állatról is beszélünk?

Iktassunk be még itt az elején egy gyors állatbőrreírás-ügyi fogalomtisztázást. Általánosságban pergamennek szokás hívni azt az írásra használt anyagot, amelyet állatok bőréből készítenek, és a középkorban nagy népszerűségnek örvendett. Leggyakrabban birka-, esetleg kecskebőrre használták a kifejezést, míg a borjúbőrből készült változatot vellumnak hívták.

Legalábbis eredetileg, mert később a kettőt rendszeresen összekutyulták. Végül a pergamen általánosabb fogalomként terjedt el mindenféle állat bőrére (ezt már a Hamlet is megörökítette), de az eredetileg kifejezetten a borjúból készült változatra használt vellum is rendszeresen előkerül más állatoknál, például kecskénél is. Szokás még olykor minőségbeli különbségtételre is használni a két szót: a vellum a finomabb, a pergamen a durvább anyag, állati eredettől függetlenül.

Az ellentmondásokat végül az a parlamenti jelentés oldja fel, amelyből kiderül, hogy a törvényalkotás első évszázadaiban, amikor még kézzel vésték bele a bőrbe a törvény betűit, erre általában kecskebőrből készült pergament használtak. A nyomtatást 1849-ben vezették be, ehhez viszont már borjúbőrből készült vellumot alkalmaztak.

Az évtizedek óta húzódó vellumvita

Na de miért ragaszkodnak a borjúbőrhöz? Egyrészt azért, mert ez a hagyomány, azokhoz pedig ragaszkodni szokás. Másrészt abból a gyakorlati megfontolásból, hogy az állatbőr az évszázadok során már bizonyított, jóval strapabíróbb és időtállóbb, mint az egyszerű papír, és vellum nélkül ma nem lenne elérhető a Magna Carta és más történelmi dokumentumok. Az érvek között elhangzott az is, hogy a váltás komolyan megviselné a honatyákat vellummal ellátó William Crowley-t is.

A lordok szerint az archiválópapír is kellően strapabíró, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a parlamenti könyvtár már ma is őriz 16. század eleji papír alapú iratokat, amelyek köszönik, remekül vannak. A változtatást pedig az indokolja, hogy törekedniük kell az adófizetők pénzének felelős elköltésére, márpedig a váltással minden évben jelentős összeget lehetne megspórolni.

A brit parlamentben már jó ideje visszatérő téma volt, hogy érdemes-e folytatni az állatbőr alapú törvényarchiválást. A törvények nyomtatásáért a kétkamarás országgyűlés felsőháza, a Lordok Háza felelős. A Lordok már 1999-ben javaslatot tettek arra, hogy az elfogadott törvényeket onnantól ne állatbőrre, hanem a hagyományosnál jóval tovább bíró archiválópapírra nyomtassák, amelynek az élettartama elvileg 500 év. Ezt azonban az alsóházi Képviselőház leszavazta.

Az állatbőristák kedélyeit legközelebb egy Robin Cook nevű képviselő borzolta fel 2002-ben, amikor a parlamenti munka modernizálásáért kardoskodva azzal viccelődött, hogy indít egy "mentsük meg a kecskéket" kampányt a törvények papír alapú archiválásáért, de ebből aztán valójában nem lett semmi.

A nagy archiválóvita újabb fordulója 2015-ben jött el, amikor egy képviselőházi bizottság vetette fel újra, hogy papírra kéne váltani. 2016 elején aztán úgy tűnt, hogy a papírpártiak kerekednek felül, és az év áprilisától vége szakad a vellumhagyománynak, de a Képviselőház végül megint megfúrta a kezdeményezést.

Aprópénzre váltott tradíció

2017 elején aztán váratlanul kiderült, hogy egy képviselőházi bizottság fű alatt kompromisszumot kötött a lordokkal. Az ötfős bizottság 3-2 arányban szavazta meg az egyezséget, az egyik ellenző a szavazás után lemondott. Sajtóértesülések szerint a bizottság végül azért ment bele a megállapodásba, mert kiderült, hogy a parlamentnek saját vellumnyomtatót kéne vennie, ha életben akarja tartani a hagyományt.

A kompromisszum értelmében végül a két ház megállapodott, hogy a törvényeket költséghatékonyságból ezentúl időtálló archiválópapírra nyomtatják, az elő- és hátlapjukat azonban hagyománytiszteletből továbbra is vellumból fogják elkészíteni, amit a lordok helyett a jövőben a Képviselőház áll. (Mindemellett természetesen ma már mindenről digitális példányt is archiválnak.)

A váltással évi 80 ezer fontot (mai árfolyamon 30,7 millió forintot) spóroltak meg. Az ellentábor szerint ez aprópénz egy tradíció elvesztéséhez képest. A vellumpárti képviselők azt is szóvá tették, hogy a történelmi jelentőségű brexittörvényt sem fogják tudni már a hagyományos vellumra nyomtatni, hogy megőrizzék az utókornak – nem mintha ez lenne a hányattatott sorsú brexittel kapcsolatban manapság a legnagyobb probléma.

Bár a vellum alapú törvényeket az Egyesült Királyságban végül elsodorta az új idők szele, Írországban még tartja magát, ott továbbra is minden törvényt állatbőrbe öntve adnak át a halhatatlanságnak, legalábbis amíg magát a törvényt meg nem változtatják.

(Borítókép: JvL / Flickr)