1913-ra a korábban kétes hasznú és megbízhatóságú eszköznek tekintett tengeralattjárók már széles körben elterjedtek. A német Császári Haditengerészettel kiélezett fegyverkezési versenyt folytató brit Royal Navy vezetőségében felmerült egy olyan naszád megépítésének a gondolata, amely képes lenne tartani a lépést az addigra már 20 csomó feletti (20 tengeri mérföld per óra, azaz kb. 37 km/h) sebességű felszíni hajókötelékekkel. Érdekes módon a flotta legnagyobb újítójának számító Jack „Jacky” Fisher nem támogatta az ötletet.
Annál nagyobb hibát nem tudok elképzelni, mint gőzmeghajtású tengeralattjárókat építeni.
– írta a felterjesztésre szokásos szókimondó stílusában.
Az 1910-es évek elején ugyanis az egyetlen szóba jöhető meghajtási forma az olajtüzelésű gőzkazán volt, mivel sem a petróleum, sem a dízelmotorok még nem voltak elég kiforrottak ilyen magas sebesség tartós biztosítására. A kazánok azonban két nagy méretű kéményt igényeltek, és ez a megoldás pont kettővel több nyílást jelentett, amit lemerüléskor be kellett zárni.
Az ellenállás dacára végül megépült 17 darab, a korban óriásinak számító, 103 méter hosszú és 1700 tonnás K osztályú tengeralattjáró. A hajók elérték ugyan a kívánt sebességet, de rendkívül nehezen irányíthatónak bizonyultak, ráadásul az előírt, alacsonynak számító 60 méteres merülési mélység nagyon veszélyessé tette az alkalmazásukat, ugyanis a hosszú hajótest orra merüléskor könnyen túlléphette a meghatározott maximális és engedélyezett értéket. A megépült hajókból végül hat süllyedt el balesetben. A nagy sebesség miatt a merülési idő nevetségesen magas, 5 perc feletti volt, így a kapitánynak bőven volt ideje körbejárni és ellenőrizni a két kémény lezárását. „Természetesen” így is többször előfordult, hogy a hajók nyitott kéménynyílásokkal kezdték meg a merülést, előrelátható eredménnyel.
Végül az „önsüllyesztő” tengeralattjárók a gyakorlatok során tapasztalt problémák miatt mindössze egy harci bevetésen vettek részt, melyben nem sok babér termett számukra. Nem meglepő, hogy a jellegzetes külsejű K osztály megmaradt hajóit nem sokkal az I. világháború után leselejtezték és kivonták a szolgálatból.