
- Tudomány
- Ma Is Tanultam Valamit
- nauru
- legelhízottab ország
- foszfátbányászat
- guanó
- gazdagság
- csőd
- adóparadicsom
- offshore sziget
- menekült tábor
- mikronézia
- elhízási világrangsor
A leggazdagabb volt a világon, most a legkövérebbek országa, és senki sem kíváncsi rá
Nauru, a világ legkisebb köztársasága mindössze 21 négyzetkilométeres apró korallsziget Mikronéziában, a Csendes-óceán déli felén, Ausztráliától 3300 kilométerre. Ahogy a többi idilli trópusi szigetnek, neki is minden adottsága megvolt ahhoz, hogy turistaparadicsom legyen. Korallzátony, pálmafák, föld alatti édesvizű tó, mészkőbarlangok, homokos tengerpart, kristálytiszta víz. A 13 ezres lakosságú szigetre mégis
csak alig több mint 200 turista érkezik évente,
amivel elnyerte a világ legnépszerűtlenebb utazási célpontja címet.

De másban is kitűnik:
harminc éve még Nauru büszkélkedett a világ egyik legmagasabb egy főre jutó GDP-jével (50 ezer dollár),
annyira jól ment nekik, hogy az embereknek nem kellett dolgozniuk, adózniuk, ingyenes volt az oktatás és az egészségügyi ellátás. Mára azonban mindez a múlté, a sziget adósságba és szegénységbe süllyedt.
Ha mindez nem lenne elég, akkor Naururól még az is elmondható, hogy a világ legkövérebb országa,
itt él (arányaiban) a legtöbb elhízott ember, lakóinak háromnegyede erősen túlsúlyos,
fele pedig cukorbetegségben szenved. Vezető pozíciójából pedig évtizedek óta nem képes alább adni.
Bármelyik „leg” figyelemre méltó, de így együtt egyértelműen filmre kívánkozik.
Dúskáltak a guanóban, keményen, vastagon
Évszázadok óta rajta csücsültek, de csak 1906-ban vette észre egy új-zélandi kutató, hogy több méter vastag guanó takarja Nauru belsejét, és azonnal elindult a kitermelés.
Valóságos kincsnek számított (és számít ma is) a foszforban gazdag madárürülék.
Talajjavító, termésfokozó hatása ugyanis felülmúlja a hagyományosan használt istállótrágyáét, hamuét vagy hal- és csontlisztét, ezért millió tonnaszámra kezdték Ausztráliába és Angliába szállítani. Volt német, japán, aztán ausztrál fennhatóság alatt, végül 1968-ban Nauru elnyerte függetlenségét, és a világ legkisebb független köztársasága lett. Ekkor köszöntött be a Kánaán.
A hetvenes és nyolcvanas években az akkor még csak hétezres ország minden lakója
alanyi jogon gazdaggá vált, bármit megvehettek, amit a szigetre szállítottak.
Szállodák épültek, és infrastruktúra, a nagy jólétben pedig a kormány azt sem tudta, hová tegye a hirtelen rászakadt sok pénzt. Szállodaláncokat vásároltak Ausztráliában, cégekbe, alapokba fektettek be, de még saját naurui nemzeti légitársaságot is alapítottak Boeing–737-es repülőgépekkel.
Még ma is boldogan élnének, ha nem merülnek ki a lelőhelyek. Már a kilencvenes évek végén látszott, hogy a bőség nem tart örökké, 2006-ra azonban az összes guanót elhordták a szigetről, és csak a kopár meddőhányók maradtak.

Vége szakadt a tündérmesének
Naurun nincs élelem és elegendő ivóvíz a megélhetéshez, mindent importálniuk kell, eladniuk viszont – a guanón kívül – nem volt mit, ezért hamar felélték a mesés bőséget. Befektetéseik jó részén kénytelenek voltak túladni, vagy a hitelezők tették rá kezüket. A kétezres évek közepére annyira rosszra fordult a helyzet, hogy csak néhány órára volt áramszolgáltatás, a fizetések elmaradtak, bezártak az iskolák, a kórházak és a hivatalok.
Továbbra sem dolgoztak a nauruiak,
de nem azért, mert nem volt szükségük rá, hanem azért, mert nem volt mit. Még az államfőnek is kétszer meg kellett gondolnia, hogy külföldre utazzon, mert egy-egy útja a sziget többhavi költségvetésének felelt meg.
Offshore-paradicsomból az offshore pokolba
Lázasan keresték a kiutat a vezetők. Először adóparadicsommá nyilvánították a szigetet, ami működött is egy darabig. Pillanatok alatt a világ egyik legvonzóbb offshore-központjává váltak.
Főleg az orosz szervezett alvilág forgatta és mosta át itt a pénzét, becslések szerint mintegy 70 milliárd dollárt.
Bárki bankot alapíthatott, ha letett 25 ezer dollárt, másra nem voltak kíváncsiak a szigeten. Az Egyesült Államok és a G7 más tagjai azonban nem nézték jó szemmel a szabadosságot, és gazdasági embargóval könnyedén rákényszerítették a mindenre rászoruló Naurut, hogy szüntesse be az efféle paradicsomi állapotokat.
Miután pénzmosásból sem lehetett már fenntartani a szigetet, következett a menekültüzlet. Megállapodtak Ausztráliával, hogy rendszeres fizetség fejében befogadják a hajókon feléjük igyekvő menekülteket. Ausztráliának kapóra jött az egyezség, felépült a sziget közepén egy tábor, ahol hosszú évek óta több száz afgán, iraki, Srí Lanka-i menekültet tartanak hosszabb-rövidebb ideig fogva, a hírek szerint sokszor botrányos körülmények között.
Nauru megint offshore sziget lett, de most nem adóparadicsom, hanem menekültpokol,
Ausztráliát ugyanis nem igazán érdekli, hogy mi történik velük, csak maradjanak határától távol.
Mára kissé javult a gazdasági helyzet, felfuttatták a halászatot, és felségvizeiken kiaknázzák a halászati engedélyek adta bevételi lehetőségeket is. De ez csak a csőd elkerülésére elegendő. Úgy tűnik, a tündérmese egyszer és mindenkorra véget ért.
Hol vannak a turisták?
De miért nem váltanak turizmusra, mint a többi trópusi sziget Mikronéziában? Nem kis részben pont a menekülttábor miatt. Egy ilyen apró földdarabon nem lehet a tengerpartoktól hermetikusan elzárni egy kerítésekkel körbevett, szigorúan őrzött létesítményt, amit sokan inkább börtönnek neveznek. Már a puszta léte rontja a hangulatot. Hiába csábítanak luxussal,
a turisták nagy ívben elkerülik a ROSSZ HÍRŰ, politikailag terhelt helyet.
Már ha egyáltalán tudnak Naururól, de még ha hallottak is felőle, mivel csak Ausztráliából indul repülőjárat, meglehetősen drága odautazni, a kétezer dolláros jegyárakat alaposan meggondolják a legtöbben. Ha valaki mégis bevállalja, akkor pedig azzal szembesül, hogy a sziget belsejének nagy része meddőhányó.

Számunkra érdekes lehet, hogy a sziget négy szállodája közül az egyiket Hotel Budapestnek hívják. Állítólag nincs közvetlen magyar szál, hanem Wes Anderson 2014-es kultfilmjéből, A Grand Budapest Hotelből jött a név. Akárhogy is történt, de a két sor konténerből épített szálláshely nem különösebben csábító.
Szinte mindenki kövér a szigeten
Kevés hely akad a világon, ahol a lakosság több mint 90 százaléka túlsúlyos, háromnegyedük erősen. Férfiak között világelsők, a naurui nők pedig második helyen állnak az elhízási világrangsorban. Diabéteszben is csúcstartók, az ebből fakadó végtag-amputációk pedig mindennaposnak számítanak arrafelé.

Okát egyértelműen a hirtelen jött jómódban látják. Abban, hogy a helyiek felhagytak a halászattal és a gyümölcsökkel, és rendesen rákaptak a feldolgozott élelmiszerekre, gyorsételekre, csokoládéra, cukros üdítőkre. Konstatálták persze, hogy egyik generációról a másikra teltkarcsúvá terebélyesedett a nemzet, de nem tudtak és nem akartak leállni a modern, feldolgozott élvezetekről. Már csak azért sem,
mert náluk a kövérség a jómód jele,
és a kulturális tételt harminc éven keresztül igazolta az élet a tízezer milliomos országában.
Némileg könnyítheti a lelki terheiket, hogy az elhízási rangsor élmezőnyében más, úgyszintén agyoncukrozott finomított élelmiszerekkel sújtott óceániai szigetek foglalnak bérelt fix helyet, például Tonga, Szamoa, Tuvalu, Francia Polinézia és a Cook-szigetek. Már a hirtelen korpulenssé lett idilli helyek is izgalmas filmtéma lehetne, de a paradicsomból pokolra jutó Nauru története nem csak endokrinológiai szempontból tanulságos.

Rovataink a Facebookon