Abraham Lincoln 1865. április 14-én este épp Tom Taylor Amerikai kuzinunk című vígjátékát nézte a washingtoni Ford Színházban, amikor egy John Wilkes Booth nevű színész a páholyába lépett, és hátulról főbe lőtte.

A rabszolga-felszabadító amerikai elnök másnap reggel meghalt, de a merénylőt is hamar utolérte a sorsa: 12 nappal Lincoln lelövése után, törött lábbal menekülve, a virginiai Port Royalig jutott, ahol a nyomában loholó hadseregnyi katona körbevette egy farmon, és egy istállóban rekedt.

Henry Rathbone, Clara Harris, Mary Todd Lincoln, Abraham Lincoln és John Wilkes Booth

A washingtoni parancs értelmében a cél Booth élve elfogása volt, ezért a katonák felgyújtották az istállót, hogy kicsalogassák. Köztük volt azonban egy Boston Corbett nevű férfi is, aki nem volt meggyőzve arról, hogy ez a legjobb megoldás. Közelebb araszolt az istállóhoz, figyelte a bent rekedt merénylőt, és amikor azt látta, hogy Booth kifelé fordítja a fegyvere csövét, mintha megpróbálná kilőni magát a csapdahelyzetből, ennyi elég is volt neki, és azon nyomban lelőtte. Booth menten a földre is roskadt, és néhány órával később belehalt sérülésébe.

A pillanatragasztó remek találmány, valószínűleg mindannyian használtuk már, sőt, jó eséllyel sokunknak sikerült már úgy összefogni vele két ujját, hogy csak a bőrrel együtt lehetett szétszedni (Vagy izé, ezt csak én? Ööö, beszéljünk inkább másról!). Ahhoz képest, hogy mennyire mindennapos használati tárgy, elég meglepő, hogy kétszer is feltalálták véletlenül, csak hogy kidobják, és hogy egy csomó életet mentett azzal, hogy nyílt sebre is lehet kenni, és megállítja a vérzést.

Fotó: Wikipedia

Sok tudományos vita folyik arról, hogy az evolúciós csupaszodásunk mellett miért maradt meg pont a hónaljunknál, illetve a szeméremtájéknál a szőrzetünk. Azt tudjuk, hogy az alapvető funkciója az, hogy a testünktől elvezeti az izzadtságot. De ez miért hasznos?

Az ellenkező nem bevonzása

A legnépszerűbb elmélet szerint az ellenkező nem bevonzásának érdekében tartottuk meg fan- és hónaljszőrzetünket. Ezek a pubertáskorban indulnak növekedésnek, amikor az izzadtságmirigyeink elkezdenek gyártani egy olajos anyagot, ami proteineket tartalmaz. Mivel a szőrzet elvezeti a testnedveket, jobban el tudja juttatni az illataikat a külvilághoz.

Az a szőrzet, ami pubertáskorunkban kezd nőni, felváltja a test többi részén is a gyermekkorban növő, finom szőrszálakat. Ez a férfi típusú nemi hormonok hatására történik, ezért is jellemzőbb a férfiaknál az erősebb szőrzet. A kutatáshoz az is hozzátartozik, hogy szőrzetünk általában 50 éves korunk körül kezd el ritkulni. Ebben az időszakban már nem a párkeresés szokott lenni az emberek fő feladat és vagy célja.

A testünkből a hónaljunknál távozó izzadság egyébként eredetileg teljesen illatmentes, azért válik kellemetlen szagúvá, mert egy csomó mikroba átdolgozza. Mindenesetre a kutatások alapján az a tapasztalat, hogy a potenciális pár teste érzékeli a szagot/illatot és ezt jelzésnek veszi, hogy készen állunk a párzásra. Azt is kimutatták, hogy a szagunk olyan, mint az ujjlenyomat: minden embernél más egy picit.

Fotó: Mark Mainz

Végeztek egy kutatást, ahol hölgyeknek kellett olyan pólókat szagolgatni, amiket előtte férfiak hordtak. A kutatásból kiderült, hogy az erősen eltérő illatú emberek vonzódnak egymáshoz. Sőt még arra is vannak feltételezések és kutatások, hogy az ilyen pároknál kisebb eséllyel fog elvetélni a nő, és a gyerekeik immunrendszere erősebb lesz.

Felfogják a baktériumokat és szennyeződéseket

Szőrzetünk védi is testünket. Akadályozza a baktériumokat abban, hogy elérjenek a bőrünkig és bejussanak a szervezetünkbe, ezzel pedig csökkenti a fertőzések elkapásának esélyét. Egyes elméletek szerint még a szexuális úton terjedő betegségek ellen is védhet a szőr. Egy másik előnye a fan- és hónaljszőrzetnek, hogy csökkentik a súrlódást az érzékeny testtájékainkon. Emellett az izzadtság elvezetésével a hő leadását is segítik.

A nőknél külön fontos funkciója a fanszőrzetnek, hogy a baktériumok és szennyeződések ne juthassnaak be a vaginába. A szeméremtájékon tulajdonképpen olyan funkciót lát el a szőrzet, mint az orrban az orrszőr vagy a szemünknél a szemöldökök és a szempillák.

Veszélyes a borotválkozás?

A felsoroltak után mindenki mérlegelheti magában, hogy meg szeretné-e tartani szőrzetét, vagy esztétikai okokból inkább megszabadul tőle. Ez régóta tartó vita, de igazán megdönthetetlen érvet még az egyik oldalnak sem sikerült felhoznia.

Mindenesetre az biztos, hogy a fanszőrzet borotválása nem új dolog, már az ókori görögök is csinálták. Akkor főleg a nők körében volt elterjedt, bár ők még higiéniai okokból, a tetvek elleni védelem miatt borotválták szeméremtájékukat.

A hetvenes években még nagyon népszerű volt a hónaljszőr a nők körében is, a 19. századi Angliában pedig divat volt, hogy a hölgyek a szeméremszőrzetükből egy kis darabot a szeretőjüknek ajándékoztak. Ezt a férfiak gyakran a kalapjaikon hordták, de az sem számított szokatlannak, ha egy dobozban őrizték gyűjteményüket.

Ha azt mondom, eper, az ön lelki szemei előtt valami ilyesmi jelenik meg:

Ezt ismeri ma a világ eperként, a botanikusok pedig úgy, hogy Fragaria × ananassa (ahol az ananassa egyébként tényleg ananászt jelent, mert Antoine Nicolas Duchesne-t, a francia botanikust, aki elnevezte, az illata az ananászra emlékeztette). És ez az, amit az eper előtte évszázadokon át jelentett:

Ez a vad eper, vagy más néven erdei szamóca, ami ugyanolyan finom, csak hát látványosan sokkal kisebb. Nagy ügy, mondhatná az ember, elvégre a mai gyümölcsök és haszonnövények hosszú évszázadok nemesítésének eredményei, tulajdonképpen GMO-termékek. Az eper nemesítése azonban az átlaghoz képest elég meglepő kanyarokkal zajlott.

Valószínűleg kevés olvasónak mondok ezzel most újdonságot, de a túlzásba vitt alkoholfogyasztás elég csúf dolgokat tud művelni az emberi aggyal. A piálás egyik legkellemetlenebb mellékhatása a filmszakadás, amikor az ember egyáltalán nem emlékszik arra, mit művelt előző este, gyakorlatilag tökéletes amnéziája van. De vajon mi történik ilyenkor az agyunkban? Hogyan törli az alkohol a memóriánkat, és vissza lehet azt szerezni valahogy?

Fotó: Pymca / Getty Images Hungary

A rövid válasz az, hogy tulajdonképpen nem törli, és éppen ezért nem is lehet visszaszerezni: azok az emlékek nem is jönnek létre. Ettől viszont még az agy többi része normál üzemmódban működik, ezért tudunk akár egy Másnaposok-filmre való, válogatottan kínos hülyeségeket csinálni úgy, hogy aztán nem emlékszünk rá.

2005-ben brutális bűnügy rázta meg egész Macedóniát: egy 60 év körüli nő brutálisan megkínzott és megerőszakolt holttestét találták meg nejlonzsákokba csavarva egy Kičevo nevű városka mellett az erdőben. A következő években még két, egészen hasonló holttest került elő az erdőből, az áldozatok hasonló korú nők voltak, és mind takarítóként dolgoztak. A kegyetlen sorozatgyilkosság, és az elkövető utáni hajsza évekig lázban tartotta az egész országot, és természetesen a sajtó ki is szolgálta az olvasói igényeket, a legapróbb részletekbe menően tudósított minden újság a nyomozásról.

A gyilkosságokkal foglalkozó legalaposabb cikkeket egy Vlado Taneski nevű újságíró jegyezte a Nova Makedonija című lapban. Taneskinek elképesztően jó forrásai lehettek a rendőrségen belül, mert gyakorlatilag minden részletről azonnal tudott, ahogy a nyomozók kiderítették. Sőt, néha olyan dolgokat írt meg, amiket a nyomozók még egymással sem osztottak meg. A belső vizsgálatoknak nem sikerült kideríteni, ki szivárogtat Taneskinek, ő pedig az újságírói forrásvédelemre hivatkozva titokban tarthatta, honnan vannak az információi.

A trópusokon termő avokádó különleges, vajszerű állagú gyümölcshúsában sok A-, B1-, B2-, C- és E-vitamint találunk, ám a neki tulajdonított vágyfokozó jelleget nem annyira a beltartalmának, hanem inkább a különleges formájának köszönheti, ami mellett a Közép-Amerikában élt őslakosok se mentek el szó nélkül.

A vadnyugat meghódítása alig több mint kétszáz éves: Lewis és Clark legendás expedíciója 1805-ben küzdötte át magát a Sziklás-hegységen, és jutott el a kontinensen keresztül elsőként a Csendes-óceánhoz. Az expedíciónak a politikai mellett tudományos céljai is voltak: Jefferson elnök régi álmát teljesítve akarták megtalálni azokat az ősállatokat, amik a remény szerint még mindig élnek Amerika ismeretlen tájain.

Adolf Hitlerről, a Harmadik Birodalom fajgyűlölő kancellárjáról köztudott volt, hogy az általa elképzelt álomvilágban mindenki hófehér. Azt már kevesebben tudják, hogy Hitler a mesebeli Hófehérkéért is rajongott: Walt Disney 1937-es Hófehérke és a hét törpéje volt az egyik kedvenc filmje. A Hófehérke-mesének egyébként volt német eredetije – a Sneewittchen – is, de Hitler a Disney-rajzfilmért rajongott. Több festményt készített híres Disney-figurákról, például Pinokkióról és Hófehérke törpéiről is.)

Bármennyire szerette a mesét, Hitlert dühítette, hogy az amerikaiak 1937-ben olyan fejlett animációs technikát használtak, ami meghaladta a német rajzfilmekét. De néhány éven belül

Mindenki látott már hangtompítót, ha máshol nem, hát a filmekben. James Bond felcsavarja a kis fémhengert, puttyanásszerű hang hallatszik – mint amikor egy légpuska lövedéke átszeli a levegőt –, és a nemzetközi terrorista máris véres mellkassal hanyatlik a földre. Szó bennszakad, hang fennakad – a hangtompító a csendes gyilkolás eszköze.

Láttak már alvó zsiráfot? Könnyen lehet, legfeljebb nem tudták, hogy éppen alszik. Sokáig a természettudósoknak sem tűnt föl, hogy a zsiráfok szoktak aludni. Feltételezni persze feltételezték; hiába nem értjük pontosan, hogy mire való az alvás, azt tudjuk, hogy az emlősöknek szükségük van rá. Miért pont a zsiráfok ne aludnának?

Fotó: Joseph Eid

A kétkedésre az adott okot, hogy a zsiráfok – a Föld legmagasabb szárazföldi élőlényei – szinte soha nem mutattak semmilyen, alvásra utaló jelet. Az állatok az idejük nagy részét magas fák lombozatának lelegelésével és kérődzéssel töltik. Hogyan fér ebbe bele az alvás? Vagy ha belefér, miért nem látjuk ezt gyakrabban? Az ugyanazon az égövön élő oroszlánok napi 20 órát alszanak – igaz, nem mély alvásban, hanem örökké ölésre készen, félálomban.

Ha azon kapja magát, hogy halálosan retteg, mert a pénisze (vagy, ha ön nő: a vulvája vagy a mellbimbója) összezsugorodik, alighanem ön is a Koro-szindrómától szenved. Egyúttal gratulálunk, amiért anyanyelvi szinten érti az írott magyar szöveget – mert a genitáliák rendellenes összezsugorodása miatt érzett halálfélelem elsősorban az ázsiaiakat sújtja.

A gyémánt különleges formájú szén, ami nagy nyomás és hőmérséklet hatására jön létre, egyedülállóan kemény, és baromi drága - ezt mind megtanultuk annak idején kémiaórán. Miután 1772-ben Antoine Lavoisier francia kémikus rájött, hogy a gyémánt tulajdonképpen szénből van, évszázadokon át próbálkoztak tudósok egész légiói, hogy mesterségesen állítsák elő a drágakövet. Ez végül 1954-ben sikerült a GE amerikai laborjában egy Tracy Hall nevű vegyésznek. Bár a szintetikus gyémánt előállítása a középkori aranycsináló alkimisták álmait is túlszárnyaló, és minimum Nobel-díjat érő áttörésnek hangzik, Hall mégsem lett széles körben ünnepelt és közismert tudós. Sőt.

Harcos vegetáriánusok egyik kedvenc illusztrációja a húsevés barbárságára, hogy a homárt hagyományosan élve szokás beledobni a forrásban levő vízbe és így megfőzni. Felesleges és értelmetlen állatkínzás? Hát, a jelzőkkel lehet vitatkozni.

A homár élve megfőzésének szokása azért alakult ki, mert amikor annak idején nem élve vagy szuperfrissen főzték meg őket (150-200 éve még a legolcsóbb igénytelen szemétkajának tartották, nem a kulináris élvezetek csúcsának), annak csúnya rosszullétek, és akár halál is lehetett a vége. A homár húsában ugyanis egy csomó, alapban ártalmatlan baktérium él, nagyjából úgy, ahogy a mi bélrendszerünk is tele van velünk szimbiózisban élő mikroorganizmusokkal. A homár baktériumai a gazdatest elpusztulásakor eszement iramban kezdenek el szaporodni, és eközben olyan méreganyagokat választanak ki, amit a főzés hője nem semlegesít. Vagyis egyszerűen biztonságosabb élve megfőzni.

Amerikában a teljesen elhagyatott, évtizedek óta üresen álló szellemvárosok nem számítanak ritkaságnak. A 19. századi arany- és ezüstlázak idején a semmiből nőttek ki egész városok a földből az isten háta mögött, a lelőhelyek közelében, amik aztán gyorsan elnéptelenedtek, ahogy elfogyott a nemesfém. Ezek azóta is omladozó westerndíszletként álldogálnak a pusztában. Hasonló sors vár Nebraska államban Monowi városkájára is, bár azt nem az arany, hanem a vasút miatt építették fel a 20. század legelején. A lakossága 150 körül tetőzött az 1930-as években, aztán, ahogy megszűnt a vasútvonal, és a fiatalok elkezdtek beköltözni a közeli nagyvárosokba, végzetes fogyatkozásnak indult. A 2000-es népszámláláson már csak egy idős pár, Rudy és Elise Eiler élt Monowiban. 2004-ben Rudy elhunyt, és az akkor 70 éves Elise egyedül maradt. Azóta ő Monowi egyetlen lakója, és esze ágában sincs elköltözni.

Fotó: Wikipedia

A magyar választási rendszer egyik sarkalatos eleme a mandátumszerzési küszöb, azaz a parlamentbe jutási küszöb, aminek fő elvi gondolata, hogy az országgyűlési választásokon ne juthasson túl sok kis párt a parlamentbe, mert az a törvényhozási munka ellehetetlenüléséhez vezethet. A magyar választási rendszert szabályozó, jelenleg hatályos a 2011. évi CCIII. törvény szerint a mandátumszerzési küszöb a következő:

14. §

(1) Nem szerezhet mandátumot az a pártlista, amely a pártlistákra és a nemzetiségi listákra leadott összes érvényes szavazat legalább öt százalékát nem érte el.

(2) A közös pártlista nem szerezhet mandátumot, ha a pártlistákra és a nemzetiségi listákra leadott összes érvényes szavazat legalább tíz százalékát, kettőnél több párt által állított közös pártlista esetében legalább tizenöt százalékát nem érte el.

Múmiák nem csak Egyiptomban vannak, sőt hiába örvendenek hatalmas csodálatnak, valójában az egyiptomi múmiák a leglustább múmiák. Legalábbis a műfaj japán élbolyához képest mindenképpen: míg a fáraók és az ókori egyiptomi elit tagjainak testét eleve kedvező természetes körülmények között, szolgák és szakértők segítették hozzá az örökkévalósághoz, addig Japánban a halált ezúton kicselezni próbálóknak nem adatott meg ilyen luxus: kénytelen voltak saját magukat mumifikálni. 

Bár manapság már nem igazán népszerű, az önmumifikálás évszázadokon keresztül bevett szokás, a végső megvilágosodás formája volt egy kis japán buddhista szekta számára, amelynek tagjai a Japán-Alpok hegyei között radikálisan aszkéta életmódot folytatva próbálták testüket átmenteni az örökkévalóságba. Sokan pedig sikerrel is jártak közülük.

Az első világháború egyik különösen csúnya epizódja volt a korlátlan tengeralattjáró-háború, amikor 1917 elején Németország bejelentette, hogy harci zónának tekinti Európa partjainál a tengereket, és mindenkit elsüllyeszt aki arra jár, tekintet nélkül arra, hogy az hadihajó, kereskedelmi, vagy halászladik. Erre azért volt szükség, mert az amerikai hadiszállítmányok, illetve a brit gyarmatbirodalomból érkező nyersanyagok mind vízi úton érkeztek, és biztosították az utánpótlást az antant hatalmaknak. A hírhedt német tengeralattjáró-flotta erre alkalmas is volt, és brutális pusztítást okoztak tengereken. Kilenc hónap alatt csak a britek 925 hajója veszett oda.

Ki kellett találni valamit a félelmetes német U-Boot-ok ellen, és a lehető legváratlanabb helyről érkezett a megmentő ötlet: egy brit festőművésztől. Norman Wilkinson elsősorban tájképeket festett, illetve magazinoknak készített illusztrációkat, Angliában elég híresnek számított, kétszer az olimpián is részt vett (1912 és 48 között volt olimpiai sportág volt a művészet, a magyarok is szereztek egy aranyat, 1928-ban Mező Ferenc irodalomból). Wilkinson önkéntesként jelentkezett a hadseregbe a világháború elején, és egy tengeralattjáró legénységébe sorozták be. Innen lett aztán a haditengerészet új típusú álcázásokat kifejlesztő osztagának agytrösztje.

Az amerikai Hold-program, az Apollo-küldetések történelmi sora a hangos sikerek mellett bővelkedett jól és kevéssé ismert izgalmakban is. Legismertebb ezek közül természetesen az Apollo–13 sikeres kudarca, a három bajba jutott asztronauta Hollywoodot is megihlető hazahozatala, amit azonban megelőzött az Apollo–12 csaknem katasztrófába torkolló startja.

A CIA 1955-től egy bő évtizeden át működtetett egy Midnight Climax (éjféli csúcspont) nevű titkos programot, amelyben mit sem sejtő szerencsétleneket csábítottak be a saját fenntartású szexbarlangjaikba, ahol észrevétlenül bedrogozták őket, majd figyelték, mi történik velük.

Az 1986-os csernobili atomkatasztrófa a becslések szerint négyszáz atombombányi radioaktív anyaggal árasztotta el a környéket, a terület szinte összes élőlénye elpusztult. Csak szinte, mert néhány gombafaj például nemhogy túlélte az elképesztő mértékű sugárzást, hanem kifejezetten rákapott. Ezeket a sugárzásevő túlélőket három évtizeddel később a kutatók felpakolták a SpaceX egyik rakétájára, és fellőtték az űrbe, mert segíthetnek kitalálni, hogyan fogják túlélni az űrbéli sugárzást a Mars majdani meghódítói.

Fotó: Joe Raedle / Getty Images Hungary

Ha egy átlagembert megkérdeznének, hogy melyek a világ legunalmasabb sportjai, a felsorolásban elég jó eséllyel szerepelne a gyaloglás. Nem is minden ok nélkül, elvégre egy laikus szemlélő mit lát belőle? Azt, hogy emberek mennek, nagyon sokáig, nagyon messzire. A legutóbbi olimpián az 50 kilométeres számot például 3 óra 41 perc körüli idővel nyerte a szlovák Matej Tóth, a magyar induló, Venyercsán Bence 4 óra 19 perccel végzett a mezőny második felében. Ennek tükrében elég meglepő, de 150-200 éve a távgyaloglás a világ legnépszerűbb sportjai közé tartozott, a nagyobb versenyeket tízezres közönség követte figyelemmel.

Robert Barclay Allardice

Az első igazi gyaloglósztár egy skót katonatiszt, bizonyos Robert Barclay Allardice volt, aki 1809-ben fogadásból ezer óra alatt legyalogolt ezer mérföldet. Ez 41 és fél nap alatt kb. 1600 kilométert jelent, vagyis naponta kb. 38-39 kilométert hat héten keresztül. Nem hangzik emberfeletti teljesítménynek? Akkor itt az apróbetűs kiegészítés hozzá: a kihívás az volt, hogy minden egyes órában le kell húzni egy mérföldet. Barclay azzal a trükkel élt, hogy kétmérföldesével haladt, úgy hogy mindent ilyen duóból az egyik az előző, a másik a következő órába számított. Tehát mondjuk háromnegyed egytől negyed kettőig letudott két mérföldet, aztán a következő kettőt háromnegyed háromtól negyed négyig. Így aztán minden bő 3 kilométeres gyaloglás után maradt nagyjából másfél órája pihenni.

Barclay teljesítménye komoly szenzációszámba ment, és egy csapásra népszerű eseménnyé tett mindenféle gyaloglóversenyt. Akár az ő ezermérföldes túráját próbálta valaki megismételéni, akár 100 mérföldes versenyről volt szó (ezt centurionnak hívták), egyre nagyobb tömegek voltak kíváncsiak az atlétákra. Az első 500 mérföldes verseny befutójára 6000 fős közönség volt kíváncsi Chicagóban. (Egyébként egy Dan O'Leary nevű ír bevándorló nyert, és valóságos népi hős vált belőle.)

A banán a világ legnépszerűbb gyümölcsei közé tartozik. Magyarországon főleg a Cavendish-banánt ismerjük; azt a bizonyos sárgát, amit William Cavendish brit felfedezőről, Devonshire hercegéről neveztek el. A több mint ezerféle banántípus között alapvetően csak két ehető van: a Musa acuminata és a Musa balbisiana. A vadon növő banánfajok nem ehetők, mert tele vannak maggal, és igen nehéz fogyasztani őket.

Fotó: Wikipedia

Ronda és fájdalmas betegség a fekély és a gyomorrák, amit több mint egy évszázadon át teljesen félreismert a tudomány. Aztán jött az ausztrál orvospáros, Barry Marshall és Robin Warren, akik megtalálták a betegség okát és a gyógymódját. Észrevették, hogy a Helicobacter plyori képes rendkívüli mértékben elszaporodni, és ez okozza a gyomorbajt.

Barry Marshall és Robin Warren

Fotó: Jonas Ekstromer

A bizonyításhoz emberen kellett elvégezni a kísérleteket, mert a H. pylori csak főemlősöket fertőz, és egyetlen etikus lehetőség kínálkozott: Marshallnak önmagát kellett megfertőzni. Miután kiderült, hogy egy baktérium felelős a gyomorhurutért, nem kell sokat keresgélni a gyógymódot, hiszen pont erre jó az antibiotikum.

A felfedezés 2005-ben orvosi Nobel-díjat ért.

Oliver Cromwell brit hadvezér és államférfi 1599. április 25-én született a cambridge-i Huntingtonban. 1658. szeptember 6-án halt meg vérmérgezésben. Cromwell kivégzését 1661. január 30-án tartották, miután kötél általi halálra ítélték.

Nem, nincs itt semmi tévedés, nem írtuk el a dátumokat. Oliver Cromwell azon kevesek egyike, akiket a haláluk után, posztumusz ítéltek... halálra.

A vadászatot ma már nagyrészt sportból űzik azok, akik élvezetet lelnek egy állat megölésében, de persze nem mindig volt ez így: minél régebbre megyünk vissza az időben, annál inkább az élelemszerzés motiválta azt, hogy tetszőleges szerszámmal lepuffantsunk egy állatot. Ennek megfelelően az ehhez használt fegyverek is egyre pontosabbak és hatékonyabbak lettek. Ennek az evolúciónak egy igazán utolérhetetlen vadhajtása volt az 1800-as évek első felében használt punt gun, amit talán csónakpuskának fordíthatnánk, ha az nem hangzana annyira idétlenül. Mondjuk tartalomhoz a forma alapon, elég idétlenül is nézett ki:

Fotó: York Museums Trust / Wikipedia

Nem egyszer írtunk már olyan, mára megszelídült történetekről és hagyományokról, amelyek valójában a pár száz évvel ezelőtti idők brutalitásáról tanúskodnak. Csipkerózsikát például nem megcsókolta a herceg, hanem megerőszakolta, Piroskával pedig a farkas megetette a saját nagymamáját és hasonlóak. A karácsony sem mindig a kis Jézuskáról és a télapóról szólt, Walesben például még néha manapság is döglött állatok koponyáival ünnepeltek.

Az űrhajósok nem angyalok. Rengeteg különleges képességre van szükség ahhoz, hogy valaki az űrbe mehessen, sok közülük emberfelettinek tűnik, de mindez nem jelenti azt, hogy ne lennének emberek. Előfordul, hogy nyűgösek, hogy fáradtak, van, hogy szörnyen rossz fejek, és sok példa akadt már rá, hogy megszegnek kisebb-nagyobb szabályokat.

Innen, a 21. századból visszanézve elél furának tűnik, hogy pár száz éve milyen kreatív trükköket találtak ki az emberek arra, hogy biztosan a mennyországba jussanak a haláluk után - mintha azt gondolták volna, hogy az Úr mindenható ugyan, de annyira azért mégsem figyel oda mindenre, és érdemes kiskapukat keresni a szabályokon. Az egyik ilyen, egészen meghökkentő trükkről, az öngyilkos gyilkosságokról már írtunk, most pedig egy hasonló célú, de szerencsére nem ennyire tragikus szokásról lesz szó.

A közismert vicc szerint egy kutya intelligenciája egy 4 éves gyerekének felel meg (istenként tekint arra, aki kaját ad neki, és rettenetesen tud örülni a legkisebb dolgoknak is), míg egy macskáé egy megkeseredett 40 éves emberének (magasról tesz az egész világra, mindenkit utál, és csak a saját kényelme érdekli). A kérdés azonban a viccen túl is ott lóg a levegőben a macska- és kutyatartók között, mióta világ a világ: melyik házikedvenc az okosabb? A kutya, amit egészen bonyolult feladatok elvégzésére be lehet idomítani? Vagy a macska, ami nem hajlandó alávetni magát az ember akaratának, viszont meghökkentően kreatív módokon tudja idegesíteni?

Az amerikai Vanderbilt egyetem tudósai egy nagyobb szabású kutatás keretében (ami egyébként úgy általában az állati intelligenciát, és agyfelépítést vizsgálta) adtak választ néhány éve a kérdésre. El is spoilerezzük csúnyán, mielőtt rátérünk a részletekre:

Fotó: Anadolu Agency / Getty Images Hungary