A Mackinac-sziget festői, bár kicsit esős sziget a Michigan- és Huron-tó találkozásánál. A 19. század elején nagy biznisz volt errefelé a szőrme, a helyi vegyesboltban egymásnak adták a kilincset a prémvadászok. Egy ilyen napon, 1822. június 6-án kisebb tragédia történt: egy figyelmetlen vevő csőre töltött muskétája elsült, és a közvetlen közelről telibe trafált egy másik vásárlót.
Tajpejben, Tajvan fővárosában áll a Taipei 101 nevű torony, amely 508 méteres magasságával egy csapásra a világ legmagasabb épületévé vált a 2004-es átadásakor, és egészen 2010-ig tartotta ezt a rekordot, ameddig el nem készült a máig a legmagasabbnak számító Burdzs Kalifa Dubajban. (A Taipei 101 ma a kilencedik a legmagasabb épületek sorában.)
A torony nemcsak óriási, de igen cudar körülményeket kell kiállnia, hiszen egy fő tektonikai törésvonal közelében áll, ráadásul a tájfunok se ritkák arrafelé. A mérnököknek tehát duplán kihívást okozott: egyszerre kell elég rugalmasnak lennie ahhoz, hogy legyen egy kis kilengése a szélben; de elég erősnek is, hogy ne dőljön össze az első kósza földrengéstől.
1968. január 21-én, egy szép vasárnap délután “HOBO 28”, az amerikai légierő B-52G Stratofortress stratégiai nukleáris bombázója komótosan zabálta a kilométereket a Szovjetunió határáig terjedő járőrútvonalán, a hétfős legénységen kívül négy hidrogénbombát is cipelve gyomrában. A HOBO 28 hidegháborús légi készültség részeként repült a grönlandi légtérben: a titkos Krómkupola kódnevű küldetések során 1960 és 1968 között termonukleáris fegyverekkel fölszerelt B-52-esek járőröztek az USA és Kanada körül, több szakaszon is megközelítve az ellenséges szovjet területeket, átröpülve a Dániához tartozó jeges sziget nyugati csücske fölött. Az atomjárőrözés célja az volt, hogyha netalán szovjet atomcsapás érné az Egyesült Államokat, akkor a folyamatosan levegőben lévő bombázók a legrövidebb időn belül válaszcsapást mérhessenek a kijelölt távol-keleti célpontokra. Hogy miért ért véget 1968. január 22-én a Krómkupola, arra rémálomba illő magyarázat következik.
Most mindenki kerek szemekkel csodálkozik rá az elektromos autók gyors terjedésére, pedig száz évvel ezelőtt teljesen természetes volt, hogy villanyhajtással is lehet közlekedni.
Amikor Hillary Clinton 2016-ban hivatalosan is a Demokrata párt elnökjelöltje lett az Egyesült Államokban, lépten-nyomon arról lehetett hallani, hogy végre eljöhet az idő, amikor az ország története során először elnökké választanak egy amerikai nőt.
Azt már akkoriban megírtuk, hogy a gyakorlatban biztosan nem Clinton lett volna az első amerikai nő, aki elnöki teendőket lát el, hiszen amikor Woodrow Wilson 1919-ben agyvérzést kapott, 17 hónapon keresztül a felesége, Edith Wilson gyakorolta helyette a hatalmat.
Wilsonék esetében ugyanakkor hivatalosan végig a valójában cselekvőképtelen férj volt az elnök. Volt viszont egy amerikai nő, akit közel két évtizeddel Clinton próbálkozása előtt valóban meg is választottak elnöknek – csak éppen nem az Egyesült Államokban. Janet Jagan 1997-től két éven át irányította Guyanát.
Janet Rosenberg 1920-ban született Chicagóban – ahol 27 évvel később Hillary Clinton is –, középosztálybeli zsidó családba, édesanyja magyar, édesapja román bevándorló volt. Épp a helyi Cook County kórházban dolgozott tanuló nővérként, amikor találkozott Cheddi Jagannal, a közeli Northwestern Egyetem fogorvostan-hallgatójával, akivel egymásba is szerettek.
A Szaturnusz legnagyobb holdjának jégben és szénhidrogénekben gazdag dűnéi J.R.R. Tolkien fantáziavilágának állítanak emléket, a hegyláncok és csúcsok ugyanis Középfölde földrajzi formációiról kapták a nevüket.
A kevés gyermek születése miatt elöregedő Japánban az örökbefogadások 98 százalékában 20-30 éves férfiak kerülnek új családhoz, nem gyermekek, és ennek az okát a szigetország máig élő, több évszázados tradícióban találjuk meg. Az üzleti társaságok tulajdonosai fogadják örökbe a cégvezetőket, hogy ténylegesen családi vállalkozások maradjanak.
Brian Kalt, a Michigani Állami Egyetem jogászprofesszora 2005-ben írta meg 14 oldalas, A tökéletes bűntény (The Perfect Crime) című cikkét, amiben levezette, hogy a Yellowstone-park Idaho államhoz tartozó részén meg lehet úszni egy bűncselekményt, mivel
Minimális csapadék. Rendkívül alacsony páratartalom. Hipererős napsütés. Milyen élőlény bírná ezeket a viszonyokat? Nincs állat. Nincs madár. Nincs bogár. Nincs ember. Csak kő, homok és penitentes – ez az Atacama-fennsík. A Puna de Atacama. De mi az a penitentes?
Ha csak a lényeg érdekli, nézze meg látványos, kétperces videónkat:
Ha a részletek is érdeklik, olvasson tovább:
Az Andok ötméteres magasságot is elérő hótüskéiről először a spanyol hódítók hoztak hírt. Hegyes formájuk a vezeklő hívők csúcsos csuklyájára emlékeztette őket, innen a név: penitentes vagy nieves penitentes, azaz bűnbánó hó.
A penitentesekről először Charles Darwin írt tudományos feljegyzést, amikor 1835-ben a Piuquenes-hágónál megpillantotta őket Santiago de Chiléből az argentin Mendoza városába tartva. Leírásában beszámolt egy helyi hiedelemről, ami szerint különleges formájuk az erős andoki szeleknek köszönhetően alakult ki.
Gasztronómiáról onnantól beszélhetünk, hogy az ember megtanult írni és leírhatta a receptjeit. (Nem, a paleo diéta mesterfogásait nem valódi ősemberek mázolták föl az Altamira-barlang falára.) Az emberi táplálkozás évezredekig tartó átalakulása legalább olyan komplex folyamat volt, mint az evolúcióé. Az összehasonlítás azért is érvényes, mert mindkettőre hatást gyakorolt a sok véletlenszerű próbálkozás, a végeredményeket pedig a természetes kiválasztódás finomította tovább.
Svédország minden évben kétszer emlékezteti Észak-Koreát, hogy ugyan legyenek már szívesek kifizetni 1000 Volvo személygépjárművet (és egyéb mechanikai eszközöket), amit elloptak tőlük. Észak-Korea évi kétszer magasról tesz ezekre a levelekre, amiket már 1974 óta kap, úgyhogy az eredeti vételár már 2,732 milliárd svéd koronára, 86 milliárd forintra nőtt (a 2016-os kimutatások szerint, 2017 végére ez kamatokkal tovább nőtt). A 2,732 milliárdos koreai tartozás a Nemzeti Export Hitelgarancia Bizottsága (EKN) kintlevőségének majdnem felét teszi ki, Kuba tartozik még 1,858 milliárddal, illetve több másik ország ehhez képest kisebb összeggel.
Ráadásul, egy-két kivétellel az összes hotel és a hozzájuk tartozó plázák és kaszinók két tulajdonosi csoport, a Ceasars Entertainment és az MGM kezében összpontosulnak. Las Vegasban vagyunk, a világ legnagyobb szórakoztatóelektronikai kiállításán (CES2018), ahol nagyon könnyű a legnagyobb és hatalmas jelzőkkel dobálózni. A város, aminek adótechnikai megfontolásból a valódi neve egyébként nem is Las Vegas, hanem Paradise – a Las Vegas név onnan jött, hogy a helyi Petőfi utca a Las Vegas Strip, és ez az, amit biztosan ismernek a filmekből: neonfények, kaszinók és szállodák érnek egymásba rajta, kilométereken át.
Mivel a taxi annyiba kerül itt, amennyit csak egy jóérzésű NER-lovag lenne hajlandó kifizetni egy fuvarért, Hancu kollégával minden nap le is sétáltuk az utca teljes hosszát (kétszer), így volt időnk azon gondolkodni, mennyire hatalmas épületekkel vagyunk körülvéve.
„És ha átlátnak a szomszéd országba, / és áthallatszik a kakasok kukorékolása, a kutyák ugatása: / úgy érjék el a vénséget, a halált, / hogy sose jártak odaát.” – írta Lao-ce a Tao te Kingben, a taoizmus alapművében. Bár a két és fél évezrede élt kínai filozófusok bölcsességének ma is gyakran hasznát vehetjük, a gyakorlat azt mutatja, hogy nincs az a szélsőséges természeti körülmény, ami ne tudna megtépázni bármilyen filozófiai tézist. Az északi szélesség 78. körén túl élnek olyanok, akik a vénségüket megélhetik a saját szülővárosukban, de a halált már nem.
Azt remélhetőleg mindenki, aki kicsit is figyelt általános iskolában földrajzórán, tudja, hogy Magyarország legmagasabb pontja az Északi-középhegységben, a Mátrában található: a Kékes 1014 méter magas csúcsa. Ehhez a hazai földrajzi leghez hivatalosan még hat hasonló társul, 1986-ban ugyanis az Országos Környezet és Természetvédelmi Hivatal (OKTH) iránymutatása alapján megjelölték az ország hét leg-leg-leg pontját, amik akkoriban a következők voltak:
Ez utóbbiról később kiderült, hogy téves, a legmélyebb pont nem a Tisza bal partján, Tiszasziget térségében, hanem a túloldalon, Szeged-Gyálarét térségében van. Az új mérések szerint a tiszaszigeti mélypont nem is annyira mély, csupán 76,7 méter, miközben a túloldali földrajzi mélypont 75,8 méter (azaz annyi mint a korábbi tiszaszigeti téves mérés adata).
A 2009-ben meghalt Michael Jackson nemcsak remek előadó, hanem kiváló üzletember is volt, például azzal, hogy bevásárolta magát (részben) a Beatles zenei katalógusába. A Marvel képregénykiadót viszont nem azzal az üzleti tervvel szerette volna megvenni, hogy a csőd közelében járó céget felfuttassa, és dollármilliókat kaszáljon az üzlettel, hanem azért,
Ha azt a nevet hallja, hogy Steve Borden, akkor tudja, elsőre kire gondolunk? És ha azt, hogy Gordon Sumner? Mindketten Sting néven váltak ismertté, előbbi pankrátorként, utóbbi a The Police korábbi frontembereként, majd szólóelőadóként. De melyikük az igazi Sting? Az amerikai védjegyhivatal szerint az 1985 és 2016 között aktív pankrátor, vagyis Steve Borden, az énekes csak éves jogdíjért cserébe használhatja azt.
Legtöbbünk találkozott már vele rokoni, ismerősi körben, vagy éppen maga is alkalmazta már azt a meglehetősen régi háztartási praktikát (túlzottan is divatos angol kifejezéssel élve: lifehacket), ami arra az esetre nyújt segítséget, ha valami forró tárggyal megégettük az ujjbegyünket. A fájdalomcsillapító trükk lényege, hogy amint váratlan hőhatás éri ujjunkat - mert mondjuk hozzányomtuk a forró vasalótalphoz, vagy a tűzhelyen lévő lábos oldalához - azonnal, de tényleg, késlekedés nélkül csippentsük meg a legközelebb eső fülcimpánkat a megégetett ujjal. Sosem próbálta még? Higgye el, működik: pár pillanat alatt csökken az égő fájdalom.
A San Francisco-i Cloudflare neve talán keveseknek cseng ismerősen, de valójában ez a cég az internet mindennapos működtetésének egyik legfontosabb szereplője. Online biztonsági szolgáltatásokban utaznak, ami főleg adatfolyamok titkosítását takarja. Becslések szerint a szervereiken át áramlik az internetes lekérdezések tizede. A cég főhadiszállásán az előtérben egy egész falat betöltő polcrendszeren összesen száz darab lávalámpa sorakozik. Ez dísznek sem rossz - bár ízlés kérdése -, de a feladata ennél sokkal fontosabb: segít az internetes adatforgalom titkosításában.
A kutya az ember legjobb barátja, és ha az embernek éppen háborúzni szottyan kedve, egy igazi jó barát ebben is segíti. Ennek megfelelően különféle háborúkban már vagy 3000 éve használnak harci kutyákat a hadseregek, persze főleg járőrök és felderítők segítésére, de a lőfegyverek elterjedése előtt a gyilkolásra idomított, nagy testű harci kutyák előfordultak a harctereken is. Az alkalmazásuk a mai napig megszokott, az Oszama bin Ladent likvidáló Navy Seals-kommandó is vitt magával egy különlegesen kiképzett belga juhászkutyát. A legkülönlegesebb katonai kutyáknak viszont minden bizonnyal a második világháború ejtőernyősei számítanak.
A 19. században és a 20. század elején a második ipari forradalom nemcsak fejlődést hozott, hanem a gyárakban dolgozó munkásoknak olyan foglalkozási ártalmakat is, amikkel korábban nem találkoztak. Ezek közül egyik-másik egészen bizarr és veszélyes volt; szomorú történet például a radioaktív festéket szopogató rádiumlányoké (amiről korábban már írtunk) akárcsak a gyufagyári dolgozóké, akik gyakran szenvedtek a foszforállkapocs (phossy jaw) nevű szörnyű betegségtől.
Az emberek jó részénél működik egy ősi, ösztönös fájdalomcsillapító reflex: ha hirtelen fájdalom éri karunk kezünk valamely részét, önkéntelenül is a szánkba vesszük azt, hogy csökkentsük a kellemetlen érzést. Tipikusan ilyen helyzet, ha kalapáccsal rávágunk valamelyik ujjunkra, odacsípjük valahová, megégetjük azt – mind rém rossz érzés, amit gondolkodás nélkül szeretnénk azzal enyhíteni, hogy szánkba vesszük a sajgó testrészt. És a jelek szerint egész jól működik a dolog, csakúgy, mint testünk más öngyógyító képessége. De adott a kérdés: hogyan?
Kiotóban több templom is az anyagában őrzi Japán véres történelmét: a mennyezetük építéséhez használt deszkák egy kastély padlójából származnak, ahol 380 (más források szerint csak 10) szamuráj egyszerre követett el szeppukut, vagyis rituális öngyilkosságot 1600-ban.
Közismert sztori, hogy a régi szénbányászoknál szokás volt egy kalitkában egy kanárit levinni magukkal a tárnába, hogy a madár jelezze, ha túl magas kezd lenni a levegőben a szén-monoxid szintje. A jelzés az volt, hogy a kanári elpusztult, mivel az embernél jóval kisebb a halálos adagja a színtelen-szagtalan, de annál veszélyesebb gázból. Valószínűleg ez juthatott az eszükben az amerikai védelmi minisztérium illetékeseinek is 1990-ben, az iraki háború előtt, amikor rádöbbentek, hogy ha már tiltott tömegpusztító fegyverek miatt támadják meg Szaddam Husszeint, talán elkélne a katonáknak valami védelem a vegyi és biológiai támadások ellen. Vagy legalább egy hatékony riasztó.
Mivel az amerikaiaknak nem volt igazán pontos információjuk arról, milyen vegyi fegyverekkel, harci gázokkal és egyebekkel találkozhatnak Irakban (mint utóbb kiderült, leginkább semmilyennel), a 20. század elején megszokott, de egyébként egészen az 1980-as évekig használt kanáris módszerhez nyúltak vissza. Így született meg a PCCD (Poultry Chemical Confirmation Devices) nevű projekt, amit a tengerészgyalogosok rögtön át is neveztek Kuwaiti Field Chicken hadműveletre, nyilván a rövidítés miatt. Az organikus kémiai riasztórendszer lényege az volt, hogy a katonák Humvee harci dzsipjeinek tetejére egy-egy ketrecet erősítenek, amelyekben egy élő csirke foglal helyet. Ha harci gázzal támadnak az egységre, a szárnyas elpusztul, ezzel jelezve a katonáknak, hogy nagyon gyorsan odébb kéne állni.
Az első tesztbevetésekre 43 vegyifegyver-jelző csirkét szállított le a hadsereg Irakba. El lehet képzelni a pánikot a támaszponton, amikor már az első reggelen a rögtönzött baromfiudvarban 41-et holtan találtak közülük. Nem, nem mérgesgáz-támadás történt, bár a valódi okot nem sikerült tisztázni; valószínűleg a sivatagi éjszaka szokatlan hidege, és a homok együttesen tehetett a pusztulásról. Így hát sosem próbálták ki élesben a harci tyúkokat, ehelyett hagyományos riasztókkal szerelték fel a katonai járműveket.
A második világháború hírhedt öngyilkos pilótáit, a kamikazékat mindenki ismeri, az azonban már kevésbé közismert, hogy a japánok nem csak repülőkkel hajtottak végre öngyilkos bevetéseket, hanem tengeralattjárókkal is (sőt, kiképeztek öngyilkos búvárokat is, speciális, bombákkal felszerelt búvárruhával, de végül sosem vetették be őket).
A csípős paprikát sokan szeretik, és – amellett, hogy ebben van egy jó adag kulturális háttér, ami ugyanúgy a férfiasság szimbólumának tartja, ha valaki sokat képes belőle fogyasztani, mint az alkohol esetében – ennek meglepő módon meg is van a tudományos magyarázata. A csípős paprika hatóanyagára, a kapszaicinre ugyanis a testünk többek között endorfin termelésével reagál. Ez pedig ugyanaz a hormon, ami az agyalapi mirigyben például izgalmi állapotban vagy szex közben szabadul fel és euforikus állapotot vált ki. A csípős paprika tehát fájdalmat okoz, de azért jó is. De vajon miért jó a paprikának, hogy csípős?
A londoni legfelsőbb királyi bíróság, a Royal Courts of Justice épülete minden év októberében különös szertartásnak ad otthont: a város képviselője ünnepélyesen átad a Királynő Emlékeinek Őrzőjének (ez egy létező poszt az angol királyi udvarban, jelenleg egy Barbara Janet Fontaine nevű hölgy tölti be) egy kést, egy baltát, hat lópatkót és 61 szöget. Utóbbi megvizsgálja a balta és a kés élét; előbbinek élesnek, utóbbinak tompának kell lenni, amit egy mogyoróvessző átvágásával tesznek próbára. Ha ez a baltával sikerül és a késsel nem, akkor minden rendben találtatott. "good service", vagyis jó szolgálat, mondja az évszázados hagyomány szerint a királynő képviselője, aztán megszámolja a szögeket, "good number", vagyis jó szám, jelenti ki, és ezzel egy évre le van tudva két rejtélyes ingatlan bérlése.
1900. június 7. álmos csütörtöknek ígérkezett a kansasi Kiowa egyik népszerű ivójában, a Dobson's Saloonban. Akkor is kevesen néztek fel a whiskyjükből, amikor egy ötvenen túli hölgy egy nehéz csomagot cipelve belépett a krimóba, és megköszörülte a torkát. Ami ezután jött, azt viszont a jelenlevők életük végéig emlegették.
Férfiak! Azért jöttem, hogy megmentselek benneteket az iszákosok sorsától!
– kiáltotta el magát a hölgy, aztán a csomagból köveket és féltéglákat vett elő, és elkezdte azokat széthajigálni a kocsmában. Módszeresen pusztította az italkészletet és a berendezést, majd dolga végeztével távozott, és hamarosan két további kiowai ivót rongált meg hasonló módon. A következő napokban tornádó csapott le a környékre, amit a kocsmazúzó nő isteni megerősítésként értelmezett: az Úr így jelzi, hogy ő jó úton jár, és folytatni kell harcát az alkohol ellen.
Harvard egy apró, alig ezer lakosú, poros kisváros Nebraska államban, a neve nem véletlenül egyezik meg a híres elitegyetemével, ugyanis arról nevezték el, amikor 1871-ben, a frissen épülő vasút egyik megállójaként megalapították. A városka akkor került az érdeklődés középpontjába, amikor véletlenül eladta a börtönét (rabokkal együtt), és ez olyan bohózatot indított el, amin fél Amerika röhögött hónapokig.
Edison a maga ezernél is több szabadalmával hiába volt sokáig a modern technikai fejlődés legjobban promotált ikonja, az utóbbi időben kikezdték rendesen a mítoszát. Inkább pénzéhes üzletember, mint igazi zseni, aki nem törődött munkatársai egészségével, az elektromosságot előszeretettel használta állatok megölésére és emberi gyilkolóeszközök kifejlesztésére, mocskos kapitalista, nem filantróp világjobbító – mondják, főként azzal a Teslával szembeállítva, aki persze tényleg zseni és Edison vetélytársa volt, de az ő legendásítása ugyanúgy a fantasztikum világába tartozik, mint Edison túlzó sárba tiprása. Ha viszont a karácsonyi izzókészlet (vigyázat, soros kapcsolás, mondom SOROS kapcsolás!!!) fölött harapnának el egy-egy káromkodást, nyugodtan gondoljanak Edisonra, akinek ezt az egészet köszönhetjük.
A leghosszabb ideje tartó amerikai katonai misszió egyben a legbékésebb is: az Egyesült Államok légiereje 1952 óta minden év karácsonya előtt megszórja ejtőernyős ajándékcsomagokkal Guam csendes-óceáni szigetét. Amerika óceániai külbirtoka fontos stratégiai támaszpontként a megszokott katonai műveleteknek is állandó terepe. Nem véletlen, hogy a sziget területének közel harmadát foglalják el a katonai bázisok; a Csendes-óceán feletti dominanciáért zajló mostani nagyhatalmi küzdelemben nem is fog csökkenni a jelentősége.
A hidegháború legkeményebb éveiben mégis kialakult Guamon egy hagyomány, amivel az amerikai katonaság a békésebb arcát mutathatja a helyieknek, és persze a világnak. Történt, hogy 1952 utolsó napjaiban egy B-29-es szokásos időjárásfigyelő útján lelkesen integető emberek fölött szállt el a Guam melletti Kapingamarangi nevű atollnál. Talán nem akartak semmit, talán a világháborúban beinduló cargo-kultusz érintette meg őket, és rituálisan szerettek volna égi javakat kikényszeríteni a gépmadaraktól, a karácsonyi hangulatban mindenesetre a katonák úgy döntöttek, tesznek ők is ezúttal egy kis jót: összeszedték a gépen lévő holmikat, bedobálták őket pár dobozba, és az ajándékcsomagokat ejtőernyővel ledobták.
Rovataink a Facebookon