Repülő pókok? Mi ez, a Sharknado nemhivatalos folytatása? A pók egy ijesztő állat, még futva vagy a hálójában peckesen feszítve is. De hogy repülni is tudnak?!

Bizony, hogy tudnak. Már Charles Darwin, az evolúcióelmélettel előálló természettudós is feljegyezte, hogy hajóját, a HMS Beagle-t egy napon ellepték a sárkányrepülőző pókok, méghozzá egy viszonylag nyugodt és tiszta napon.

Bár az igazi kávéínyencek úgy néznek a koffeinmentes változatokra, mint az alkoholmentes sörre vagy a guminőre szokás, tény: a koffeinmentes szuper találmány mindazoknak, akik a kávé ízét szeretik, de a koffein hatásait inkább kihagynák. (Akkor is, ha a közismert hatások között azért bőven akad tévhit is.)

Ludwig Rodelius

Kávét nagyon régóta fogyaszt az emberiség, de abban a formában, ahogy ma isszuk, vagyis forró reggeli italként, csak a 15. században kezdett el felbukkanni, és a 17.-ben elterjedni (azelőtt a tipikus napindító ital a sör volt Európa-szerte). A koffeinmentes kávét az 1900-as évek elején egy Ludwig Rodelius nevű német illető találta fel, hogy hogyan, arról két eredetmítosz is forog. Az egyik szerint tudatosan kereste a kávé koffeintelenítésének útját, mert az apja a túl sok kávéivással súlyosbított szívbetegségbe halt bele. A másik szerint a kávékereskedőként dolgozó Rodelius egyszer balesetet szenvedett, és kis híján elsüllyedt hajóról származó szállítmányt kapott, ahol a kávés zsákokat eláztatta a tengervíz. Mivel nem akarta kidobni, megvizsgálta, hátha fogyasztható így is a kávé – és meglepve vette észre, hogy a sós víz az ízt nem mosta ki belőle, csak az élénkítő-felpörgető hatást, vagyis az azért felelős koffeint.

A szundi funkció minden ébresztőóra alaptartozéka, és tényleg tök jó dolog, hogy reggelente nagy kegyesen hagy még pár percre visszaaludni a vekker (igaz, úgy is lehet értelmezni, hogy kétszer ver fel álmunkból). Az a „pár perc” pedig szinte minden esetben kilenc, legyen szó mechanikus ébresztőóráról, elektronikusról vagy az okostelefonok beépített, esetleg külön letölthető alkalmazásairól. De vajon miért éppen kilenc? Miért nem tíz?

Telechron 7H241 Snooz-Alarm

Fotó: telechron

A szundi gomb az órán nem is olyan régi találmány: az első ilyen vekkert 1956-ban dobta piacra a General Electric, ez volt a Telechron 7H241 Snooz-Alarm, amit a reklámkampányban „a világ leghumánusabb ébresztőórája” szlogennel igyekeztek eladni. (Egy korabeli rádióreklámot meghallgathat itt, egészen csodálatos.) Érdekes módon a dolog nem lett azonnal nagy siker, csak három évvel később kapcsolt a konkurencia, hogy le kellene másolni ezt a funkciót, aztán a hatvanas években kezdett el igazán elterjedni, és végül az olcsó digitális órák világhódításával lett alapfunkció mindenhol.

Vallás és tudomány viszonyával kapcsolatban a bonyolultabb filozófiai, teológiai vagy tudományelméleti kérdések helyett gyakran szokták anekdotisztikus életrajzi sztorikkal megfogni a lényeget, legalábbis megpróbálni, azt, amit a próbálkozók éppen annak tekintenek. Galilei elítélése, Einstein hite, nagy tudósok váratlan megtérése, a vallás béklyóit levető ateista zsenik: a vallásos/ateista tudományos példabeszédek külön zsánert alkotnak, a sztorik városi legendaként önálló életre kelnek, többnyire függetlenül attól, hogy mennyi a valóságalapjuk.

Mint Darwinnál. Az evolucionista elmélet megalkotóját ugye még másfél évszázad után is szokták az egyház ősellenségének ábrázolni, és vannak helyek, ahol a tudományban tényként kezelt evolucionizmus az iskolákban csak egy választható opció, csakúgy, mint a kreacionizmus. Ez az éles Darwin kontra Biblia beállítás már csak azért is érdekes, mert a mainstream katolikus teológiának rég nincs már olyan nagy baja a darwini elmélettel, a bibliai teremtéstörténetet többnyire allegorikusan értelmezik, az ember fokozatos kifejlődését a főemlősök közül nem vitatják – igaz, a kreacionista fundamentalizmus jellemzően nem is a katolikusságból nő ki.

Miért lát ma gyerekrajzokat az Indexen? Mert gyereknap van!

Ha látott már kanyonokat, amiknek a mélyén méltóságteljesen kanyarog a folyó, jó, ha tudja: azt a mély kanyont bizony az a hömpölygő folyó vágta ki. Ezek a folyók még évezredeken át fognak ugyanezen az útvonalon áramlani a kősziklamederben. Máshol, ahol a talaj puhább, a folyók kanyarulatai vad hurkokat vesznek - érdekes módon még teljesen sík terepen is, ahol látszólag minden azt indokolná, hogy nyílegyenesen folyjanak.

A nemek kialakulását befolyásoló mechanizmus a hüllőknél két tényezőtől függ: a genotípustól és a hőmérséklettől. A genotípusos csoportba tartozó lényeknek, mint a madaraknak és az emlősöknek, nemi kromoszómáik vannak. A hüllőknek ebből kétféle van: X és Y. Egyes fajok, például a teknősök, vagy az olyan gyíkok, mint a zöld iguána, egyaránt rendelkeznek X és Y kromoszómákkal. A nőstények homogametikusak, vagyis két egyforma X kromoszómájuk van. A hímek heterogametikusak, egy X és egy Y kromoszómával.

Ha legközelebb a Gyalog galoppot nézi, és a francia váras legendás jelenetben (jó, melyik jelenet nem legendás abban a fimben) ezt a mondatot hallja:

Bűzfelhőt eresztek az orrod alá!

gondoljon arra, hogy a történelem során legalább két komoly vérontás indult egy-egy orr alá eresztett bűzfelhő, vagyis fing miatt.

A gerinces élőlények közül az embernek sikerült a legjobban misztifikálnia a dekompozíciót, vagyis a test bomlását. Oké, az elefántok meggyászolják a halottaikat, és a majmok is megértik a vetélés fogalmát, de a lovával temetkező indiánt vagy az 1973-as Pontiac Catalinájával a Valhallába tartó megboldogultat az emberiség termelte ki. (És ezek csak a való életből ellesett példák: a Nagy Lebowski hamvasztásos jelenetét meg se említettük.)

Ezek után meglepő, hogy volt, aki egy csipszes dobozban akart örök nyugalomra térni? Ha a fentiekkel nem vagyunk tisztában, akkor igen – és ehhez a történethez sem árt tudni, hogy az a csipszes doboz nem akármilyen csipsz volt, az elhunyt pedig nem akárki, hanem Frederic Baur, a Pringles henger alakú csipszes dobozának feltalálója.

Az amerikai Chau Smith 2017 januárjában lett 70 éves. Mások ilyenkor leginkább egy kanapén ücsörögve fogadják az unokák jókívánságait. Smith inkább úgy döntött, elmegy maratont futni. Hetet. Hét nap alatt. Hét különböző kontinensen.

Az ötvenes évekbeli lemezfelvételeknek ma is nagy piaca van a gyűjtők körében. A Szovjetunió nem hivatalosan kiadott lemezfelvételeit viszont nemcsak ők találhatják különlegesnek, hanem bárki, aki csak egy pillantást vet rájuk. Ugyanis ezek nem kör alakú, fekete, mikrobarázdás korongok, hanem lyukas közepű röntgenfelvételek.

Amikor Wamura polgármester az 1970-es években elrendelte, hogy építsenek 15 méter magas hullámtörő betonfalat a néhány ezer fős tengerparti falucska, Fudai köré, akkora ellenérzéshullámmal találta szembe magát, hogy az simán elsöpört volna bármilyen mobilgátat a Római-parton. Abban nagyjából mindenki egyetértett, hogy a cunamivédelem szükséges, de indokolatlannak tartották a fél tízemeletesnyi monstrum felhúzását, pláne egy halom pénzért.

Furcsa, nem? Itt élünk ezen a bolygón úgy 3,8 milliárd éve (már ha az első élő sejtek megjelenésétől számítjuk), és az emberiség kozmikus expanziójának csúcsteljesítménye nem az, hogy élő embert juttatott a Marsra, hanem hogy hullát juttatott a Holdra. Ha a Kozmosz Fantasztikus Könyveken nőttünk föl, bánkódhatunk miatta, hogy így alakult, pedig nincs ebben semmi meglepő. Hogy lenne elvárható a trehány emberiségtől, hogy népesítse be a környező bolygókat, miközben még a sajátját sem tudta fölfedezni?

Fotó: Andia / Getty Images Hungary

A gőzhajó feltalálása felgyorsította azt a több évezrede tartó folyamatot, hogy a világ felderítetlen területei rákerüljenek a világtérképre. De ez csak a felszínre vonatkozik, a mélyre már nem: az óceánok 95 százaléka máig felderítetlen.

Egy férfi arról panaszkodik, hogy hangokat vetítenek az agyába, mintha egy szellem lenne. Egy nő hangokat hall, amik a gyomrából üvöltenek fölfelé; hozzá lebegő, fekete ajkakat lát. Egy másik nő hallja, ahogy a húga beszél hozzá éjjel, mintha egy rádión keresztül üzenne.

Fotó: Shutterstock

A három felsorolt ember mindegyike siket. Azon halláskárosult skizofrének közé tartoznak – és az arányuk az 50 százalékot is meghaladhatja –, akik az állapotuk ellenére is hallanak hangokat. A skizofréniának velejárója a nem létező vizuális ingerek vagy hangok észlelése; a hallucináció. De ami különleges, hogy ezeket a hangokat azok is hallhatják akik soha életükben nem hallottak.

A mai Norvégia különböző felállásokban már 1397 óta egy korona alatt működött egyik-másik skandináv szomszédjával, egészen 1905-ig. Ekkor a svéd-norvég perszonálunió felbontása után kikiáltották a ma is tartó függetlenségüket, amelyet elsöprő többségű népszavazással meg is erősítettek.

November elején megdöntötték a közúton mért egy kilométeres átlagsebesség rekordját, a Koenigsegg Agera RS 447,2 km/h-val száguldott Nevadában. A rekord viszont, amit megdöntött, nem új keletű volt, a Mercedes szuperkocsijának 1938-as csúcsát nyomta le. De hogy is volt a 80 éves nácimercivel?

Rudolf Caracciola a W125 Rekordwagenben

Fotó: Mercedes-Benz

Az, hogy a tetoválás szép-e, vagy sem, alapvetően ízlés és habitus kérdése, de tény, hogy az emberiség történetében eredetileg a törzsi hova- és összetartozást jelölő bőrdíszítés mára a (pop)kultúra szerves részévé vált. Míg manapság – mondjuk úgy száz éve – gyakorlatilag bármiféle kontextus nélkül bárki bármit nyugodtan magára varrathat, korábban ha nem is törzsi, de legalábbis foglalkozási, társadalmi státuszhoz volt köthető egyes rajzok megjelenése a test egyes területein.

Nem sok foglalkozás volt és van a világon, aminek annyira jellegzetes velejárója lenne a tetováltság, mint a matrózokénak. És ugyanúgy, ahogy a primitív börtöntetoválásoknak, vagy éppen a végtelenül szofisztikált jakuzarajzoknak, a tengerésztetkóknak is megvan a maguk szimbólumrendszere, amiből egész sok minta vált közkinccsé az idők folyamán.

Az emberek mindig is vonzódtak az extrém és látványos temetési szertartásokhoz és helyszínekhez, elég ha a piramisokra gondolunk, vagy a vikingek temetkezési szokásaira a lángoló hajókkal. Ez a 21. században is megvan, ma a legmenőbb temetkezési mód az űrtemetés; több cég is ajánl megoldásokat rá, hogy az elhunyt hamvait egy kapszulában Föld körüli pályára juttassuk, ahol egy ideig keringenek, majd végül hullócsillagként végzik a légkörbe visszajutva. Valljuk be, van némi romantikája a dolognak, még ha nem is olcsó: 3-5 ezer dollárt kérnek érte. Az első ilyen temetést egyébként a Star Trek atyja, Gene Roddenberry kapta, az ő hamvait a Columbia űrsikló vitte fel az űrbe 1992-ben (mondjuk az lett volna az igazi, ha az Enterprise viszi az utolsó útjára, de hát semmi nem tökéletes).

1992. október 22. Tíznapos küldetésre (STS-52) indul a Columbia, fedélzetén Gene Roddenberry hamvaival.

Fotó: NASA

És van egy még ennél is egy fokkal extrémebb űrtemetési mód, amit eddig egyetlen ember kapott csak meg: a Holdra temetés.

Kapcsolódó

A brit miniszterelnöknek van főegerész macskája

Egyikük négy kormányfőt is kiszolgált.

A britek szeretnek mindenféle címzetes neveket aggatni az állataikra, ezt már láthattuk a miniszterelnökségi főegerész kapcsán is. (Theresa May új főegerészét egyébként Palmerstonnak hívják.) A szigetország egy másik jeles állata nem az egerektől védi a miniszterelnököt, hanem a galamboktól a teniszezőket. Ő Rufus, a wimbledoni teniszpályák galambriasztó ölyve.

Milyen hülye kérdés már ez, hát olyan színű, amilyen színű tárgyat elé tesznek. Na és alapban, ha nem tesznek elé semmit? A kérdés elég filozofikusnak tűnik, a „van-e hangja a kidőlő fának, ha nem hallja senki?” vonalon, de valójában nem az. Viszont ahhoz, hogy megválaszoljuk, kicsit messzebbről kell kezdenünk: mit jelent az, hogy valami valamilyen színű? Mi az, hogy szín?

A szemünk az elektromágneses sugárzás egyes hullámhosszait érzékeli színekként, nagyjából 380 és 750 nanométer között. Ezt nevezzük a látható fény spektrumának, ami a lilával indul 380 nanométeren (ez alatt az ultraibolya sugárzás van), aztán jön a kék, a zöld, a sárga, a narancs, végül a vörös, hogy aztán utána, 750 nanométer fölött átlépjünk az infravörös sugárzás területére. Egy tárgy színét tehát az határozza meg, hogy a rá eső fényből melyik hullámhosszt veri vissza a szemünkbe. Ha semmilyet, mert mindet elnyeli, akkor fekete.

Bármely manapság rendelt szusitálnak alaptartozéka a lazacos maki és nigiri, pedig a vörös húsú halnak semmi köze nincs a japán hagyományokhoz. A norvég kormány sokat tett azért, hogy ez megváltozzon.

Nehéz eldönteni, hogy Noela Rukundo piszok szerencsés, vagy szörnyen szerencsétlen. Előbbi mellett szól, hogy megúszott egy ellene szervezett merényletet, sőt még ő buktatta le a bérgyilkosok megbízóját. Utóbbira utal viszont, hogy a saját férje akarta megöletni, mégis őt közösítették ki, amiért a férfi végül börtönbe került.

Noela Rukundo

Fotó: Facebook

Emberek sétáltak a Holdon 1969-ben, ezt mindenki tudja, de hogy mindenki elhiszi-e, az más kérdés. A mai napig vannak olyanok, akik az Apollo-küldetések változatosabbnál változatosabb részletein keresztül próbálják bebizonyítani, hogy az egészet csak megrendezték. A holdra szállások alkalmával készült fotók is rendszeresen áldozatul esnek a konteógyártóknak: ott van a zászló, ami olyan, mintha fújná a szél, pedig a Holdon nincs szél. Ott vannak a sziklák, amelyek árnyékai nem olyanok, mint a földi sziklák árnyékai. Ismerik ezeket. 

Ma a világ országainak kb. 200 nemzeti zászlaja van. Itt egy szép galéria a Wikipédián az összesről, görgesse végig, biztosan fel fog tűnni, hogy a szivárvány összes színe képviselteti magát rajtuk, egy kivétellel; a lila látványosan hiányzik. Összesen két zászló van, amelyeken egy-egy pici foltban ott a lila szín: Nicaraguáé, ahol egy apró szivárvány egyik sávjában van ott, és Dominikáé, ahol az ország címerállata, a császáramazon papagáj tollazata lila-zöld. Mindkét zászló jellegzetessége, hogy csak a 20. században vezették be őket.

De vajon miért taszítják ennyire a nemzeti zászlók a lila színt?

A sintó Japán ősi vallása, a legszentebb helyszíne az iszei nagyszentély nevű faépítmény. Nyugati fejjel azt gondolhatnánk, hogy egy ilyen kitüntetett épületet még a széltől is óvnak, de a japánok éppen azáltal róják le tiszteletüket, hogy rendszeresen porig rombolják a szentélyt – hogy aztán rögtön újjá is építsék.

Fotó: JTB Photo / Getty Images Hungary

2008-ban nagyon ment a világ bulvársajtójában a sztori, hogy egy török város, Batman polgármestere beperelte a Warner Bros filmstúdiót névbitorlás miatt. Meglepő módon a hírből igaz volt az, hogy:

• Batman egy tényleg létező város.
• Igaz, a kiejtés nem stimmel a denevéremberével, kb. úgy kell mondani, hogy „botmon”.
• A polgármester tényleg körbeturnézta a sajtót a perrel fenyegetéssel.
• De az ügy sosem jutott el a bíróságig, többek között azért, mert a képregényhős Batman korábban kapta a nevét, mint a város Batman, szóval a névbitorlás tulajdonképpen fordított irányú volt.

Az egész per valójában a polgármester médiahekkje volt, hogy az aktuális Batman-film, a Sötét lovag körüli médiafelhajtás hullámain lovagolva megismertesse a városát a világgal, és feldobja a helyi turizmust. A kérdés viszont ettől még áll: hogy a fenébe hívhatnak egy várost Batmannek?

Az emberi agy fura dolgokra képes, aminek remek illusztrációi az úgynevezett kultúraspecifikus szindrómák. Az olyan jelenségeket nevezzük így, amikor egy közösség annyira szilárdan hisz egy hiedelemben, hogy tömegesen kezdenek el a tagjai azonos, és teljesen irracionális pszichoszomatikus tüneteket mutatni - ami persze csak tovább erősíti az adott jelenségbe vetett hitet. Ilyen például a Párizs-szindróma, ami a francia fővárosba érkező turisták között szedi az áldozatait, a Jeruzsálem-szindróma, amitől az ember a Szentföldön bibliai szereplőnek hallucinálja magát, a művészet-túladagolás, vagy az Afrikában időnként felbukkanó péniszpánik.

Biztosan ismerős helyzet, amikor csak húszezressel tud fizetni a boltban, de már félve veszi elő a pénztárcáját, mert tudja, hogy a pénztáros duzzogva fogja elvenni a nagy címletet, és úgy számolja ki a visszajárót, mintha ön direkt vele akarna kiszúrni, ő meg szívességet tenne, hogy elfogadja. Na most ezt képzelje ez azzal a csavarral, hogy a pénztáros azért fanyalog, mert túl keveset kell visszaadnia, és máris a pénzügyi válság közepén vergődő Argentínában képzelheti magát.

Fotó: Juan Mabromata / AFP

A hatvanas évek Kínája nem volt különösebben vidám szeglete a világnak. Az ország éppen csak kilábalt a tízmilliónyi éhhalállal járó nagy éhínségből, amit a Nagy Ugrásnak nevezett, elbaltázott és erőltetett központi iparosítási program okozott, és Mao Ce-tung máris meghirdette a kulturális forradalmat. Ami nagyjából azt jelentette, hogy a kommunizmus nevében az írmagját is ki kell irtani mindennek, aminek köze van a régi kínai hagyományokhoz, vagy a bűnös nyugati kapitalizmushoz. Ebben a környezetben jött el 1968, és a Száznapos Háború.

A pekingi Qinghua egyetemen a főleg diákokból szerveződő félmilitáris mozgalom, a Vörös Gárdisták két csoportja között tört ki a viszály. A krízist Mao 30 ezer gyári munkás odavezénylésével oldott meg, akik pár tucatnyi halott és pár száz sebesült árán rendet csináltak a diákok között (az egyetemet azzal a lendülettel be is zárták tíz évre). A munkások vezetőinek Mao szimbolikus ajándékkal köszönte meg a segítséget: egy kosár mangóval. A gyümölcsöket pár nappal korábban a Kínába látogató pakisztáni külügyminisztertől kapta Mao ajándékba, de mivel nem szerette a mangót, szívfájdalom nélkül továbbadta.

Bár Monowi neve indián eredetű, és állítólag virágot jelent, a mono akár a népességszámra is utalhatna. A kis nebraskai településnek ugyanis egyetlen lakója van.

Ha az ember a Super Bowl félidei koncertjeit említi, a többségnek valószínűleg a 2004-es műsor ugrik be. Nem véletlenül: ez volt az, amin Justin Timberlake botrányt okozott, amikor letépte Janet Jackson ruháját, így élő adásba került az énekesnő mellbimbója. Az eset után az NFL, az MTV és az akkori meccset sugárzó CBS is változtatott az élő műsorok sugárzásán, azóta van pár másodperces csúszás a gyors cenzúrázási lehetőségek miatt. Azt viszont kevesen tudják, hogy ugyanennek a jelenetnek köszönhetjük a YouTube megszületését is.

Fotó: Donald Miralle / Getty Images Hungary