Van egy folyó Kolumbiában, az Andok keleti részén, amire gyakran csak úgy hivatkoznak, mint a világ legszebb folyója. Ez a Cano Cristales (Kristály-folyó) , amit az öt szín folyójának vagy folyékony szivárványnak is szoktak nevezni, köszönhetően annak, hogy a megfelelő időszakban és körülmények között vörös, sárga, kék, zöld és fekete színben pompázik. 

Az északi és déli sarkok felfedezésének történelme tele van hihetetlen kalandokkal, elképzelhetetlen kockázatvállalással, emberfeletti erőfeszítéssel, végletekig feszített drámával és szívszorító tragédiákkal. A halállal végződő expedíciók listája meglehetősen hosszú, a kudarcok okai ugyancsak oldalakat töltenek meg, de Salomon August Andrée, a stockholmi találmányi hivatal mérnöke, az első svéd ballonrepülő története talán a legfurcsább mind közül.

Jon Brower Minnoch 1978 márciusában került kórházba szívelégtelenség miatt, de igazából a "kórházba került" kifejezés nem adja vissza azt a heroikus küzdelmet, ahogy az otthonától eljutott a seattle-i Washington Egyetem klinikájáig. Tűzoltók szállították be, aztán egy direkt erre a célra eszkábált, óriás teherbíró-képességű hordágyon 13 ember vitte be a kórterembe, ahol két dupla ágyat toltak össze számára. A kórházban nem találtak olyan mérleget, ami nem akadt volna ki Minnoch alatt, az orvosa a testsúlyát 1400 fontra, vagyis 635 kilóra becsülte. Amikor 16 hónappal később, saját lábán távozott a kórházból, már csak 216 kilót nyomott. Ez havi átlagban több mint 26 kiló mínuszt jelent, vagyis közel napi egy kiló fogyást, több mint egy éven át.

A részecskefizika Szent Grálját, a Higgs-bozont már 2012-ben megtalálták a kutatók, de szerencsére a szenzációs bejelentés után is volt miért izgulnia a tudomány szerelmeseinek, hiszen még további négy évet kellett várni a bölénykutatás Szent Grálja, a Higgs bison felfedezésére.

1986. április 17-én Hollandia angliai nagykövete, és a Scilly-szigetek főtanácsnoka aláírta a békeszerződést, ami hivatalosan lezárta a hadtörténelem leghosszabb ideje húzódó háborúját. A 335 évig tartó háború mellett eltörpül a legendás százéves háború is (annak ellenére, hogy az valójában 116 éven át tartott). Viszont legalább nem volt véres, olyannyira, hogy egyetlen puskalövés sem dördült el a bő három évszázad alatt, és senkinek nem is esett bántódása.

Hátborzongató módon süllyedt el 1980. szeptember 9-én a 157 ezer tonnányi vasérccel megpakolt Derbyshire, a legnagyobb, tengeren elvesztett brit hajó. A 294 méter hosszú teherszállító volt az utolsó Bridge-osztályú hajó, és csupán négy évet szolgált a tengereken.

Manapság igyekszünk minél hatékonyabban aludni: lefekvés után lehetőleg rögtön álomba zuhanni, aztán egészen az ébresztőóra berregéséig úgy is maradni, hogy minél több pihenést szuszakoljunk bele az aktív napból kimetszett alvásidőbe. Az általános ajánlások szerint is hét-nyolc óra zavartalan alvásra kell törekednünk. Ennek ellenére több jel is arra utal, hogy valójában nem arra vagyunk programozva, hogy megállás nélkül ennyit aludjunk.

Az egyértelmű, hogy az elegendő mennyiségű alvás nélkülözhetetlen az egészség megőrzéséhez, hiszen kulcsszerepe van a regenerálódásban és az agy méregtelenítésében. Az is világos, hogy ha keveset alszunk, az olyan, mintha nem is aludnánk, sőt nemcsak a mennyiség, de a rendszeresség is fontos. Na de miért kellene ezt az alvásmennyiséget egy adagban letudni?

Azt csaknem minden kisiskolás megtanulja még alsó tagozatban, hogy hazánkban alapvetően kétféle madárfaj él: a költöző és a telelő madarak. A fehér gólya, a magyar folklór kedves madara az előbbiek közé tartozik, ezért nyár végén csapatokba gyűlik és délre vándorol, majd tavasz elején visszatér, hogy nálunk költsön és nevelje utódait.

Hogy miért telel Afrikában a fehér gólya, tudja is mindenki: jön a hideg, kevesebb a táplálék, érdemes hát délre vonulni. Felmerül viszont a kérdés: ha annyival jobb Afrikában, miért nem maradnak ott a gólyák (és más költöző madarak) egész évben? A rövid válasz: igazából nem is idevalósiak, csak szaporodni járnak vissza. A hosszabb választ a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivőjétől kaptuk.

Bár meglehetősen gyakori, hogy az emberi test sajátos fejlődése mögött evolúciós haszonszerzést sejtenek a tudósok – elég csak a női mellre gondolni –, az talán még önnek se jutott eszébe, hogy a pénisz annak köszönheti jellegzetes formáját, hogy így könnyebb vele rivális hímek spermáját kikotorni a megtermékenyíteni vágyott nőstény vaginájából. Amerikai kutatók egy csoportja szerint pedig éppen erről van szó.

Kapcsolódó

Miért vannak a nőknek melleik?

Evolúciós trükk, termékenységi jel, fenékpótlék vagy a kötődés eszköze?

Gordon Gallup és csapata a New York-i Állami Egyetemen még 2003-ban állt elő az újszerű elképzeléssel, miszerint a pénisz spermaelmozdító berendezésként funkcionál: a formája kifejezetten alkalmassá teszi arra, hogy megtisztítsa a terepet az előtte ott járt konkurens péniszek spermájától.

A kutatók nem a levegőbe beszéltek, latex műpéniszeket is bevetettek a tudomány érdekében. A kísérleteik eredményeként a műmakk pereme a műpénisz egyetlen határozott lökése után az ondó modellezéséhez használt keményítős víz több mint 90 százalékát képes volt kikanalazni a művaginából. A jellegzetes peremet, vagy ha úgy tetszik, kalapot nélkülöző modellek ezzel szemben csak 35 százaléknyi nemkívánatos ondópótlékot voltak képesek eltávolítani. A kísérletekből az is kiderült, hogy a lökés mélysége is fontos: a csak háromnegyedig behatoló műpénisz mindössze 40 százalékos alapossággal végezte el a munkát.

A numizmatikusok egyik kedvelt zsákmánya az Egyesült Államok első hivatalos pénzérméje, az úgynevezett Fugio Cent, ami aprópénz lévén viszonylag nagy mennyiségben került ki a pénzverdékből, de egy-egy jó állapotú darabért egész komoly összegeket képesek áldozni a gyűjtők. Verdefényes állapotot nyilván senki nem vár el  egy 230 éves réz érmétől, így a kicsivel több mint tíz grammot nyomó egycentes (vagy köznapi nevén penny) akkor ér manapság a legtöbbet (esetenként több ezer, de akár tízezer dollárt) , ha nem sérült,  mind a fej mind az írás oldala jól olvasható, jól látható, nem kopott, nem elszíneződött, nem ette meg a patina. Hogy mi is olvasható rajta, az ugyanis nem mindegy.

A nullás számot nap mint nap, rutinszerűen használja mindenki, nagyjából első osztályos kora óta, anélkül, hogy belegondolna, valójában milyen komoly absztrakciós ugrás lehetett annak idején a feltalálása: egy valami, ami a semmit jelöli, és matematikai műveletek végezhetők vele. A nulla a majáknál és a babiloniaknál bukkan fel először a matematika történelmében, de ők csak a nagyobb számok leírásánál használták annak jelzésére, hogy az adott helyiértéken nincs semmi. Mint mondjuk a 302 számban, ahol a nulla azt mutatja, hogy egyetlen tizest sem kell hozzáadni a három százashoz és két egyeshez, hogy megalkossuk a számot.

Igazi, matematikai műveletekben használható számként az indiaiak találták fel a nullát, méghozzá egy Brahmagupta nevű csillagász a 7. században. Russell Peters, indiai származású standup-komikus később, nem feltétlenül a történelmi hűséget tartva szem előtt, így rekonstruálta a nagy pillanatot:

Indiából először a Közel-Keleten vették át a nullát, ahol a korabeli iszlám tudósok megalkották a ma is használatos arab számokat, köztük a nullát jelképező üres körrel vagy oválissal. Tőlük került be az újszerű számrendszer Európába, azon belül is először az itáliai kereskedővárosokba a hajósok és kereskedők közvetítésével. 1202-ben a róla elnevezett számokkal halhatatlanná vált matematikus, Fibonacci írta meg híres könyvében, a Liber Abaciban, hogy az arab számok sokkal jobban használhatók matematikai műveletekhez, mint a római számok rendszere.

Az ókori Rómában az első tűzoltóbrigádot Caesar jóbarátja, a triumvirátus tagjaként ismert szupergazdag Marcus Licinius Crassus hozta létre, puszta üzleti érdekből.

Az adóügyi szabályok változása nem pont olyasmi, amit általában figyelemmel szokott követni az ember más országok esetében, többnyire nem is szoktak annyira radikális dolgok történni e téren, hogy felkapná rá a fejét az átlag hírfogyasztó. Most Svédországgal mégis kivételt teszünk, mivel egyrészt nincs annyira messze tőlünk, akár érinthet minket is egy tartósabb svéd kiruccanás alatt a megváltozott adókörnyezet, másrészt a skandináv jóléti állam egy sor olyan változás mellett tette le a garast, akarom mondani, a koronát, amik előremutatóak lehetnek más országok számára is.

Minden népnek megvannak a saját tavaszköszöntő hagyományai. Az ókori Rómában élők virágünnepe, a florália az újjáéledő természetet köszöntötte. A japánok a cseresznyefa-virágzás, a sakura szépségében gyönyörködnek. Magyarországon a legények locsolni járnak a lányos házakhoz. És van a mexikói Guerrero állam, ahol a falusiak tavasszal összegyűlnek egy mezőn, esznek-isznak, majd elmondanak egy imát, és a közösség nőtagjai véresre verik egymást.

A New York-i 666 Burger öt éve dobta piacra a 666 dollárért kínált Douche Burgert, a Kobe-marhából készült, aranypelyhekkel díszített luxusszendvicsét. Tavaly januárban a Manila Social Club 100 dollárért kínálta a 24 karátos arannyal díszített fánkját. Ebből egy bizarr gasztronómiai trend kialakulására is következtethetnénk, de nem így van: évszázadok óta tudjuk, hogy a megevett arany nem árt az emésztésnek.

A paradicsom a magyar konyha egyik legfontosabb alapanyaga, de több más európai nép konyhája is elképzelhetetlen nélküle, elég csak az olaszra gondolni. Azt mind tudjuk, hogy ez nem ősidők óta van így, hiszen a paradicsom Közép- és Dél-Amerikában honos, és a spanyol hódítók hozták be Európába az 1500-as években. Azt viszont már kevesebben, hogy vagy 200 éven át a paradicsomot mérgezőnek tartották Európa-szerte, ezért csak dísznövényként tartották.

A legzavarbaejtőbb a dologban az, hogy tényleg egy csomó mérgezéses halálesetet jegyeztek fel akkoriban paradicsomevés után. Annak ellenére, hogy paradicsom közismert módon nem mérgező.

Lassan másfél évszázada izgatja a közvélemény rejtélyek iránt fogékony részét, hogy mi történhetett a világ egyik leghíresebb szellemhajójával, a Mary Celeste nevű teherszállítóval és legénységével. Bár biztosat nehéz mondani, a 21. században újra elővett és leporolt történet sokat tisztult azóta, hogy 1935-ben Lugosi Béla főszereplésével még film is készült belőle, Fantomhajó címmel.

I. Péter cár, vagy ahogy az utókor elnevezte, Nagy Péter Oroszország egyik legjelentősebb uralkodója volt. A 17-18 század fordulóján több mint negyven éven át vezette a birodalmat, és egy sor, hatalmas horderejű változás és reform fűződik a nevéhez. Modernizálta a hadsereget, teljesen átszervezte a közigazgatást, fejlesztette az ipart a mezőgazdaság kárára, megváltoztatta a naptárat. Ő alapította Szentpétervár városát, amit ugyan hivatalosan a bibliai Szent Péterről nevezett el, de nem is zavarta nagyon, hogy az ő nevét is megörökíti egyben. Háborúzott a törökökkel, a svédekkel, és a Baltikumban mindenkivel, aki csak arra járt. Tulajdonképpen minden lépésének egy célja volt: hogy Oroszországot igazi európai országgá, és európai nagyhatalommá tegye.

Ennek érdekében pedig olyan bizarr húzásoktól sem riadt vissza, mint a szakáll megadóztatása.

A Tetrist még azok is ismerik és szeretik, akik egyébként idegenkednek a videojátékoktól. Alekszej Pazsitnov korszakalkotó logikai játéka a filléres kvarcjátéktól a komplex játéktermi gépekig mindenen futtatható. És futtatják is: az egyszerű, de végtelenségig variálható alapötletnek köszönhetően még ma, 33 évvel az alapjáték megjelenése után is ugyanolyan szórakoztató, mint új korában.

Bár az űrhajózás, űrkutatás történetének nem nagyon vannak ismeretlen foltjai, kevéssé ismert szereplői, meg nem énekelt hősei, legendává sosem váló szerencsétlen flótásai azért akadnak bőven. Ők azok, akiknek többnyire valamilyen rajtuk kívülálló, jellemzően műszaki, vagy éppenséggel nagyon is rajtuk múló ok miatt meghiúsul, de legalábbis félresiklik a küldetésük. Ilyen balszerencsésnek igen, de azért tragikusnak nem nevezhető történet főszereplője Vjacseszlav Zudov és Valerij Rozsgyesztvenszkij, a Szojuz-23 küldetés két szovjet űrhajósa.

Vernal egy alig tízezres kisváros Amerikában, Utah államban. Leginkább mormonok lakják, de aránylag jelentős a turizmus is, főleg a városka vadnyugati múltja és a közelben található dinoszaurusz-fosszília lelőhelyek miatt. És van Vernalnak még egy egészen fura turistalátványossága: a Zion's Bank helyi fiókja a Main street 3. szám alatt, vagy ahogy a helyiek ismerik: A Bank, Amit Feladtak Postára.

A tragikus sorsú elsüllyedt luxus-óceánjáró, a Titanic roncsait 1985-ben találta meg egy amerikai expedíció az Atlanti-óceán fenekén. Robert Ballard oceanográfus és csapata ezzel az akcióval egy csapásra világhírűvé vált, és azóta is sorra fedezik fel a híres elsüllyedt hajók maradványait: a legendás második világháborús német hadihajó Bismarckot, a midwayi csatában elpusztult amerikai repülőhordozó USS Yorktownt, meg még számtalan egyebet.

Az azonban kevésbé ismert, hogy a világ leghíresebb hajóroncsa, a Titanic felfedezése valójában egy titkos katonai akció mellékterméke volt. Ballardot a haditengerészet azzal bízta meg, hogy két elsüllyedt amerikai atom-tengeralattjáró roncsait derítse fel, és vizsgálja meg, hogy a reaktorok mennyire vannak biztonságban. Az akció fedősztorija az volt, hogy a Titanicot keresik. És végül mind a három roncsot megtalálták.

Fotó: noaa.gov

„Az asszonyok kinéztek az ablakon, a Fő utca boltosai kiálltak az ajtajukba, meglátták a Fekete-fehér-arany színű Lassie-t, ahogy büszkén ellépkedett előttük, és azt mondták:

– Öt perc múlva négy. Itt megy Lassie.”

(Eric Knight: Lassie hazatér)

Alexandra Horowitz, a Being a Dog (Kutyának lenni) című könyv szerzője azt állítja, hogy a kutyáknak nem belső időérzékük van, hanem a szaglásuk alapján tudják meghatározni, hogy mennyi az idő.

Úgy tűnhet, hogy a drónok tipikusan XXI. századi haditechnikai eszközök. Ennek nyilván az az oka, hogy az amerikai hadsereg 2001. szeptember 11-e után, az iraki háborúban állította rendszerbe a ma is használt csapásmérő drónokat. A General Atomics MQ–9 Reapere, vagy a Northrop Grumman X–47B-je a pilóta nélküli harci gépek új generációját hozta el.

De a drónokat nem George Bush kezdte el használni az iraki háborúban, hanem Franklin Delano Roosevelt elnök – a második világháborúban. Igen, az 1940-es években.

Lydia Fairchild 2002-ben munkanélküli lett, és szociális segélyt kért. Az ilyenkor szükséges papírmunkának az Egyesült Államokban az is része, hogy genetikai vizsgálattal kell igazolni, hogy a gyerekek valóban azoké, akik benyújtották a segélykérelmet. Fairchild és a gyerekek apja, Jamie Townsend el is végezték a szükséges vizsgálatokat. Az események itt bizarr fordulatot vettek.

Ne röhögjenek, ez igenis fontos kérdés. Ha úszott már tengerben vagy óceánban, nyilván föltűnt, hogy mennyire sós a vize; hát alaptalan lenne a feltételezés, hogy azért, mert telebőgték a szomorú halak? Persze, ez keveseknek jut az eszébe: a halak csöndesek, pislogni se szoktak, a könnycseppek pedig simán eltűnnek a tengervízben. Ki tudná szabad szemmel megállapítani, hogy sírnak-e? Főleg, hogy a halak bizonyítottan tudnak ásítani, böfögni és köhögni is – akkor miért pont a sírás maradna ki a repertoárból?

Andrew Taylor 2016-ban krumplidiétára fogta magát. Mármint úgy, hogy nem evett semmi mást, csak krumplit. Hogy megtörje az étkezés monotonitását, néha szója- és paradicsomszósszal, valamint sóval és fűszerekkel bővítette ki a menüt, valamint B12 vitamint szedett. Év közben négy teljes vérképet is csináltatott, hogy kiderüljön, nem ártalmas-e a diéta, de nem volt az.

A kísérlet fényesen sikerült: Taylor 55 kilót fogyott. Ennek ellenére senkinek sem ajánlanánk, hogy megismételje a kísérletet – csak ha megteszi a szükséges óvintézkedéseket.

A Pearl Harbor elleni japán támadás után érthető módon lettek elég idegesek az amerikaiak, főleg a nyugati parton élők, akik egy esetleges japán inváziót elsőként éreztek volna meg a saját bőrükön. (Pontosabban náluk még jobban paráztak Hawaiin, ahol 1942 elején az összes készpénzt elégették, nehogy a japánok kezébe kerüljön, ha elfoglalják a szigetet.) Bár a japánok partraszállására sosem volt igazán reális esély, azért a midwayi csata előtt sűrűn előfordult, hogy japán tengeralattjárók bukkantak fel egészen közel az amerikai partokhoz.

1942 februárjára a járőröző tengeralattjárók annyira elszemtelenedtek, hogy Santa Barbara környékén el is kezdték lőni az amerikai szárazföldet. A célpont az ellwoodi olajmező és az ottani olajkutak, illetve olajvezetékek lettek volna, de nem sikerült komoly kárt okozniuk benne. A pszichológiai hatás viszont elsöprő volt, a magukat addig a harcoktól távol, biztonságban érző amerikaiak hirtelen testközelből érezték meg a második világháború szelét. Rögtön el is terjedt a pletyka a japánok titkos mexikói bázisairól, és arról, hogy a következő támadás célpontja az Ellwoodhoz egyébként közeli metropolisz, Los Angeles lesz. Egyébként ez logikus is lett volna, elvégre a nyugati part legnagyobb városa, Hollywood miatt Amerika egyik legfontosabb szimbóluma, és a tenger felől sokkal könnyebben megközelíthető, mint a másik hasonló ikon, San Francisco.

Fotó: Wikipedia

Az ellwoodi támadás február 23-án történt, 24-ről 25-re virradóra pedig követte az amerikai háborús pszichózis legfurább epizódja, a Los Angeles-i csata.

1965-ben a világ legfurcsább hegymászó expedíciója indult a Himalája 16. legmagasabb csúcsa, a 7816 méter magas Nanda Devi meghódítására. A csúcsot addig összesen három alkalommal sikerült elérni, és a hegy több áldozatot szedett addigra a sikertelen, sőt, a sikeres expedíciók tagjai közül is. Szóval a Nanda Devi különlegesen nehéz célpontnak számított.

Pláne, hogy a '65-ös expedíciót az amerikai hírszerzés, a CIA szervezte, és a szokásos hegymászó felszereléseken kívül titkos küldetésként egy csomó műszert és kémfelszerelést vittek magukkal a hegymászók. A cél az volt, hogy a hegycsúcson egy automata kémállomást rendezzenek be, ami a kínai kísérleti atomrobbantások helyszínét figyeli. Az állomás energiaellátását egy mini reaktor és öt plutóniumrúd szolgáltatta volna, így összesen két kiló radioaktív anyaggal indultak a csúcstámadásra a CIA által összeválogatott és kiképzett hegymászók.

Meredeken hangzik a terv, és elég csúnyán be is csődölt.

A Déli-sark meghódítása tele van az emberi tűrőképességet a végletekig feszegető, vakmerő felfedezők hősies és sokszor tragikus történeteivel. Mind ismerjük például Amundsen és Scott legendás versenyfutását, aminek a végén a sarkot másodiknak elérő brit expedíció a visszaúton az utolsó emberig odaveszett egy hóviharban, a biztonságot jelentő tábortól alig pár kilométerre. Belegondolni is borzasztó, mit kellett kibírniuk több mint száz éve a sarkkutatóknak az irdatlan hidegben, a brutális viharokban, a maihoz képest végtelenül primitív technikai és orvosi felszerelésre támaszkodva.

Shackleton expedíciójának három tagja 1909-ben

Fotó: Hulton Archive

Hogy mi volt a titkuk? Az emberfeletti akaraterő és fizikai felkészültség mellett rengeteg drog. Kokain, marihuána, morfium, ópium és persze alkohol.