Hogy kell hot dogot enni? Ahogy jólesik – lehetne rávágni, mert tényleg, hot dogot mindenhol lehet kapni Aucklandtól Anchorage-ig, és nagyjából mindenhol ugyanannyi a trükkje: egy kolbászkát vagy virslit egy darab buciba fognak, valamilyen szószt nyomnak rá, és kész. Nem kell ehhez Emily Post.

De azért belátják, ugye, hogy van különbség egy tradicionális japán teaszertartás teája, meg aköz ött a százforintos filteres vacak között, amit két hólapátoló közmunkás dönt magába halálra fagyás ellen? Hát a hot doggal is ugyanígy van. Bármilyen egyszerű és lenézett street food ez, ha nagyon jót szeretnénk belőle, minimum Németországig kell utaznunk, ahol elég fejlett a kolbász- és káposztakultúra.

Kismillió variációja van annak a városi legendának, amiben az egyszeri egyetemista leiskolázza a fölényeskedő és nagyképű professzort. A mondanivaló ezekben valami olyasmi, hogy a józan paraszti ész többet ér az iskolai papíroknál - amit persze árnyal némileg, hogy ezeket a sztorikat szinte kizárólag olyanok terjesztik, akiknek utóbbiból nem jutott. A történet egyik verziójában a diák elkésik a matematika előadásról, lemásolja a táblára felírt feladatot, mert azt hiszi, hogy az a házi, és a következő órára meg is oldja azt. Akkor derül ki, hogy valójában csak illusztrációként írta fel a tanár, amikor a megoldhatatlan matematikai problémákról beszélt.

A töredékesen megértett vagy szándékosan félremagyarázott információmorzsákból szenzációkat gyártó történelmi bulvárban körülbelül száz éve fel-felbukkan a vád, miszerint Széchenyi István nem is teljesítette híres akadémiaalapító felajánlását. Mi az igazság: mennyire hitelt érdemlő e vád? Erre a kérdésre válaszolt az mta.hu-n megjelent írásában Fónagy Zoltán történész, a Magyar Tudományos Akadémia BTK Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa.

Aki néha megiszik némi vörösbort, szeret diót, vagy extrémebb esetben éretlen banánt rágcsálni, gyakran tapasztalhatta, hogy ettől kiszárad a szája: mintha sima bőrré változna. Ezt a híres tanninok okozzák.

Elhagyhatja az ember a Földet, de nem hagyhatja el a földi ritmus szerint járó belső óráját - erre a konklúzióra jutottak űrhajósok bioritmusát vizsgáló kutatók. Az Európai Űrügynökség (European Space Agency, ESA) kutatásában arra kérdésre keresték a választ, hogy miképp alkalmazkodik az agy, az emberi test belső órája az űr viszonyaihoz, konkrétan a Földön megszokott napszakok hiányához.

1989-ben, három évvel az atomerőmű katasztrófája után a szovjet kormány meghívására a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szakértői csapata érkezett Csernobilba, felmérni, mennyi szennyeződés maradt a környéken a talajban és az élővilágban. Bár a baleset után az erőmű 30 kilométeres körzetét kiürítették és lezárták, a kutatók azt találták, hogy a radioaktív szennyeződés ennél nagyobb területet érintett: még az egykori reaktortól 100 kilométerre is mérhető volt a talajban a radioaktív izotópok, a cézium, a stroncium, a plutónium jelenléte. Ez pedig elég nagy baj, hiszen a földből ezek a veszélyes anyagok belekerülnek a talajvízbe, a növényekbe, az egész táplálékláncba, és ennek a végén az emberi fogyasztásra szánt ételekbe is.

Fotó: Clive Shirley (1995) / Greenpeace

A szakértők tanácsára egyrészt nagyobbra húzták a kört Csernobil körül, ahol tilos növénytermesztéssel, vagy állatok tartásával foglalkozni, másrészt bevetettek egy friss, amerikai fejlesztésű csodafegyvert a talaj méregtelenítésére: a fitoremediációt. A módszert a Rutgers egyetem kutatói fejlesztették ki, akik észrevették, hogy egyes növények nagyon hatékonyan szívják fel a talajból a szennyezőanyagokat, és aztán azokat a gyökérzetükben tárolják, nem jut el a termésükig, vagy a leveleikig, ahonnan aztán a táplálékláncba kerülne.

1976-ban, amikor az USA a függetlensége 200. évfordulóját ünnepelte, az ország éppen túl volt a vietnami háborún és a Watergate-botrányon, így az amerikaiak valósággal ki voltak éhezve a nagyszabású ünnepségekre, a megtépázott amerikai álom helyreállítására. Az emlékezetes ünnepi eseményekben nem is volt hiány, ezek közül volt az egyik legfurább a minden idők legnagyobb lóversenyeként beharangozott Great American Horse Race.

Az alapötlet egyszerre volt grandiózus és egyszerű: a mezőny elindul New Yorkból, végighalad az 1860-as évek legendás postakocsi-útvonalán, a Pony Express Trailen, aztán a vasút előtti idők telepeseinek nyomvonalán, az Oregon Trailen, és végül 100 nappal és több mint 5600 kilométerrel a start után Kaliforniában ér célba, az egész kontinens átszelése után. Csak hogy érezzük, mekkora vállalkozás volt ez: a jelenlegi leghosszabb lóverseny, a Mongol Derbi 1000 kilométeres.

Az alábbi, 2017. június 12-én készült fotón az amerikai haditengerészet egyik F/A-18E Super Hornet vadászrepülőgépe látható, miközben nagy sebességgel elrepül a USS Carl Vinson repülőgép hordozó mellett, valahol a Csendes-óceán nyugati részén, az ázsiai partok közelében.

Fotó: Mass Communication Specialist 3rd Class Matthew Granito / U.S. Navy

A hivatalos feljegyzések szerint egyetlen emberről tudunk, aki túlélt egy igazolt meteorittalálatot: Ann Hodges 1954. november 30-án, a kanapéján, több takaró alatt szunyókálva lett a világ egyik legszerencsésebb embere. Még úgy is, hogy az alabamai házának tetejét átütő meteorit nem direktben, hanem egy rádióról levágódva találta el.

Tudják-e, mennyi idős a Föld? Ha egy természettudományosan művelt átlagembertől kérdezik meg, azt válaszolja, hogy 4,54 milliárd éves. De ha egy kötekedőbb fajta asztrofizikustól, akkor visszakérdez: melyik része? A bolygó mélyén ugyanis nem ugyanolyan tempóban telik az idő, mint a felszínén.

Az Apple arról ismert, hogy nagy figyelmet fordít a dizájnra, laptopjait és mobiljait a legapróbb részletekig megtervezi. Hogyan fordulhatott akkor elő, hogy hosszú évekig fejjel lefelé állt az alma logó a kinyitott laptopokon? Véletlen lett volna? Pont akkor nem figyeltek a dizájnerek? Hiba volt egyáltalán?

A légkondi az életünket kényelmesebbé tevő találmányok közül az egyik legfontosabb, és erre az ember minden nyáron újra és újra rádöbben, amikor beüt az első 30-35 fokos hőség. A szerkezet jelentősége persze jócskán túlmutat a szobába varázsolt hűvösön (és az ennek köszönhető bizarr nyári megfázásokon), Amerikának például szabályosan átrajzolta a térképét, amikor elterjedt, és a hatására milliók költöztek az addig élhetetlennek tartott déli államokba. Vagy például légkondi nélkül Dubaj se lenne az a globális üzleti-gazdasági központ, amivé mára kinőtte magát.

Fotó: Kuni Takahashi

De valójában hogyan is csinálja a hideget a légkondi? Hát izé, valamit babrál a levegő páratartalmával, hangzik a standard, és nem túl tudományos válasz.

Bár elsősorban a haderejében bízott, a náci Németország nemcsak hadászati eszközökkel igyekezett megroppantani az ellenséget a második világháború alatt. A számos titkos terv egyike volt a Bernhard-hadművelet, amelyben a németek brit bankjegyeket hamisítottak nagyipari mennyiségben. A nagy náci pénzhamisítás történetét egy 2007-es osztrák film is feldolgozta, a Pénzhamisítók meg is kapta a legjobb külföldi filmnek járó Oscart.

Az amerikai történelemkönyvek egyik dicsőséges fejezete Louisiana 1803-as megvásárlása, a nemzeti emlékezetben ez a mai Egyesült Államok létrehozásának egyik sarokköve, az amerikai területi terjeszkedés egyik szimbóluma. A szóban forgó terület 2,14 millió négyzetkilométeres, vagyis nagyjából akkora, mint a teljes mai Szaúd-Arábia, az amerikaiak mégis fillérekért szerezték meg a franciáktól: 15 millió dollárt, mai árfolyamon 313 milliót fizettek érte Napóleonnak.

Vannak emberek, akik sikítva menekülnek, ha meglátnak egy epret, mások ugyanolyan undort éreznek egy répa láttán, mintha pók mászott volna a szemük elé. A gyümölcs- és zöldségfóbiákról ritkán beszélünk, általában a legfurcsább fóbiákat felsoroló cikkekben találkozhatunk velük.

Violet Constance Jessop óceánjárókon volt stewardess, túlélte a Titanic és testvérhajója, a Britannic elsüllyedését, és a harmadik testvér, az Olympic fedélzetén volt, amikor az összeütközött egy brit hadihajóval. Ezek után nem meglepő, hogy Jessop a Miss Unsinkable, vagyis Miss Elsüllyeszthetetlen becenevet kapta.

Rohangál, mint a fejetlen csirke - szokták mondani a látszólag teljesen értelmetlenül, cél nélkül, de annál lelkesebben szaladgáló gyerekekre. A hasonlatot megalapozó legenda, hogy ha egy tyúknak levágják a fejét, az fej nélkül elszalad, erre pedig az a vicces magyarázat született, hogy az állat olyan buta, hogy egy ideig azt se veszi észre, hogy lenyakazták. Ez persze nem teljesen így van, de maga a jelenség létezik, tyúkok mellett megfigyelték már teknősöknél is, hogy egy ideig fej nélkül is úsznak tovább a vízben.

A magyarázat erre az, hogy ezeknél az állatoknál az alapvető motorikus funkciókat nem, vagy nem csak az agy irányítja, a gerincvelőbe és az idegrendszerbe be van vésve az izmok alapvető működtetéséhez szükséges program - ez az alapvető működés pedig tipikusan a mozgás - a csirkénél a járás, a teknősnél az úszás. Aztán persze pár perc után kimúlnak, mert egyrészt elvéreznek, másrészt nem lélegeznek, és elfogy az oxigénjük.

Minden lefejezett, mégis szaladgáló csirkék közül messze a leghíresebb Mike, egy coloradoi kakas, aki 18 hónappal élte túl a saját lefejezését. A dolog abszolút városi legendának hangzik, de nem az, a gazdája tudósokkal vizsgáltatta meg, a sztori valódisága bőségesen dokumentált.

Egy korabeli újságcikk Mike-ról a Life magazinból

Fotó: Brian Brainerd

Aki nyaralt valaha tengerparton, biztosan megkapta már a félig vicces jótanácsot: ha megcsíp egy medúza, az iszonyatosan fáj, és egyféleképpen lehet csak enyhíteni, ha a csípés nyomára rápisil az ember. Mert hogy ööö, a savas kémhatás, meg az ammónia, izé, szóval a Discovery csatornán mondták egy természetfilmben. Valójában ez egy fiktív természetfilm volt, amire a Jóbarátok egyik epizódjában utalnak. Ebben:

Vajon egy életmentő trükköt osztott meg a közönséggel a klasszikus sitcom, vagy egy merő hülyeséget terjesztett el? Persze, hogy az utóbbi.

A világ állóvizeit alapvetően két csoportba oszthatjuk: vannak az édesvízűek (ez a túlnyomó többség), és vannak az igen ritka sósvízűek, mint például a Holt-tenger. És van a Balkas-tó Kazahsztán és Kína határán, ami egyszerre mind a kettő: a keleti oldalán sós a vize, a nyugatin édes.

Hát ez meg hogy lehet?

1966. április 30-án megszületett MacGyver elődje, legalábbis így is fel lehet fogni azt, amit Joe Cotton ezredes, az Egyesült Államok Légierejének pilótája művelt azért, hogy megmentsen a biztos pusztulástól egy drága kísérleti repülőgépet.

Világéletünkben azt tanultuk, hogy a víz az élet alapja, testünk legalább 60 százaléka víz. Mégis vannak olyanok, akiknek óriási fájdalmat okoz, ha vízzel érintkeznek. Még akkor is, ha ez a saját izzadságuk.

Mai szemmel furcsának tűnhet, hogyan maradhatott ki teljesen egy betű egy olyan körzővel-vonalzóval megtervezett város tervrajzából, mint amilyen a kifejezetten a frissen alakult Egyesült Államok központjának épített Washington D.C. A városban ugyanis a fő úthálózat észak-dél irányú utcái sorszámozottak, a nyugat-keletiek pedig az ábécé betűiről kapták a nevüket – kivéve a J betűt. A címben megfogalmazott kérdésre ennek megfelelően rögtön két magyarázat is létezik: egy érdekesebb meg egy igaz válasz.

Manapság gyakran lehet hallani olyasmiket, hogy az emberek a felhőbe költöznek, mindenünket a felhőben tartjuk, vagy hogy a felhőben már szinte bármi megoldható. A felhőtechnológia felfutását még éppen megérhette a 2009-ben meghalt William Rankin alezredes is, bár benne meglehetősen kellemetlen asszociációkat ébreszthettek az ilyen 21. századi marketinges közhelyek. Rankin ugyanis 1959-ben szó szerint a felhőben járt, és ha nincs ekkora szerencséje és kitartása, soha nem is keveredett volna ki belőle élve.

1945 júliusában minden idők egyik legfurcsább bírósági tárgyalása kezdődött el Hollandiában. A náci kollaboránsként halálra ítélt festő, Han van Meegeren kapott egy utolsó esélyt a bíróságtól, hogy bebizonyítsa képtelen állítását: valójában nem 17. századi klasszikus festményeket játszott át a nácik kezére milliós összegekért, hanem saját kezűleg festett hamisítványokkal verte át őket. Hat héten át festett a bíróság előtt, többnyire mocsár részegen (állítása szerint csak így jött meg az ihlete), és a végén a Jézus az orvosok között című mű láttán minden szakértő megdöbbent: van Meegeren bebizonyította, hogy ő a 20. század egyik legzseniálisabb hamisítója.

Digitális létünk egyik nyilvánvalóan legfölöslegesebb kattintása (vagy kijelzőtapintása), amikor a szoftvergyártók arra kényszerítenek bennünket, felhasználókat, hogy ugyan legyünk szívesek arról nyilatkozni, hogy elolvastuk, egyetértünk vele és elfogadjuk a felhasználási feltételeiket.

A Pentagon nem egyszerűen az amerikai védelmi minisztérium főhadiszállása, az ötszög alakú épület egyben a világ legerősebb nagyhatalmának egyik legismertebb ikonja is. Az viszont kevésbé köztudott róla, hogy kétszer annyi vécét építettek bele, mint amennyit az ott dolgozók száma indokolt volna.

Emlékeznek a régi szép időkre, amikor még kilenc büszke bolygó keringett a Naprendszerben? És arra a szomorú 2006-os augusztusi napra, amikor a Plútót a tudomány egy tollvonással kisbolygóvá silányította? Ha az önök szívében is (kis)bolygó méretű lyuk tátong azóta, mostantól Új-Mexikó lesz a kedvenc amerikai államuk.

Fotó: Getty Images Hungary

2013. szeptember 13-án négy embert halálra ítélt Újdelhiben egy indiai bíró, mert csoportosan megerőszakoltak és meggyilkoltak egy nőt 2012 decemberében. Indiában érvényben van a halálbüntetés, a bíróságok viszonylag sok esetben hoznak halálos ítéletet, de a végrehajtását általában felfüggesztik, és elenyésző azon esetek száma, amikor egy elítéltnek az életével kell fizetnie tettéért (1995 óta öt kivégzés történt Indiában).

Fotó: Shutterstock

Hogy miért elevenítjük fel a 2013-as esetet? A Reuters akkori tudósítása kitér ugyanis egy érdekes mozzanatra az ítélethozatallal kapcsolatban: a bíró – Yogesh Khanna – akasztás általi halálra ítélte a négy vádlottat, majd „egy szimbolikus gesztussal eltörte a töltőtolla hegyét, hogy ne kelljen még egy ilyen ítéletet aláírnia”.

Bár csábító gondolat a frissen lefőtt kávé illatára ébredni, különböző alvós-szaglós kísérletek inkább abba az irányba mutatnak, hogy nem érdemes kávéfőzőre cserélni az ébresztőórát, legalábbis ha időben akarunk beérni a munkába.

Fotó: Huszti István

Tudják, hol vannak a Titanic roncsai, nem? Mármint persze, nem tudják, szóval térkép és tengeralattjáró nélkül el se induljanak, de biztos láttak már felvételeket a tengerfenéken nyugvó roncsról, 900 kilométerre Új-Fundland déli partjaitól. (Ha nem bírnak magukkal, itt vannak a koordináták: é.f.sz. 41° 43' 32"; ny.f.h. 49° 56' 49".)

A maradványokat 1985-ben fedezte fel Robert Ballard, a Rhode Island-i Egyetem oceanográfusa. A technológiát is ő fejlesztette hozzá, a projektet az amerikai haditengerészet finanszírozta. Egy páratlan történelmi leletet sikerült felfedezni. Az ünneplésben senki nem gyanakodott arra, hogy