A Déli-sarkon lévő kutatóbázisokban a legkisebb probléma is nagyon hamar végzetessé válhat. Az év nyolc hónapjában olyan hideg van, hogy nem tud leszállni a repülőgép, nem jön segítség, ha valakinek szüksége lenne rá. Így volt ez 1961-ben, amikor egy orosz orvos saját magának műtötte ki a vakbelét, vagy 1999-ben, amikor Jerri Nielsen melldaganatát kezelte az ejtőernyőn ledobott felszereléssel. És így volt ez az ausztrál Rodney Marks esetében is, aki 2000. május 11-én hajnalban lett rosszul és egy nappal később meg is halt.

Létezik egy főváros, ahol ma már senki nem lakik. Ez a szellemváros Plymouth, ami hivatalosan még most is Montserrat sziget fővárosa. Egy vulkán pusztította el 1995-ben.

A film cselekménye kitalált történeten alapul. A történet szereplői kitalált alakok, mindennemű egyezésük a valósággal csupán a véletlen műve.

Ezt a mondatot olvashatjuk minden modern film végén. De honnan ered ez a szokás, miért írják ki mindig a gyártók még a nyilvánvalóan kitalált filmekre is? A válasz Raszputyinig vezethető vissza.

1926 februárjában az Egyesült Államok Kongresszusa négy napon át tárgyalta a House Resolution 8989 törvénytervezetet, kitüntetett médiafigyelem mellett. Ezt csak részben indokolta az, hogy a törvényjavaslatot sokan az elnök elleni támadásnak vették; az érdeklődés nagyrészt annak szólt, hogy a tervezet mellett egy igazi szupersztár érvelt: Harry Houdini, minden idők legnagyobb illuzionistája és szabadulóművésze. A téma sem volt éppen mindennapi: a világ leghíresebb bűvésze azt akarta elérni, hogy törvénnyel nyilvánítsák csalássá, és tiltsák be a jóslást, szellemidézést, és úgy általában az összes spirituális bizniszt.

Az ultraibolya fény nem túl egészséges dolog: a látható fénynél kisebb, 10 és 400 nanométer közti hullámhosszú elektromágneses sugárzás nagyobb adagban károsítja a sejtjeinket, a DNS-ünket. Ezt jobb esetben csak egy kiadós leégésként érzünk a bőrünkön, rosszabb esetben meg rák formájában. De az UV-fény okozza a sífutók és hegymászók által rettegett hóvakságot is. A sima hófelület az UV-sugárzás 80%-át visszaveri (ezért lehet olyan durván leégni síelés közben), ebből bőven jut egyenesen a szemünkbe is, amitől pedig gyakorlatilag leég a szaru- és kötőhártyánk. Ez nagyon fáj, átmenetileg elveszítjük tőle a látásunkat, de két-három nap alatt regenerálódik, és addig is örülhetünk, hogy valami önfeláldozóan megvédte a retinánkat az UV-től.

Salema, aranycsíkos tengeri durbincs, vagy Sarpa Salpa (ez arabul van, és annyit tesz: a hal, ami álmokat csinál) – ez a Földközi-tengerben, és az Atlanti-óceán afrikai partjainak vizeiben honos hal a hatvanas évek óta visszajáró szereplője a híreknek az állítólagos hallucinogén hatása miatt (de már római kori feljegyzések is vannak arról, hogy drogként fogyasztották). A halat a 2000-es évek közepén kezdték el komolyabban is megvizsgálni a tudósok, és elég zavarbaejtő eredményre jutottak: ugyan több, dokumentált esetet is feljegyeztek, amikor a hal megevése LSD-triphez hasonló hatást váltott ki, még nem sikerült megfejteni, hogy ez pontosan mitől van, mikor jön létre, és mikor nem.

Salema halraj

Fotó: Olivier Morin / AFP

A Clinical Toxicology tudományos szakfolyóirat 2006-os  cikke  két ilyen esetet ír le részletesen, mindkettő a francia Riviérán történt, egymástól függetlenül. A halat a gyanútlan áldozatok sütve fogyasztották, egyébként megbízható éttermekben, a hatás eleinte szédülés és hányinger, majd pár óra múlva hirtelen beütő hallucinációk voltak. És nem a kellemes fajta: sikoltozó emberekről, ordító állatokról, óriás madarakról ízeltlábúakról számoltak be az alanyok, majd éjszaka borzasztó rémálmokról. A hatás másfél-két napon át tartott. Na de ha ez a hal aránylag sűrűn előfordul partmenti vizekben, miért ilyen ritka, hogy drogként működik?

A libabőr jelenségét mindenki tapasztalta már, aki valaha lépett ki a jó forró zuhany alól a fürdőszoba hűvösebb levegőjébe, vagy nézett jól megrendezett, feszültséggel teli horrorfilmet, esetleg hajlamos arra, hogy érzelmileg nagyon mélyen megérintse valamilyen élmény. Na de miért reagálunk ilyen, egymástól nagyon eltérő helyzetekre pont ugyanúgy? És mire jó az, ha az embernek felállnak a karján a szőrszálak?

A szénbányatüzek súlyos biztonsági és környezetvédelmi problémákat jelentenek, leginkább azért, mert állati nehéz eloltani egy ilyen tüzet, és ha van kellő oxigén-utánpótlása, akár évekig is ég vagy csak parázslik a szén a föld mélyén. A statisztikák szerint az ilyen kigyulladt és elhagyott szénbányák felelősek a világ szén-dioxid-kibocsátásának 2-3 százalékáért - ez az adat kb. abban a nagyságrendben mozog, mint Németország vagy Japán teljes kibocsátása. Főleg Kínában, a világ legnagyobb széntermelő országában jelentenek gondot az égő bányák, de a leghíresebb ilyen Amerikában van, Pennsylvania államban: 54 éve gyulladt ki, és a számítások szerint még 250 évig fog égni. A mellé települt, egykor 2000 lakosú városka, Centralia mára teljesen elhagyatott szellemvárossá lett.

És ez még mind semmi az ausztrál Wingen-hegyhez képest, ahol a felszín alatt kb. 30 méterrel a szén a geológusok becslései szerint legalább 6000 éve ég folyamatosan.

Arkhimédész sztoriját mindenki ismeri: a derék ógörög tudós feladatul kapta az uralkodótól, hogy a koronája szétbarmolása nélkül állapítsa meg, mennyi aranyat spórolt ki belőle az ötvösmester. Eleinte tanácstalan volt, de a legenda szerint fürdés közben jutott eszébe a megoldás: ahogy a kádba merült, és a saját testével kiszorította a vizet, rájött, hogy ugyanezzel a módszerrel az is ellenőrizhető, a korona ugyanannyi vizet szorít-e ki, mint egy azonos súlyú színarany tömb, vagy többet, mert az arany pótlására használt, könnyebb ezüstből többet kellett felhasználni. És heuréka, megszületett a felhajtóerő fogalma.

Ebben a történetben ugyan az átlagosnál közvetlenebb kapcsolat van a világmegváltó ötlet és a tisztálkodás között, egyúttal mégis klasszikus példája annak a rejtélynek, amelyre manapság is sokunk rácsodálkozik: miért éppen zuhanyzás/kertészkedés/horgászás/vécén ücsörgés közben jutnak eszünkbe a legeredetibb ötletek?

A testsúlyát aránylag sok ember szokta rendszeresen mérni, akadnak olyanok is, akik akár minden nap. Na de a testmagasságot – hát azt minek? Kamaszkorban jól megnövünk, aztán ugyanolyan magasak maradunk, míg világ a világ, nemde? Hát, nem. Próbálja csak ki: mérje meg magát a klasszikus, ajtófélfához állós módszerrel este, lefekvés előtt, aztán másnap reggel is. Nagyjából másfél centivel lesz magasabban a reggeli strigula: ennyit nő mindenki, míg alszik, aztán zsugorodik vissza napközben.

Fotó: Yale Joel / Getty Images Hungary

Scott Edward Parazynski amerikai orvos, asztronauta, hegymászó és szánkóedző. Ilyen sokféle titulussal általában a reneszánsz kori polihisztorok és a Teljes Igazságot feltáró tanaikat kétes blogokon hirdető "tudósok" szoktak büszkélkedni. Parazynski viszont valóban nem kispályás: a stanfordi tanulmányai után öt NASA-küldetéssel is járt az űrben, aztán a visszavonulása után megmászta a világ legmagasabb hegycsúcsát, időközben pedig egy téli olimpiát is megjárt a csapatával.

Kaliforniában, San Franciscótól délre fekszik egy Colma nevű város. Mindössze 4,95 négyzetkilométeres, vagyis akkora sincs, mint Józsefváros, mégis másfél millió lakosa van. Ez az ellentmondás logisztikailag úgy oldható fel, hogy nagy részük a város 17 temetőjének egyikében található. Colma lakói is tudatában lehetnek a bizarr helyzetüknek, de igyekeznek kedélyesen morbid humorral állni a helyzethez. Ez a város jelmondatából is látszik:

Colmában nagyszerű dolog élni.

Az igazi ínyencek a marhahúst angolosan, rare módon átsütve fogyasztják. Ilyenkor a steak közepe szép piros és véres marad, a Michelin-csillagos magas konyhai hagyomány szerint így a legjobb ízű a hús. Csakhogy az a vöröses szaft, ami a félig megsütött, kicsit még nyers húsból kifolyik, valójában egyáltalán nem vér. Ez persze logikus, ha jobban belegondolunk: vér az erekben folyik, a steaknek való hús pedig szinte tiszta izomszövet. Na de akkor miről véres, ha nem a vértől?

Fotó: The Washington Post / Getty Images Hungary

Az egyik ok, ami miatt sokkal jobb most élni, mint a középkorban, hogy az ember jóval kisebb eséllyel hal meg nyomorultul valami véletlenszerű betegségben, amiről az orvosok csak találgatni tudják, hogy mi lehet. Ilyen, mára elfeledett, egészen bizarr betegség volt a szűzlánykór, vagy más néven zöld betegség. Arról kapta a nevét, hogy tipikusan lányok és fiatal nők kapták el, és a bőrük elzöldülése volt a leglátványosabb tünet.

Irvin Rosenfeld körülbelül 135 000 füves cigit szívott el az elmúlt 34 évben az Egyesült Államok kormánya segítségével, mégsem érdemes irigykedni rá. A floridai férfi egyáltalán nem áll be a fűtől, teljesen átlagos életet él, és egy igen kellemetlen csontbetegségben szenved. Rosenfeld az amerikai gyógyszerészeti hatóság, az FDA egyik kísérleti gyógyszerekkel foglalkozó programjának a résztvevője, és az elsők között vehetett részt a gyógyászati marihuána alkalmazásában. 

Képzelje el, hogy hónapok óta minden reggel együtt zötykölődik a 7-es buszon egy ismeretlen fiúval/lánnyal. Képzelje el, hogy vonzódik hozzá, és úgy érzi, ő is hasonlóan érez. Most képzelje el, hogy már számtalanszor elképzelte, hogy odalép hozzá, és megszólítja, de csak nem sikerült magát soha rávennie. Egyik reggel végre összeakad a tekintetük, zavartan eleresztenek egy mosolyt, megtorpan az idő, a feszültség tapintható, de ahelyett, hogy megszólalnának, a gondolataikban formálódik ugyanaz a bűvös szó:

Mamihlapinatapai

Mindenki, aki főzött már életében, tapasztalta, hogy a hagymaszeletelés a legkérgesebb lelkű szakácsot is sírásra készteti. Ez a hagyma illóolajainak hatása - szól a népi bölcsesség, de ez valójában egy közkeletű tévedés. A sírás egy bonyolult kémiai folyamat vége, ami abból indul ki, hogy a hagyma megpróbál tenni valami az ellen, hogy megegyük, és ehhez egészen hasonló fegyvert választ, mint az Alien-filmek címszereplő szörnye. Nagy pechére pont azt az anyagot veti be vegyi fegyverként, amitől egyébként finom.

Minél nagyobb egy becsapódó aszteroida, annál nagyobb rombolást okoz, ennek megállapításához nem kell tudósnak lenni. De mekkora pusztítást végezhetnek a különböző nagyságú meteorok? Hiszen az apró, néhány milliméteres porszemektől az apróbb kavicsokon át a nagyobb szikladarabokig nagyon sokféle meteor éri el a légkört, ritkább esetben a földfelszínt. A kisebbeket meteoroidnak, a nagyobbakat aszteroidának nevezik.

A legtöbb annyira apró, hogy nem vesszük észre még a legkifinomultabb műszerekkel sem, a nagyobbakat hullócsillagként látjuk. Labdaméterű meteoroidok naponta becsapódnak a légkörbe, autóméretűek egy-két havonta keresztezik a Föld pályáját.

Fotó: Nasa / Getty Images Hungary

Tenzing Norgay és Edmund Hillary rossz irányból próbálkoztak a csúcstámadással 1953-ban: két évtizeddel megelőzte őket egy angol felderítőcsapat Lord Clydesdale vezetésével, de ők felülről közelítették meg a Mount Everest 8848 méteres csúcsát. Két géppel repültek át a hegy felett, ami nem kis teljesítmény volt, figyelembe véve azt is, hogy mindkét gép nyitott volt, így a kabinban semmilyen nyomáskiegyenlítésre nem volt lehetőségük. Oxigénpalackokat azért vittek magukkal.

Sajtótájékoztató az indulás előtt

Clydesdale és a felszerelése a felszállás előtt.

"Ragyogó teljesítménynek értékelem. Nem járt anyagi haszonnal, és a repülésről szóló ismereteinket sem sikerült semmivel kibővítenünk általa, de egyike volt az utolsó nagy tetteknek a repülés történetében, és valakinek meg kellett csinálnia."

- így értékelték a brit Guardianben a sikeres küldetést 1933-ban.

A csúcstámadáshoz speciálisan átalakított Westland PV3-as és PV-6-os gépeket használtak. Mindkét pilóta (Clydesdale és David McIntyre) a brit királyi légierőnél szolgált, valamint velük tartott S.R.Bonnett fotós, aki a repülést dokumentálta. A céljuk az volt, hogy teszteljék a duplafedeles gépek és a pilóták tűrőképességét extrém körülmények között.

Clydesdale gépe a kísérőgépből fotózva

Egy gleccser a Mount Everest mellett

Fotó: ullstein bild / Getty Images Hungary

A küldetés simán zajlott, bár emelkedés közben egy erősebb széllökés után 450 métert zuhantak a gépek, mire újból felfelé tudtak kapaszkodni. A fotós fél óra repülés után rosszul lett, mert kilyukadt a cső, amin keresztül oxigént kapott. Egy papírzsebkendővel tömték be a lyukat repülés közben, így végül nem vesztette el az eszméletét, és elképesztően látványos képeket csinálhatott az egész utazásról.

A csúcs körül negyed órát köröztek, mielőtt elindultak visszafelé.

Az extrém korai pubertás egy aránylag ritka genetikai rendellenesség, az ilyennel élő gyerekek a szokásos 10-11 éves kor helyett 6-7 évesen kezdenek el kamaszodni. A statisztikák szerint ez a lányok 0,2, és a fiúk 0,05 százalékát érinti. Lina Medina még ehhez képest is kilógott a sorból. A lány 1933-ban született, és egy apró perui faluban, Tircapóban nőtt fel, az Andok oldalában, 2200 méteres magasság felett. Az édesanyja elmondása szerint 8 hónapos korában jött meg az első menstruációja, hároméves korában már rendszeres volt a vérzése, és négyévesen már láthatóan megnőttek a mellei. Amikor ötéves korában elkezdett nőni a hasa, először azt hitték, gonosz szellem szállta meg, később tumorra gyanakodott a család. A falu sámánja egyiket sem nem tudta meggyógyítani, így az édesapja bevitte a legközelebbi város kórházába.

Nézzen körül! Mit lát? Utasokat a villamoson, az ablakon túl pedig épületeket? Az irodában egy rakás kollégát, akik monitorjaik előtt püfölik billentyűzeteiket? Ahhoz, hogy ezeket az összetett képeket érzékeljük, agyunk minden egyes objektumot egyenként feldolgoz: a kolléga haját, a szemben ülő ember szemüvegét, az ajtót, a villamos ülését, és így tovább. Ezeket aztán egy nagy képpé dolgozza össze.

A tömeggyilkos diktátorok irodalmi életművének listája egy vécépapírtekercset is kitöltene, de a jobbak egy szalvéta sarkán is elférnének. Ezek nem jó könyvek, csak megvalósíthatósági tanulmányok egy szebb világról. Közös jellemzőik, hogy a gyakorlatban nem sikerült őket megvalósítani, és hogy olvashatatlan szemét majdnem az összes. Kit érdekel, hogy Trockij a párizsi kávéházakban merengve mit képzelt el a szovjet típusú kommunizmusról? Az abszurd rajongóin kívül ki kíváncsi Sztálin cikkeire a vallásról és a pártépítésről? Mikor lesz Mao Ce-Tung vörös könyvecskéje olyan időtálló, mint a Tao te King? Miért akarná bárki végigolvasni a Mein Kampfot?

Ami azt illeti, Szaddám Huszein sem épített szebb világot Irakban – kérdezzék meg bármelyik nőt –, de ő legalább tudta, hogy lehet eladni egy erről szóló sztorit. Hogy nem elvont filozófiai fejtegetésekkel, hanem ponyvaregénybe csomagolt propagandával lehet a legnagyobbat aratni. A nyers irodalmi minőségét tekintve a Zabiba és a király, Szaddám Huszein saját regénye nem versenyezhet Az Ezeregyéjszaka meséivel, de milliós példányszámban eladott bestseller lett belőle. Persze, egy diktátornak megvannak hozzá az eszközei, hogy mindenkihez eljuttassa az irodalmi zsenijét.

Lake Placid egy 2500 lakosú amerikai kisváros, jó 4-5 órás autóútra a keleti part nagyvárosaitól, és kettőre a kanadai oldalon Montrealtól. A hűvös, de párás klíma (= sok hó télen), és a környékbeli hegyek igazi síparadicsommá teszik, nem véletlen, hogy itt rendezték annak idején, 1932-ben az első Európán kívüli téli olimpiát. 1980-ban aztán újra ide tértek vissza a téli játékok, de ekkor már elég súlyos problémák árnyékában rendezték a versenyeket. Még élénken élt a '72-es müncheni terrortámadás emléke, pláne a '76-os olimpia miatt kis híján csődbe ment Montreal története, és már ott volt a kanyarban a '80-as moszkvai játékok bojkottja a nyugati országok felől.

Szóval nem voltak túl jók az előjelek az 1980-as téli olimpia előtt, és rögtön a rendezés elnyerése után felmerült a rendezők legkomolyabb problémája: az oké, hogy a sportlétesítmények már szinte mind megvannak, de fel kéne építeni a sportolókat befogadó olimpiai falut – és mi a fenét kezdenek majd vele utána? Olimpiát általában nagyvárosok rendeznek, ahol aztán a sportolók szálláshelyeként felhúzott épületeket simán értékesítik lakótelepként. Lake Placidben ez nyilván nem volt járható út, hiszen a 2500 fős, és a második világháború óta folyamatosa fogyatkozó népességének nem volt szüksége még 1800 embernyi lakóépületre. És akkor jött a nagy ötlet:

Eleinte az orvosok is furcsállták, hogy egy ember allergiás lehet a vízre, és még most sem teljesen biztosak abban, hogy mi áll a jelenség hátterében, de a megfigyelések önmagukért beszélnek: vízallergia létezik.

Akik ezzel a betegséggel élnek, azoknak a vízzel való érintkezés – legyen az eső, verejték vagy könnycsepp – órákon át tartó fájdalmas viszketést okozhat. Nem tudnak felmosni, ritkán zuhanyoznak, de még a busz után se futhatnak, mert az izzadság ugyanolyan kellemetlen nekik, mint a tiszta víz. 

Radium Girls – úgy hangzik, mint egy női popzenekar, de az igazság ennél szomorúbb és sokkal szörnyűbb. A sajtóban közölt cikkekben a Girls azért került a nevükbe, mert fiatalok voltak. A Radium pedig azért, mert sugárzó rádiummal dolgoztak, és mindannyian emiatt lelték korai halálukat.

A XX. század első felében forgalmazott radioaktív egészségügyi termékekről és kozmetikumokról korábban már írtunk. Ezek azért létezhettek, mert a sugárzó elemek felfedezése után az emberiség évekig nem volt teljesen tisztában azzal, hogy milyen veszélyesek lehetnek a felhasználásukkal készült anyagok – vagy legalábbis kevesen. A Rádiumlányok története azért is szív- és gyomorszorító, mert miközben nap mint nap ki voltak téve egy gyilkos szernek, feletteseik közül sokan pontosan tudták, hogy a lányok az életüket kockáztatják.

Philip K. Dick klasszikus scifi-regénye, az Ember a fellegvárban egy alternatív történelmi korban játszódik, ahol a nácik megnyerték a második világháborút. A sztori egyik érdekes vonala, hogy a németek óriási gátakkal kiszárítják a Földközi-tengert, amivel összeolvasztják Európát Afrikával, rengeteg új termőföldet hozva így létre az egykori tengerfenékből. Kevesen tudják, de ez az ötlet nem teljesen az írói fantázia műve: az 1920-as évektől kezdve egészen komoly tervek voltak Németországban erre a grandiózus vállalkozásra.

Így nézett volna ki Atlantropa az űrből

Amikor teljes fordulatszámon pörgött a második világháború, a résztvevő országok nem sokat finomkodtak, ha egy potenciálisan a háborút eldöntő csodafegyver kifejlesztéséről vagy bevetéséről volt szó. A civil áldozatok vagy a környezeti pusztítás nem számított, csak a hatékonyság, ezt jól láthatjuk Hirosima és Nagaszaki esetéből. A briteknek azonban volt egy fegyverük, ami még az atombombánál is durvább pusztítást vitt volna véghez Németországban, ha bevetik. Kevésen múlt, hogy végül nem így történt.