Észrevette már, hogy a repülők összes ablakán van egy pici lyuk ott alul? És nem fél?

Egyes állatok – például a mókus és a bozótszajkó – ételt spájzolnak el későbbi fogyasztásra. Ez azt jelenti, hogy több nap elteltével is emlékezniük kell arra, hova dugták el az ételt. A tudósokat mindig is foglalkoztatta, hogyan képesek ilyesmire az állatok, és ezt kutatta a kilencvenes években Eleanor Maguire is, a University College London idegkutatója. Neki és kollégáinak feltűnt, hogy azok az állatok, amik rendelkeznek a fenti, jó memóriát igénylő képességgel, általában nagyobb hippokampusszal bírnak.

Fotó: Dan Kitwood

A hippokampusz azon kevés agyterület egyike, ahol tanulás hatására felnőttkorban is fejlődhetnek új neuronok, és fontos szerepet játszik az információk elmentésében. Maguire kíváncsi volt, hogy a hippokampusz méretének változása felfedezhető-e az embereknél is, ezért elkezdett londoni taxisokat vizsgálni. A brit fővárosban ugyanis nincs olyan könnyű dolguk a taxisoknak, mint New Yorkban, ahol számozva vannak az utcák: London körzeteit és utcáit kiismerni nem kis agymunka, és aki igazi taxis akar lenni, annak keményen kell memorizálnia. A taxisjelöltek általában három-négy évig csak mopeddel utaznak és tanulnak megállás nélkül – majd jön egy brutális vizsga, ahol nem csupán a város 25 ezer utcájából kell levizsgázniuk. A vizsgabiztos ugyanis belekérdez abba is, hogy milyen látványosságok és éttermek vannak közel egy adott kereszteződéshez. A vizsgázók fele általában elbukik.

Maguire a 2000-es évek elején publikálta első komolyabb eredményét: elváltozást figyelt meg a sikeres vizsgázók agyában. A taxisok hippokampuszának hátsó részében nagyobb volt a szürkeállomány, mint a hasonló korú és intelligenciájú kontrollszemélyek agyában. Ennek az agyterületnek egyebek között a navigációban is igen fontos szerepe van, így az összefüggés érthető volt. Viszont a tyúk és a tojás problémája nem volt megoldott: nem lehetett kijelenteni, hogy a tanulás miatt nőtt meg a hippokampusz – hiszen az is elképzelhető volt, hogy azoknak sikerül a vizsga, akiknek eleve nagyobb a vizsgált területen a szürkeállományuk, és ezért jobban tudnak memorizálni navigációs tudnivalókat.

Hogy eldöntse a kérdést, Maguire újabb kutatásokba kezdett, és évekig követett taxisjelölteket, a tanulási folyamat elejétől a sikeres taxissá válásig. 79 aspiráns és 31 kontrollszemély agyáról készített rendszeresen MRI-felvételeket (a drága és pontos MRI-kutatásoknál teljesen normális ilyen kis minta), és a kutatás elején egyik vizsgált alanynak sem volt kiugróan magas a hippokampusza. A követéses vizsgálat 2011-re ért révbe, amikorra a 79 jelöltből 39 sikeresen átment a vizsgán. Az újdonsült taxisok agyát megvizsgálva megfigyelhető volt, hogy a hippokampusz hátsó szürkeállománya növekedésnek indult, és bizonyos memóriateszteken is jobban teljesítettek, mint azok, akiknek nem sikerült a vizsga.

Ugyanakkor volt olyan memóriateszt is, amin a taxisok az átlagnál rosszabb eredményt hoztak. Ebben a feladatban egy ábrát kellett megjegyezni, majd fél óra múlva lerajzolni, és ez a sikeres vizsgázóknak rosszabbul ment. Maguire szerint ennek az lehet az oka, hogy a feladat olyan kognitív képességeket is igényel, amikért a hippokampusz első része felel, és a hippokampusz hátsó részének növekedése az első rész teljesítményének romlásával járhat. A kutatónő korábbi munkáiban meg is figyelte, hogy a veterán taxisok agyában a hippokampusz első része kisebb, mint az átlagos emberekében. Ez a méretcsökkenés nem jött ki a követéses kutatásban – Maguire úgy véli, hogy e terület zsugorodása akkor indulhat be igazán, amikor a taxisok elkezdenek dolgozni, és nap mint nap a hippokampusz hátsó részét edzik.

Az, hogy a boltban vett minden élelmiszeren rajta van a pecsét a lejárati dátummal, a világ legtermészetesebb dolga. Elgondolkodott már azon, hogy vajon mióta van ez így, és kinek köszönhetjük? Az első kérdésre könnyebb a válasz: általánosan a hetvenes évek óta szabályozzák az élelmiszerek ilyen felcímkézését, de egyes romlandó termékeknél már az 1930-as években bevezettek ilyen szabályozást. A másodikra már meglepőbb a válasz, az ember, aki kilobbizta, hogy a tejesüvegekre kötelező legyen a lejárati dátumot felcímkézni, nem más, mint

Itt a tudományos bizonyíték, hogy a köldökbámulás is lehet hasznos tevékenység! Georg Steinhauser három éven át kutatta a köldökben összegyűlő szöszcsomó jelenségét, és több fontos megállapítást is tett a témában. A visszajelzések és a kutatását övező érdeklődés láttán pedig megjegyezte:

Úgy tűnik, a köldökszösz természetének kérdése több embert foglalkoztat, mint elsőre gondolnánk.

Ma már el sem tudjuk képzelni a napunkat a Youtube nélkül, pedig kis híja volt, hogy az lett belőle, ami: a világ legnézettebb videomegosztó oldala. Mert hogy eredetileg párkereső oldalnak indult csak aztán befuccsolt.

A készítők, Chad Hurley, Steve Chen és Jawed Karim a PayPal alkalmazottaiként ismerkedtek meg egymással. Az első nagyobb összeghez akkor jutottak hozzá, mikor az Ebay 2002-ben felvásárolta a PayPalt. Ekkor a három munkatárs úgy döntött, hogy saját projektbe kezd, hogy legközelebb az övék legyen az a cég, amivel milliárdokat lehet kaszálni, ne csak alkalmazottak legyenek.

Az első ötletük, a Tune In Hook Up névre hallgató társkereső elég csúnyán beleállt a földbe. Ha az internetes oldalakat archiváló szolgáltatások valamelyikével, például a Wayback Machine-nel megnézzük, hogy nézett ki a youtube.com a megjelenés környékén, 2005. április 28-án, láthatjuk, hogy a korai változatok egyikén még szerepelnek a párkereső oldalak alapkövei: lenyíló menükben lehet beállítani, hogy milyen nemű a felhasználó, és milyen párt szeretne magának. A következő, alig egy nappal később született képről ez a menüsáv már hiányzik.

A Youtube keletkezése körül elég sok a legenda, és a ködöt a három alapító sem feltétlenül szeretné eloszlatni. A lehetséges változatok szerint a készítők akkor kaptak ihletet, amikor

• egy házibuliról készült videókat akartak szétküldeni a haveroknak,
• nem találtak videót Janet Jackson és Justin Timberlake 2004-es Super Bowlos akciójáról,
• besült a videós párkeresős oldaluk.

A Youtube.com domaint 2005. február 14-én jegyezték be, a videomegosztó a következő néhány hónapban fejlődött fel igazán. 2005 májusában indult a bétateszt, novemberben az éles oldal. 2006 júliusában már naponta 65 ezer új videót töltöttek fel a felhasználók, és 100 millió videót néztek meg ugyanennyi idő alatt.

2006 novemberében, vagyis alig egy évvel az indulás után a céget (és ezzel az oldalt is) felvásárolta a Google: 1,65 milliárd dollárt fizettek a mai népszerűségéhez képest aprócska, de már akkor is jelentős forgalmat generáló Youtube-ért.

Kicsit jobb ötlet volt tehát ez a videós dolog, mint egy újabb párkereső oldal.

Mijakedzsima (Miyake-jima) egy Japánhoz tartozó, 55 négyzetkilométeres sziget a Csendes-óceánban, Tokiótól 180 kilométerre délre. 2400-an laknak itt, a klíma barátságos, a környezet gyönyörű, búvárok és természetjárók számára igazi paradicsom. Egyetlen apró bökkenő van: az, hogy a levegőben olyan sok a mérgező kén-dioxid, hogy az olykor eléri a halálos dózist. Éppen ezért a sziget lakóit törvény kötelezi arra, hogy mindig hordjanak maguknál gázmaszkot, és azt vegyék fel, ha megszólal a kén-dioxid-riasztó szirénája. Az interneten keringő, bizarr, horrorfilmbe illő fotók a gázmaszkos kisgyerekekről az iskola udvarán, vagy a gázálarcot viselő ifjú párról és násznépről az esküvőn – na, ezek mind valódiak.

Japán és környéke alapból elég aktív szeizmológiailag, mindennaposak a kisebb földrengések, és a 2011-es, atomkatasztrófával és cunamival súlyosbított rengésből mind emlékezhetünk arra, milyen, amikor beüt egy nagyobb. Mijakedzsima szigete még ezen belül is különösen kockázatos helyen fekszik: gyakorlatilag az egész sziget egy aktív vulkán, az Ojama (Oyama) óceánból kilógó része. Az Ojama az elmúlt száz évben hatszor tört ki, a legutóbbi kitörés, 2000 júliusában olyan sok mérgező kén-dioxidot szabadított fel (a mérések szerint napi 10 és 20 ezer tonna között mozgott a levegőbe kerülő mérges gáz mennyisége) , hogy a japán kormánynak nem volt más választása: a lakók biztonsága érdekében evakuálták az egész szigetet.

A világ legnagyobb hangtompítójáról sokszor hiszik azt az emberek, hogy egyszerű photoshopos csalásról van szó, pedig nem. A képen látható eszköz valóban létezik, és valóban arra használják, hogy halkabbá tegyék vele azt, ahogy egy tank lő.

Fotó: guns.com

Egész pontosan egy M109-es önjáró tarack van a képen, illetve az a furcsa formájú hangtompító, amit a német Rheinmetall vállalat dolgozott ki. A lényeg nem a harctéri alkalmazás, hanem a gyakorlatozással járó hatalmas zaj csökkentése. Amikor a 155 milliméteres tarack elsül, az elég messze elhallatszik, így a Németországban állomásozó amerikai, illetve a régebben szintén ezt a típust használó német hadsereg szeretett volna valamit, ami elnyomja a kellemetlen mellékhatást. Nem is annyira a katonákat zavarta a dolog, inkább a lőterek közelében élők szerették volna, ha a hatalmas fegyverek halkulnak valamennyit.

A megoldás ez a nagyon furcsa kinézetű, több tágulási kamrával, illetve egyéb, a gázok gyors térfogatváltására kitalált alkatrésszel szerelt valami lett. Érdekesség, hogy valamiért ezt is terepszínű álcafestéssel borították be, függetlenül attól, hogy éles helyzetben sosem tervezték bevetni az eszközt. De akkor mégis miért? Hivatalos válasz nincs, de valószínűleg azért, mert egyszerűen adta magát pont ugyanolyanra festeni, mint minden mást a hadseregben.

Ha sokat vagyunk a napon, a bőrünk lebarnul. Ha túl sokat a túl erős napon, leég. És az egészről a napfényben levő UV-sugárzás lehet - ezt eddig mindenki tudja vagy tapasztalatból, vagy az iskolából, vagy a reklámokból. De miért lesz barna a bőr az UV-től, és égővörös, ha túl nagy adagot kap belőle? Az a helyzet, hogy a barna még csak-csak stimmel, de a vörös csak a látszat, a bőr a leégés hatására valójában nem pirul el, csak úgy tűnik, mintha.

Az 1940-es években az Oregon állambeli Portlandben elkezdtek lámpaoszlopokat telepíteni, de egy helyet valamiért kihagytak, és sohasem pótolták a hiányzó oszlopot. Erre figyelt fel az Írországból bevándorolt Dick Fagan, az Oregon Journal újságírója, aki egyszer csak unalmában lesétált a szerkesztőség ablakából látható kereszteződésbe, és a szegéllyel körülvett árokba beültetett néhány virágot.

Fotó: lavaporeon / Tumblr

Mauritániában egy nő mérete mutatja, hogy mekkora helyet foglal el a férje szívében

– magyarázza Aminetou Mint Ely, egy helyi nőjogi aktivista. A romantikusan hangzó elképzelés valójában egy rendkívül kegyetlen tradíciót fed, amely néhány éve újra népszerűvé vált Nyugat-Afrikában.

Emlékeznek, amikor a Harcosok klubjában Tyler Durden elmeséli, hogyan készít a szépségipar emberi zsiradékból luxusszappant? Nem rossz, de akad még ennél is meghökkentőbb szépségipari forrás: a ránctalanító termékek alapjául használt babafityma.

A modern marketing történetében volt jó pár félresikerült nyereményakció (néhányról meg is emlékeztünk már itt), de annyira durva következményekkel talán egy sem járt, mint a Pepsi Number Fever fantázianevű nyereményjátéka 1992 tavaszán a Fülöp-szigeteken. A Pepsi akkoriban elég gyengén muzsikált egész Délkelet-Ázsiában, 17%-os piaci részesedést tudtak csak felmutatni az üdítőital-piacon a Coca-Cola 75%-a mellett.

Az eladások felturbózására egy már több országban bevált trükköt dobtak be, a kupakokba elrejtett számkódokat, amelyekkel pénzt lehetett nyerni. A fődíj egymillió peso (kb. 11 millió forint) volt, ami akkoriban mesés vagyonnak számított az országban.

A sztálinizmus rohamléptekkel foglalta el éppen Magyarországot, amikor egy magyar kalandor előállt Afrika felosztásának tervével. A többi kis európai államhoz hasonlóan nekünk is kanyarított volna egy bő 20 ezer négyzetkilométernyi területet, de hiába dobott be olyan érveket, hogy legalább lesz hova tenni az elégedetleneket, akik majd az Egyenlítő mellett ábrándulnának ki maradi eszméikből, az Országos Tervhivatal nem kért a fantaszta álmából.

1945-ben, amikor az amerikaiak ledobták az atombombát Hirosimára és Nagaszakira, Sztálin kiadta a parancsot: a Szovjetuniónak is szüksége van nukleáris fegyverre, minél hamarabb és bármilyen áron. A kívánsága teljesült, az árat pedig azok fizették meg, akik a következő évtizedekben olyan szerencsétlenek voltak, hogy Cseljabinszk környékére születtek.

Az emberek 70 százaléka lebegő fonalakat, cirádás kis vonalakat, pöttyöket, pókhálókat lát, bárhova is néz, legfeljebb már annyira megszokta, hogy szinte észre sem veszi. Ez nem hallucináció, a kis izék mi magunk vagyunk, pontosabban a szem belsejében lebegő darabkáink árnyékai. 

Amikor hatalmas olajlelőhelyet találtak Alaszkában, az északi állam elhatározta, hogy az ebből származó bevétel egy részét félreteszi a következő generációknak, mert nem biztos, hogy nekik is lesz ilyen jó bevételi forrásuk. Az alaszkai alkotmányba is bekerült, hogy a nyersanyagból származó állami bevétel 25 százalékát egy alapban kell elhelyezni, ez az Alaska Permanent Fund.

Hogy Hitler milyen csodafegyverekkel akarta meghódítani a világot, arról sokat lehet olvasni, regények, filmek szólnak róla. Annál kevesebb a britek csodafegyveréről, amit Hitler ellen vetettek be: az asztrológiáról. Pontosabban egy magyar származású asztrológusról, akit a brit titkosszolgálat alkalmazott arra, hogy a csillagokból jósolja meg a németek terveit.

Lajos Theodor von Wohl Németországban nőtt fel, eredetileg bankárnak készült, de aztán inkább író lett - a harmincas évek elejéig több mint húsz forgatókönyvéből lett mozifilm Németországban. Ahogy a nácik elkezdtek a hatalom közelébe kerülni, Angliába emigrált (a családja részben zsidó származású volt), ahol hirtelen felfedezte magában az asztrológia iránti érdeklődést. Ilyen témájú könyvei nagy sikert arattak, és bevitték a londoni felső tízezer köreibe, ahol nagy üzletet csinált a személyre szabott horoszkópkészítésből és -értelmezésből. Egy horoszkópért 30 guinea-t kért, ami mai pénzben 800 fontot, kb. 340 ezer forintot jelent.

A Grand Theft Autók és radioaktív minilaborok korában elég nehéz ártatlanabb és veszélytelenebb játékot mondani a jó öreg sakknál. Persze nem mindig volt ez így: pár évszázaddal ezelőtt az egyház a sakkot bűnös szenvedélynek tartotta, és betiltotta.

Most mindenki természetesnek veszi a kétnapos hétvégéket, pedig a legtöbb kultúrában sokáig hatnapos munkahetek voltak. A muszlimok péntekenként, a zsidók szombatonként, a keresztények pedig vasárnaponként igényelnek egy-egy pihenőnapot, hogy a vallásra is áldozhassanak egy kis időt. Később azonban az országok többsége átállt a kétnapos hétvégére, és ez részben egy vérbeli kapitalistának, Henry Fordnak köszönhető.

A mesterséges édesítőszerek körül évtizedek óta állandóak a botrányok, az ijesztő kutatási eredmények, és azok cáfolatai. Mindjárt másképp nézünk azonban a szacharin vagy az aszpartám állítólagos rákkeltő hatásaira, ha megtudjuk, mi volt a világ első mesterséges cukorpótléka: az ólom. Pontosabban az ólom(II)-acetát, a köznyelvben ólomcukor, kémikusul Pb(C₂H₃O₂)₂. Ez egy kristályos, színtelen vegyület, a kristálycukorra emlékeztet kinézetre, és az édes ízében is. Csak persze mérgező a nehézfémtartalma miatt, de az ókori rómaiak erről mit sem tudtak.

A homár nagyon drága, nagyon különleges és nagyon arisztokrata étel, valahol a beluga-kaviár és a szarvasgomba magasságában, a gasztronómia átlagember számára elérhetetlen magasságú ormain. Nem mindig volt ez így: 150-200 éve Amerikában a legolcsóbb szemétkajának tartották, a tenger csótányának csúfolták, disznókat etettek vele. Még az is megesett, hogy törvényt kellett hozni, hogy a börtönben a raboknak legfeljebb heti háromszor lehet homárt adni, mert annyira utálták a rabok, és annyira megalázónak tartották, hogy lázongani kezdtek ellene.

Rovatunkban már volt szó a szélhámosról, aki eladta az Eiffel-tornyot, most pedig azt a csalót fogjuk bemutatni, aki még ezen a kunszton is túltett: egy egész országot adott el. Amit ő talált ki.

Fotó: Wikipedia

Gregor MacGregor Skóciában született, a híres skót népi hős, Rob Roy leszármazottjaként. 17 éves korában tengerésznek állt, a brit királyi hadiflottával a Karib-tengeren szolgált, aztán a venezuelai függetlenségi háborúban harcolt a legendás Simon Bolivar oldalán, akinek a seregében egészen az ezredesi rangig vitte. 1820-ban tért vissza Angliába, mint Poyais országának hercege, akit személyesen Frederic Augustus, Moszkitópart királya tett az arisztokrácia tagjává, és bízta meg azzal, hogy az országába csábítsa az angol telepeseket.

Ebből csak Poyais országa, a hercegi rang, a király személye, és megbízása volt ordas nagy hazugság.

Adolf Hitlerről, a náci Németország vezetőjéről sok rosszat el lehet mondani, azt a sztorit mégis ritkán idézik fel, amikor a harmincas évek végén csaknem megdöntötte a trollkodás világrekordját. Fullba tolta a kretént, ahogy manapság mondják; sajnos ez ahhoz vezetett, hogy egy kegyvesztetté vált barátját átállította az ellenség oldalára. Ez már egyáltalán nem volt vicces, de amíg ez nem derült ki, Hitler tényleg a térdét csapkodva röhöghetett.

A világ egyik legjobb illata az a megfoghatatlan, nehezen körülírható, nagyon friss, és kicsit földszagú valami, amit akkor érzünk, ha elered az eső, és még eső után is egy darabig. Az esővíznek azonban önmagában semmilyen szaga nincsen. Akkor mégis honnan jön az eső illata, és miért annyira kellemes?

Az esőillatnak van tudományos neve is, úgy hívják, petrichor, ez két görög kifejezésből, a petrosból (kő), és az ichorból (az istenek vére) áll össze. A név, és az illat kialakulásának megfejtése ausztrál kutatók nevéhez fűződik, akik a hatvanas években vizsgálták a jelenséget. Arra jutottak, hogy a petrichor nem a vízből jön, hanem a földből, ahonnan a rá hulló vízcseppek szabadítják fel.

A Kitsap haditengerészeti bázis az amerikai hadsereg egyik legfontosabb támaszpontja. Seattle-től alig 40 kilométerre helyezkedik el a Csendes-óceán partján, ami stratégiai fontosságú hellyé teszi - elvégre a kontinentális USA-ból innen van legközelebb Észak-Korea, Kína, és Oroszország is. Ez a bázis az otthona több repülőgép-hordozónak, sok tengeralattjárónak, illetve itt tartják azokat a Trident nukleáris rakétákat, amelyek utóbbiak legfélelmetesebb fegyverének számítanak. Itt őrzik az amerikai nukleáris arzenál közel negyedét, ami több mint 2000 robbanófejet jelent, főleg 100 kilotonnás W76-osokat és 457 kilotonnás W88-asokat. Összehasonlításképpen: Hirosimát egyetlen, 15 kilotonnás bomba pusztította el.

El tudja képzelni, hogyan őrzik azt a helyet, ahol alsó hangon tízezer hirosimányi atombomba van? Nem, nem tudja elképzelni.

Az ember agya az egyik legnagyobb energiaigényű szerve, a szervezet által elégetett kalóriák 20-25 százalékát használja el. Ami igencsak figyelemreméltó, főleg annak tükrében, hogy a testtömegünknek csak kb. a 2 százalékát teszi ki az agyunk. Adja magát a kérdés: felturbózható-e intenzív agyhasználattal, vagyis kőkemény gondolkodással az agy energiafogyasztása annyira, hogy ez akár testmozgás helyett alkalmazható legyen fogyókúrázáshoz? Elvégre ki ne cserélné le a kocogást másodrendű lineáris differenciálegyenletek megoldására?

Tüsszent, ha a Napba néz? És ha a lámpába? Ha igen, nincs semmi baj, önnek fotikus tüsszentési reflexe van. Ez amúgy nem is annyira ritka dolog, bár pontos adatok nincsenek, de becslések alapján nagyjából

Tehát nem is szükséges a napfény, az is elég, ha a fotikus tüsszentési reflexesek a sötétből hirtelen világos helyre mennek, vagy ha belenéznek a lámpába.

A jelenséget a tudomány is ismeri, és meglepő módon nemcsak a Hülye Betegségek Kutatóintézetében foglalkoztak eddig vele. A szakirodalom ACHOO-szindrómának (Autosomal Dominant Compelling Helio-Ophthalmic Outbursts of Sneezing), vagy fotikus tüsszentési reflexnek nevezi. A jelenséggel írásban először Arisztotelész foglalkozott, az ő elmélete szerint a hő okozza a tüsszentést, de nagyjából 2000 évvel később, a 17. század elején Francis Bacon már a szivárgó agyi folyadéknak tulajdonította a jelenséget.

Fotó: Fpg

Az Antarktiszon dolgozni nem lehet túl szívderítő dolog, a Déli-sarkra épített Amundsen–Scott kutatóállomáson meg pláne nem. Legalábbis akkor, ha az ember nem szereti a bezártságot. De hát mi választása lehet a jó meleg szoba helyett egy olyan helyen, ahol fél évig fel sem jön a nap, odakinn általában mínusz 50-60 fok van, és ehhez 80-90 kilométeres szél is társul? Az állomáson dolgozó kutatókat persze keményebb fából faragták annál, hogy holmi hideg kifogjon rajtuk: képesek akár meztelenül is kimenni a farkasordító hidegbe, a sarkot jelképező zászlórudat körbefutni.

Emlékeznek még Samuel Adolphus Cartwrightra? Nem? Ne érezzék magukat feszélyezve. Bár 1851-ben kiadott egy orvosi kézikönyvet, amit akkoriban szakirodalomként kezeltek, mára bebizonyosodott, hogy az állításai többsége tarthatatlan és rasszista áltudományos hülyeség.

A guanó, vagyis a madarak ürüléke, ha kellően száraz éghajlaton gyűlik össze (tehát nem mossa szét az eső), tele van nitrogénnel, foszfátokkal és káliummal, ami tökéletes műtrágya-alapanyaggá teszi. Optimális körülmények között, vagyis kicsi, kopár, és elhagyatott tengeri szigeteken, ahol ezrével pihennek meg a tengeri madarak, az évszázadok alatt akár 50-100 méteres guanóhegyek is létrejöhetnek, és konzerválódhatnak.

Guanoval borított szigetecske

Fotó: Wolfgang Kaehler

Az 1800-as évek elején Alexander von Humboldt, a híres porosz felfedező Peruban egész guanószigeteket fedezett fel, ami később, az európai mezőgazdaság modernizálásával párhuzamosan óriási üzletté vált a spanyoloktól éppen függetlenedő országban. Tízezrével hozták be a kínai vendégmunkásokat, akik az egyenlítői napon embertelen körülmények között, brutális hőségben, és elképzelhetetlen szagban végezték a külszíni fejtést a lelőhelyeken. A guanóbiznisz az 1840-es évektől kezdve óriási gazdasági forradalmat indított be Peruban, és 1860-as évekre akkorára nőtt, hogy az ország gazdaságának 60%-át adta.