Testen kívül kezelték a daganatos beteg máját

A páciens testén kívül kezelték radioerápiával egy májrákos beteg máját olasz kutatók. Az orvosok kivették a szervet és egy közeli kísérleti atomreaktorba vitték, ahol neutronokkal sugározták be. Az eljárás során a környező szövetek nincsenek kitéve a sugárzás veszélyeinek.
Az eljárást az olasz orvosok egy 48 éves májdaganatos beteg kezelésénél alkalmazták, írta a BBC. A pácienst korábban vastagbélrákkal műtötték, a rák azonban továbbterjedt a májára. A vizsgálatok nem kevesebb, mint 14 tumort mutattak ki, a műtét során pedig további kisebb daganatokat is találtak. Az ilyen diffúz tumorok nagyon nehezen kezelhetők hagyományos eszközökkel.

A daganat nem reagált a kemoterápiára, és kevés remény volt arra is, hogy hagyományos radioterápiával kezeljenek egy ilyen kiterjedt tumort. Annak során ugyanis a röntgensugarat a daganatokra kell irányítani, egy diffúz tumor esetében azonban ez szinte megoldhatatlan anélkül, hogy az egészséges szöveteket is károsítanák.

Neutronsugarak

Ezért az orvosok az ún. bórneutron-befogásos terápia alkalmazása mellett döntöttek. Ezzel az eljárással az ötvenes években próbálkoztak először. A kezelés során fenilalaninhoz kötött bórt fecskendeznek a beteg testébe. Mivel gyorsabban nőnek, a rákos sejtek többet vesznek fel a vegyületből, mint az egészségesek. Kettő-négy órával az injekció után egy neutronsugarat irányítanak a szervre, mely a bóratomokat nagy energiájú részecskékre robbantja szét, ezek pedig elpusztítják a rákos sejteket. A csoport 1987 óta dolgozik az eljáráson.

Azért, hogy minden rákos sejt biztosan elpusztuljon, egyenletes dózist kell adni az egész szervnek. Ezt a testen belül nehéz megoldani, és ilyenkor a szerv körüli szövetek is óhatatlanul nagy adag sugárzást kapnak. A sebészek ezért eltávolították a teljes májat, egy teflontáskába helyezték (ezen ugyanis a neutronok át tudnak hatolni), és egy közeli kísérleti atomreaktorba vitték, ahol besugározták neutronokkal. Ezután visszaültették a májat csakúgy, mint egy hagyományos transzplantáció során. Az operáció 21 órán keresztül tartott.

Kevés a reaktor

A New Scientist magazin szerint a beteg mája egy évvel a műtét után is normálisan működik, és a legutóbbi vizsgálatok szerint semmi jele tumornak. A kutatócsoport - mely a paviai San Matteo kórház sebészeiből és az olasz atomfizikai kutatóintézet helyi részlegének fizikusaiból állt össze - a közeljövőben hat további májdaganatos páciensen szeretné alkalmazni a technikát. Remélik, hogy az eljárás a későbbiekben alkalmazható lesz a nehezen kezelhető tumorok gyógyítására a legtöbb átültethető szerv - például a tüdő vagy a hasnyálmirigy - esetében.

De még ha hatásosnak is bizonyul az eljárás - eddig ugyanis csak ezt az egy beteget kezelték így -, ilyen drasztikus beavatkozást csak a legrosszabb állapotban lévő betegek esetében végeznének, amennyiben eléggé erősek ahhoz, hogy túléljék a hosszú operációt. Emellett csak akkor lenne használható, ha a rák csupán egyetlen szervre terjed ki. Ha már elkezdődött az áttétek kialakulása, az orvosok nem sokat tudnak tenni. Másik probléma, hogy csak kevés olyan reaktor létezik, ahol elő lehet állítani a megfelelő neutronsugarakat.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

6 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19