Zsolt
2 °C
18 °C

1500 éves torz koponyák a magyar temetőkben

2009.05.20. 14:45 Módosítva: 2009.05.20. 14:47
A különböző kultúrákból a régmúlttól napjainkig számos példát említhetünk arra, hogy az emberek miképp változtatják, alakítják egyes testrészeiket. Közismert bizonyos afrikai törzseknél az ajak és a fülcimpa óriásira tágítása, vagy a kínai nők lábfejének lekötözése, ahol a csontok eltörésével fokozták a láb méretének csökkentését. A test megváltoztatása egyes esetekben nem egyszerűen divat, hanem a törzsi vagy a társadalmi réteghez tartozást is szimbolizálja, ezért a rendkívüli fájdalom (pl.: a bőr több száz helyen való bemetszése) és az állandó életveszély (pl. a nyak mesterséges megnyújtás) is elfogadott.

A történeti korokban élt emberek maradványain megfigyelhető mesterséges testformázások közül az egyik legkülönlegesebb az agykoponya torzítása. A mesterséges koponyatorzítást egymástól jelentős földrajzi távolságra fekvő és különböző korokban élt népeknél is megfigyelhetjük. A dél-amerikai indián törzseknél a koponyatorzítás módjai annyira különböztek egymástól, hogy a torzított koponya alapján a törzsi hovatartozás is egyértelműen eldönthető. A raktározott csontanyag mennyisége alapján világszerte irigyelt hazai embertani gyűjteményekben is szép számmal találunk torzított koponyákat.

A legkorábbi torzított koponyák feltehetően őskoriak, de a Kárpát-medencében előforduló mesterségesen torzított koponyák döntő többsége jóval későbbre, az 5-6. századra datálható. Ez a népvándorláskor eleje, amikor germán törzsek érkeznek a Kárpát-medencébe. A germán népeknél – elsősorban a gepidáknál – megfigyelhető koponyatorzítást fiatal gyermekkorban, nem sokkal a születés után kezdték. Az agykoponyát erős textilcsíkokkal pólyálták be, leggyakrabban két, egymásra csaknem merőleges szorítókötést alkalmaztak. Az egyik a homlok felső harmadától futott a tarkón át a nyakszirt felé, így az agykoponya csúcsosan felfelé és enyhén hátra növekedett. A másik kötés a koponyatetőn át futott keskeny sávban a horizontális bandázsig. Egyes esetekben egyenesen az áll alatt kötötték meg. Ez a horizontális bandázs helyben tartásáért volt felelős, de hatására a fejtetőn egy enyhe árok alakult ki.

koponya2

A koponyatorzítás nem járhatott tömegesen komoly és hátrányos élettani következményekkel, ezt az bizonyítja leginkább, hogy a germánkorban széles körben elterjedten alkalmazták. A férfiak és a nők maradványai között egyaránt megfigyelhető. Sőt a divat úgy elterjedt a gepidáknál, hogy nemcsak a legfontosabb központjaikban, de a szállásterület perifériáján a néhány síros kis temetőkben is fellelhető.

Az elég bizonyos, hogy a divatot a hunok exportálták Közép-Ázsiából. A hunok embertani képe ugyancsak kevéssé ismert a vizsgálható koponyák alacsony száma miatt, az azonban elfogadott, hogy vezető rétegük nagyrészt mongolid volt. A kis számú ismert hun koponya között szintén előfordul a koponyatorzítás. A nyugat felé nyomuló hunok legyőzték a germán törzseket, azok vezetőit házasságok révén integrálták és a germán harcosok a hun hadsereg részévé váltak.

Kézenfekvő a feltevés, hogy a germánok a fölöttük uralkodó hunok divatját is követték. Nem hagyható figyelmen kívül az a tény, hogy a koponyatorzítás az arckoponya laposodásával, a homlok lapulásával jár és az europidok koponyáit kissé mongoloid vonásúvá teszi. Az ilyen koponya tulajdonosa mongoloidnak tűnhetett és ez a hunok fennhatósága alatt élőknél akár hun felmenőt is sejtethetett.

koponya1

A koponyatorzítás területén külön érdekességnek számítanak azok a leletek, amelyek a germán kor előttiek illetve utániak. A szarmatakori koponyatorzítás gondolatát még a régészek egy része elutasítja, de két magyar antropológus, Bernert Zsolt és Hajdu Tamás nemrég összegyűjtött és leírt néhány olyan torzított koponyát, amely a régészeti datálása szerint szarmatakori. Az aquincumi Gázgyári római kori köztemető vizsgált hatszáz sírja között is találtak egy, a Kr. u. 3. századra datált sírt, amelyikben a nyakszirtcsont alakja koponyatorzításra utal. A Budapesten, a Csúcshegy oldalában talált Kr. u. 2.-3. századi temetkezés is bizonyíték lehet a koponyatorzítás divatjának a Római Birodalom területén való előfordulására. A Kárpát-medencei mesterséges koponyatorzítás szokása a germánkor után háttérbe szorult. Az egyik legismertebb torzított koponya mégis a Tiszavasvári temetőből került elő.

A régészeti adatok alapján az avar kori, de germán mellékletekkel jellemezhető sírokat is tartalmazó nagy sírszámú temetők (pl.: Hird, Szekszárd–tószegi dűlő) egyes koponyáin a germánkorra jellemző koponyatorzítás enyhe formái rendre megfigyelhetők. Érdekes adalékul szolgál a 2005-ben feltárt Hajdúnánás–Fürjhalom járás – egyébként szarmata és gepida temetők szomszédságában található – 18 síros kis avar temetője. Az Alföldön a jelenség nem egyedi, de az avar kori koponyatorzítások idővel még tovább ritkulnak és a torzítás mértéke is csekély. Ez arra utalhat, hogy a torzított koponya divatja ugyan elmúlt, de a torzítást okozó fejfedő viselése – talán annak díszítése, formája miatt – még elterjedt volt a tovább élő germánok között és a velük élő avarokra is hatott.

Természetes koponyatorzulások

A mesterséges koponyatorzítás mellett érdemes megemlíteni a természetes (fiziológiai és patológiai) okokból kialakuló koponyatorzulásokat is. Az agy növekedésének hiánya kis koponyaméretet (mikrokefália)) okoz. Az agyfolyadék túltermelődése illetve elfolyásának hiánya szintén az agykoponya méretének növekedését eredményezi. Ez a hidrokefália. A betegségek egy része (pl. az angolkór, a Down-kór) szintén jellegzetes koponyaformát eredményez. Végül nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy egy adott koponyavarrat túl korai elcsontosodása hatására az agy és így a koponya csak a maradék nyitott varrat(ok)nak megfelelően nőhet. Példaként a nyílvarrat idő előtti elcsontosodása eredményezi a csónakfejűséget (szkafokefália).