Eredmény nélkül tért vissza az Amundsen nyomát kutató expedíció

Továbbra is rejtély marad a 81 éve nyomtalanul eltűnt Roald Amundsen norvég sarkkutató és társainak sorsa, miután eredménytelenül fejeződött be a repülőgépük maradványainak felkutatására indított nagyszabású, két hétig tartó expedíció.

Az Amundsent és öt társát szállító hidroplán, a Latham 47 maradványait a norvég haditengerészet legkorszerűbb technikával felszerelt hajóinak segítségével próbálták felkutatni egy 120 négyzetkilométernyi területen, a sarkvidéki Medve-szigettől északnyugatra, ahol 1933-ban egy halász látni vélte a roncsokat.

„Minden lehetséges nyomot követtünk, de semmit sem találtunk. Többé nem indul keresőakció Amundsen repülőgépének felkutatására' - jelentette ki szombaton a Tromsöi Repülőgép-múzeum igazgatója, Kjell Lutnes az NTB norvég hírügynökségnek. Az expedíció új-zélandi vezetője, Rob McCallum csalódottan beszélt arról, hogy vagy tévesek voltak a hajdani halász adatain alapuló helymeghatározások, vagy pedig a halászhajók vonóhálói más helyre vitték roncsokat.

Az expedíció során a motorra koncentráltak, mert a gép fából készült és ezért a kutatók feltételezték, hogy a géptest nem maradt fenn. Indulás előtt Vegard Hatten, a norvég haditengerészet szóvivője azt mondta, hogy ha a motor a kutatásra kijelölt övezetben van, korszerű felszerelésükkel meg fogják találni. Az expedíciónak a norvég haditengerészet két őrnaszádot bocsátott rendelkezésre, amelyeket a legkorszerűbb szonártechnikával és mélytengeri kutatásra is képes robotokkal szereltek fel.

Mentőexpedíción tűnt el

Amundsen volt az első felfedező, aki végighaladt az Északnyugati átjárón (1903-1906), majd az angol Robert Scott kapitánnyal folytatott drámai vetélkedés során 1911-ben elsőként jutott el a Déli-sarkra. 1926-ban Amundsen az olasz Umberto Nobile és az amerikai Lincoln Ellsworth társaságában léghajón repült át az Északi-sark fölött. Két évvel később, 1928. június 18-án a norvég kutató, valamint honfitársa, Leif Dietrichson és velük együtt négy francia eltűnt a Barents-tenger térségében, miközben a Latham 47 típusú gépen megpróbáltak segítséget nyújtani Umberto Nobilének, aki egy újabb sarki expedícióról visszatérőben társaival egy jégtáblán rekedt.

Amundsen és társai eltűnésének körülményei ismeretlenek, sem a hidroplánra, sem utasaira nem akadtak rá azóta sem. Umberto Nobilét és expedíciójának egy részét viszont később sikerült megmenteni. Az eltűnt hidroplánnak a múltban eddig csak egy úszóját és egy üzemanyagtartályát találták meg. Az észak-norvégiai Tromsö múzeumában őrzött tartály sérüléseiből arra lehetett következtetni, hogy Amundsen gépe kényszerleszállást hajtott végre a tengeren.

„Valaki egy kést és egy nagy kalapácsot használt a tartályon. Ez annak bizonyítéka, hogy valaki túlélte a leszállást, de az expedíció nem készült fel arra, hogy túléljen a tengeren. Valószínűleg megpróbáltak visszatérni a jégmezőre” – mondta el az NTB norvég hírügynökségnek Kjell Lutnes, a KNM Tyr expedíciójának tagja.

A tragédia feltételezett térségét már 2004-ben is át akarták kutatni, de akkor a rossz időjárás miatt le kellett fújni az expedíciót. Bár Amundsen repülőgépét nem sikerült megtalálni, a tengerfenékről készült felvételek súlyos környezeti pusztulást tártak fel a Barents-tenger mélyén. „Láttuk, hogyan pusztítják a tengerfenéket a hatalmas vonóhálók. Magukkal hurcolnak minden korallt, amelyek aztán soha többé nem nőnek ki újra. Ez igazi ökológiai botrány” - jelentette ki a múzeumigazgató.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58