Adalbert
7 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

160 éve nem koccint sörrel a magyar

2009.10.06. 13:56
160 éve végezték ki Aradon az 1848-49-es szabadságharc leverése után a magyar honvédő hadsereg 13 tábornokát. Ha éppen nincs október hatodika, ésvagy történelemóra, a tragikus esemény legtöbbször annak kapcsán kerül elő, hogy azóta nem koccint sörrel a magyar, ezzel is a császári elnyomás ellen tiltakozva. Annak ellenére, hogy a legenda alapjául szolgáló esemény, az osztrák tisztek mulatozása és sörrel koccintása a kivégzés után a történészek szerint valójában nem történt meg.

Magyar ember sörrel nem koccint! – ezt az íratlan törvényt alighanem a „magyar ember evés közben nem beszél” szabállyal egyszerre tanuljuk meg. Nagyobb családi összejöveteleken a nagypapa háborús történetei mellett, baráti sörözéseken a magukat műveltnek láttatni próbálóktól, és történelemórákon, a hivatalos tananyagot kiegészítő érdekességként halljuk a legendát az aradi vértanúk kivégzése után sörrel koccintó osztrák tisztekről, és a magyar nép szent esküjéről, hogy mi ilyet soha többé nem teszünk. Vagy ha nem is soha többé, de 150 évig biztosan nem. Vagy ha mégis, azt mondjuk mellé, hogy vesszen Haynau.

A történetnek (ahogy az egy rendes mítosztól el is várható) több verzióját őrzi a néphagyomány, amelyeknek egy közös jellemzője van: nincsen történelmi alapjuk, és bár már az 1850-es évek óta a folklór része, csak 1980-as években jött igazán divatba a nem koccintás.

Se koccintás, se ünneplés

K EPA20090316072

A kivégzés utáni fogadásról egyetlen korabeli ábrázolást ismerünk, a metszeten az osztrák tábornokok pezsgőspoharakat tartanak (bár a kép realizmusáról sokat elmond, hogy a vezérkar felett egy óriási kétfejű sas lebeg, és rá emelik a poharaikat). A történészek szerint akkoriban nem is volt szokás német nyelvterületen a sörrel koccintás, inkább az asztalhoz csapták a korsókat az emberek ivás előtt. Egyébként is valószínűbb, hogy a drága és előkelő pezsgővel ünnepelte a vezérkar a győzelmet, mint közönséges sörrel – bár írásos feljegyzés a bankettről és a menüjéről nem maradt fenn, ahogy tulajdonképpen a kivégzéssel kapcsolatban semmiről.

Dr. Kedves Gyula, a Hadtörténeti Múzeum és Könyvtár igazgatóhelyettese, az 1848-as szabadságharc specialistája kérdésünkre elmondta, hogy nem hogy sörrel koccintás, de valószínűleg ünneplés sem volt Aradon a kivégzés után. A véres megtorlás egészen logikátlan lépés volt a győztes osztrákoktól, hiszen éppen azokat végezték ki, akik a fegyverletétellel megrövidítették számukra a sok veszteséggel járó háborút. A kivégzés az osztrák hadsereg vezetésében is megdöbbenést váltott ki. A magyar vezérkarban nem volt mindenki forradalmár, voltak akik magyarként a császári sereg tisztjei voltak, mielőtt az 1848 őszén megalakuló magyar honvédsereg vezetői lettek, ahogy a katonabecsület diktálta. Kizárt dolog, hogy a császári had vezérkara megünnepelte volna egykori tiszttársaik kivégzését, ha volt is ilyesmi, az inkább a háborút végleg eldöntő temesvári ütközet után lehetett.

Aradi vértanúk
Aradi vértanúk

Nincs alapja, de évszázados hagyomány

Ön koccint sörrel?

  • 4772
    Nem
  • 4630
    Igen, de csak mióta lejárt az 150 éves határidő
  • 4249
    Igen
  • 1504
    Nem iszom sört

Ha a történet kiindulópontjaként szolgáló koccintás nem is történt meg, és írásos feljegyzés sincs arról, hogy eredetileg ki és mikor tette a fogadalmat, a szokás már az 1850-es években elterjedt az országban, a Deák Ferenc nevével fémjelzett passzív ellenállás részeként. Igazán divatba azonban csak majdnem másfél évszázaddal később, a rendszerváltás előtti években jött, egyes teóriák szerint a deáki passzív ellenállás, és az akkori rendszer elleni csendes tiltakozás közötti áthallás miatt. A 150 éves kiegészítés csak a kilencvenes évek második felében jelent meg a történetben, amikor az 1999-es évszám már amúgy is közel volt. (Amúgy nem túl életszerű, hogy egy ilyen fogadalomban lejárati időt határozzon meg az ember, a sokkal jobban hangzó „soha többé” helyett.)

A 20. században egészen a nyolcvanas évekig alig van említés a hagyományról. Az Urbanlegends.hu legendavadász oldal Hermann Róbert történész szavait idézi, aki szerint ekkoriban a hazafias romantika mellett a legendát a borkereskedők intrikája tarthatta életben, akik minden alkalmat megragadtak, hogy a bor fogyasztását tüntessék fel igazi magyar szokásnak a sörrel szemben. Ha így van, jó munkát végeztek, a közvélemény szemében a magyar ősi borivó nép, holott valójában elődeink a népvándorlás során előbb ismerték meg a sört, mint a bort, és a 12. században még serestorként emlegették a halotti tort, utalva ezzel az italozás tárgyára.

Egészségünkre

A híres sörmúzeumot fenntartó Drehernél annyit mondtak a kérdésünkre, hogy ők ugyan városi legendának tartják a történetet, de nem akarják eldönteni a sörivók helyett, hogy illik-e koccintani.

Lehet, hogy ez a helyes hozzáállás, hiszen ha nincs is történelmi alapja, a hagyomány közel 160 éve él, és különben is, a brit tudósok is bebizonyították, akár koccintunk, akár nem, a sör megvéd a csontritkulástól, csökkenti az izomlázat, enyhíti a vérszegénység tüneteit, és a közhiedelemmel ellentétben nem is lesz tőle sörhasunk.