Elemér
0 °C
10 °C

Nagy Konstantin palotáját remélik megtalálni Szófia szívében

2010.06.23. 14:46
Nagy Konstantin (306-337) római császár palotáját remélik megtalálni Szófia szívében bolgár régészek, akik egy metróépítéskor egy nagyméretű antik épület maradványait fedezték fel a Szveta Nedelja érseki székesegyház alatt.

A szakemberek az egyéb verziókat sem zárják ki: az épület lehetett egykoron thermae, Serdica római város közfürdője. A városközpont egyéb antik építészeti emlékekben is bővelkedik: a mai Sheraton Hotel észak-nyugati csücske alatt lapul az ókori Serdica polgárainak tanácsterme, a bouleuterion, az amfiteátrumszerű körépítmény átmérője eléri a húsz métert – olvasható a Novinite angol nyelvű bolgár hírportálon.

A régészek idén egy sor római kori bérházat, insulát találtak, a nagyméretű lakóépületeket szigetként határolták négy oldalról az utcák. Feltérképezték Serdica főbb útvonalait is, így megtalálták a város keleti és nyugati kapuját összekötő főutcáját, a 7-8 méter széles, kikövezett decumanus maximust, ahogy az észak-déli irányú másodfőutcát, a cardo maximát is.

A mai Szófia területe az időszámításunk előtti VIII. században már lakott volt. A település a trák Serdi törzs után kapta az első elnevezését, a Serdicát, amelyet a római hódítás után is megtartott, amikor Moesia provincia központjává vált.

A népvándorlás korában a hunok feldúlták és elpusztították, majd I. Justinianus keletrómai császár építette újjá Triaditsa néven. A hunok után érkező szlávok már Szredec néven említik, az elnevezést a 809-ben érkező bolgárok átvettek. A Szófia elnevezés a törökök elől beszivárgó görög népességtől ered a XIV. századból.