Valér
4 °C
8 °C

Megtalálták a világ első szögmérőjét

2011.08.01. 15:36
A világ első szögmérője lehet az a 3400 éves tárgy, amely egy óegyiptomi építész sírkamrájából került elő.

Kha a XVIII. dinasztia (Kr.e. 1440-1350) korában irányította három fáraó - II. Amenhotep, IV. Thotmesz, és III. Amenhotep sírkamrájának építését a Királyok völgyében. Az ókori építész feleségével, Merittel együtt a Királyok völgye közelében, Deir-al-Medinában leltek örök nyugalomra. Sírját olasz régészek tárták fel 1906-ban Ernesto Schiaparelli vezetésével.

A sírkamrában talált tárgyak arra utalnak, hogy Kha és Merit tehetős emberek voltak, az építész koporsójában megtalálták a Halottak Könyvének egyik legkorábbi kiadását is. A férfi a túlvilági útra magával vitte a mérőszerszámait is, köztük két szintező lécet: az egyik aranyozott és díszes volt, nagy valószínűséggel az uralkodó ajándékozta meg vele építészét. A másik, kopott fából volt, vélhetően ezt használta Kha napi munkája során.

A régészek találtak egy modern háromszögvonalzóra emlékeztető műszert, de a leletek között előkerült egy fura faeszköz is, egy tárcsával összedolgozott négyszögletes üreges kar, amelyet Ernesto Schiaparelli szintezőként írt le, a Torinói Egyiptomi Múzeum pedig, ahol jelenleg a lelet ki van állítva, mérlegként határozza meg a tárgy rendeltetését.

Amelia Sparavigna, a Torinói Műegyetem fizikusa viszont abból indul ki, hogy az eszköz tárcsájának elülső és hátsó felületén lévő bonyolult díszítésnek funkcionális szerepe volt, kódolt számokat rejtett. Mint a fizikus kifejti, a körminta 16 egyenlő részre tagolódik. Ezt egy sokszögű, úgynevezett poligonális vonal veszi körbe: 18 szög kifelé, 18 pedig befelé mutat. Amelia Sparavigna szerint az eszköz segítségével mérhették a vízszintes és a függőleges iránytól való szögelhajlás mértékét.

Kate Spence, a Cambridge-i Egyetem óegyiptomi építészetre szakosodott szakértője szerint azonban csupán egy gazdagon díszített dobozról van szó.