Menyhért, Mirjam
17 °C
28 °C
Index - In English In English Eng

100 kilométerrel lett hosszabb a Nagy Fal

2012.03.03. 16:38
A kínai Nagy Fal több száz éve „elveszett” szakaszát fedezte fel egy brit kutató nem messze a kínai-mongol határtól. Az erődítményrendszernek ez az első része, amelyet Kína mai határain kívül tártak fel.

William Lindesay tavaly augusztusban indult útnak a Góbi-sivatagba, hogy megtalálja azt a falrészt, amelyről utoljára egy 12. századi térképén szerepelt feljegyzés. „Már a második nap közepén rábukkantunk. Először egy nagyjából lábszárközépig érő falszakaszt fedeztünk fel, de ahogy elkezdtük követni, tíz perc után elénk tárult a teljes lenyűgöző falrészlet” – idézte a szakembert a The Daily Telegraph.

Lindesay 1986-ban érkezett Kínába, hogy végiggyalogoljon a Nagy Fal maradványainak mentén. A majdnem 2500 kilométer hosszú út során folyamatosan tanulmányozta a falat, és munkájáért 2006-ban átvehette a Brit Birodalom Érdemrendjét.

„1997 óta kutatom ezt a területet, azóta, hogy egy barátomtól kaptam egy 12. századi térképmásolatot, amelyen vörös vonal jelezte Dzsingisz Kán csatáinak helyszíneit, és alatta ott futott a fal jelölése” – idézte fel a kutató. Amikor azonban kérdezősködni kezdett a falszakaszról Mongóliában, egyre-másra azt válaszolták neki, hogy az építmény már teljesen elpusztult.

Egy holland történész később említést tett Basan Tudevinről, egy nyugdíjas mongol földrajztudósról, aki sokszor bejárta a Góbi-sivatagot. Hosszas keresés után Lindesay egy újsághirdetés révén találta meg a tudóst. Tudevin beszámolt neki a sivatagban látott maradványokról, amelyeket a brit kutató sorra végignézett a Google Earth program segítségével. Végül rábukkant egy „fekete tollvonásra” emlékeztető alakzatra, és azonnal expedíciót szervezett a területre.

Lindesay szerint a majdnem 100 kilométer hosszú, föld és egy helyi bokorfajta ágainak a keverékéből készült falat a helyiek „Dzsingisz falaként” ismerik. Az erődítményszakaszt a Han-dinasztia idején építhették, az időszámításunk előtti 120 környékén, hogy megvédjék a térségét az ázsiai hunokként ismert hsziungnu (Xiongnu) néptől. A minták radiokarbonos kormeghatározása szerint azonban a falszakaszt a 11. vagy 12. században újjáépítették.

Lindesay úgy véli, hogy a falat vagy a nyugati Hszia-dinasztia (Xia) erősítette meg, mielőtt Dzsingisz Kán seregei véget vetettek uralkodásának, vagy Dzsingisz Kán harmadik fia, Ögödej mongol nagykán építette újjá, hogy megakadályozza a gazellák Kínába szökését.