Koronavírus adatok

2021. dec. 03.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Barbara, Borbála
-6 °C
4 °C

Már a kőkorszakban kialakult az egyenlőtlenség

2012.05.29. 13:08

A társadalmi egyenlőtlenség nem új dolog, a legújabb tanulmányok szerint már hétezer évvel ezelőtt, a kőkorszakban is létezett. A bizonyítékok szerint a szerszámukkal eltemetett földművesek jobb földeken dolgoztak, mint a szerszámok nélkül eltemetettek. Ennek azért van jelentősége, mert a jobb földeken jobb volt a termés, így jobb minőségű és nagyobb mennyiségű táplálékhoz jutottak.

A National Academy of Sciences tudósai több mint háromszáz csontvázat vizsgáltak meg egész Európában. A kutatások alatt a legkorábbi bizonyítékokat találták meg a társadalmi egyenlőtlenségre. Izotópos vizsgálatot használtak, mellyel az ember élőhelyére is következtetni tudtak. Akiket szerszámokkal temettek el, kevésbé változatos izotópos összetételt mutattak, mint azok, akiket szerszámok nélkül temettek el. Ezt azt jelentheti, hogy a szerszámokkal eltemetetteknek közelebb fekvő és valószínűleg jobb földje volt.

Ők azon a táplálékon éltek, melyet ezeken a földeken megtermeltek, állandó hozzáférésük volt ezekhez a földekhez, vagyis ezek a földek öröklődtek családon belül – állítja Alex Bentley, az University of Bristol archeológiai tanszékének professzora.

A kőkorszaki nőknél más a helyzet, ők nem az adott területről származnak. Ez erősen patriarchális társadalomra utal, vagyis a férfiközpontú társadalomban a nők voltak azok, akik a férjük lakóhelyére költöztek. A csontvázakból nyert újabb bizonyítékok megegyeznek az eddigi archeológiai, genetikai és nyelvi forrásokból gyűjtött ismeretekkel. A mostani eredmények mélyítik tudásunkat, hogyan vándorolt és terjeszkedett az emberiség a kőkorszakban.

A kőkorszaki emberek is örökölték a legjobb földeket, vagyis a társadalmi egyenlőtlenség kialakulása egészen a kora kőkorszakig vezethető vissza. Ebben a korban találták ki az örökölhető tulajdont és innentől kezdve nem volt megállás, a bronzkorban, vaskorban már egyéb bizonyítékai is vannak annak, hogy néhányan kiemelkedtek és átörökítették földjüket és ezzel gazdagságukat és hatalmukat.