Hétezer éves igazgyönyöt találtak

2012.06.08. 11:51

Az emberiség történelmének legrégebbi, mintegy 7500 éves igazgyöngyét fedezték fel az Egyesült Arab Emírségekben, egy újkőkori ásatáson. A francia Nemzeti Tudományos Kutató Központ (CNRS), amelynek munkatársai a műkincset azonosították, csütörtökön jelentette be a felfedezést közleményben.

Eddig a gemmológusok (drágakövekkel foglalkozó tudósok) azt az elgondolást pártolták, hogy a legrégebbi igazgyöngy időszámításuk előtt 3000-ből egy japán ásatásról származik. Az a gyöngy azonban, amelyet a Perzsa-öböl partján fekvő Umm el-Kaivein 2 településnél találtak, a radiokarbonos kormeghatározás szerint az időszámításunk előtti 5500-as évekből származik, így a legrégebbi ismert régészeti igazgyöngy Arábiában, de az egész világon is.

Ezek az eredmények, akárcsak a délkelet-arábiai partvidéken talált korábbi igazgyöngyök arról tanúskodnak, hogy a világnak ebben a régiójában nyúlik vissza a legősibb időkig a gyöngyök halászata, amely nemcsak esztétikai értékük, hanem rituális célokra való felhasználásuk miatt folyt.

Az igazgyöngyök különleges szerepet töltöttek be a gyászszertartásokban. A most felfedezett gyöngyöt is egy sírban találták Umm el-Kaivein 2 nekropoliszában. Más temetőkben a gyöngyöket az elhunyt arcára, például a felső ajka fölé helyezték el a kutatók szerint.

Az Arabian Archaeology and Epigraphy című tudományos folyóiratban ismertetett tanulmány rámutat arra, hogy az igazgyöngyök milyen fontos szerepet játszottak a Perzsa-öböl és az Indiai-óceán északi része ókori társadalmainak életében, kulturális önazonosságuk fontos elemét alkotva.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Eladnék
  • Bankszámla