75 éve fejezték le a Vörös Hadsereget

Vannak, akik azzal igyekeznek Sztálint bűnei legalább egy része alól felmenteni, hogy nagyrészt ő nyerte meg a Hitler elleni háborút a szövetségeseknek. Tény, hogy amikor 1941 telén a Wehrmacht Moszkva határában állt, Sztálin állhatatossága volt az egyik oka annak, hogy a szovjet katonák az utolsó erejükig harcolva ellentámadásba tudtak lendülni, ezzel elsőként megálljt parancsolva a német hadigépezetnek.

Azonban négy évvel korábban Sztálin már a kitörése előtt majdnem elveszítette a háborút. A 30-as évek nagy tisztogatási hullámainak egyik fejezeteként 1937-ben a hadsereg került sorra. Mivel a polgárháború idején a Vörös Hadsereg Trockij akkori hadügyi népbiztos felségterületének számított, Sztálinnak már régóta szúrták a szemét azok a tehetséges tisztek, akik akkori teljesítményükkel alapozták meg karrierjüket.

Közéjük tartozott Mihail Nyikolajevics Tuhacsevszkij marsall vezérkari főnök is. Ő ráadásul még azt a hibát is elkövette, hogy egymás után állt elő különféle hadseregreform-tervezetekkel, amelyek szükségessége később bebizonyosodott ugyan, de Sztálin nem tűrhette, hogy önálló gondolkodásra képes ember legyen a hadsereg élén.

A csapást gondosan előkészítették. Az NKVD (Belügyi Népbiztosság) valószínűleg közvetlenül Sztálin parancsára 1936-ban még a Gestapóval is felvette a kapcsolatot, így született az a vörös dosszié, ami azt volt hivatott bizonyítani, hogy Tuhacsevszkij tiszttársaival együtt német támogatású katonai puccsra készül. Mivel az iratok később eltűntek, a perben sem használták fel őket, máig nem egyértelmű, hogy melyik titkosszolgálat hamisította azokat, mindenesetre a németek biztosan nem vonakodtak részt vállalni a szovjet hadsereg vezetői elleni eljárásban.

A marsallt 1937. május 22-én tartóztatták le, négy nap alatt a kínvallatás hatására beismerte a bűnösségét, június 11-én zárt tárgyaláson halálra ítélték, majd valamikor az éjszaka főbe is lőtték. De az akció korántsem ért itt véget: a következő év során a Vörös Hadsereg öt marsalljából három, 16 hadseregparancsnokából 14, 67 hadtestparancsnokából 60, valamint nagyjából 35 ezer alacsonyabb rangú tiszt jutott Tuhacsevszkij sorsára vagy került a gulágra.

A lefejezett szovjet hadsereg 1939-1940-ben rettenetes véráldozattal tudta csupán legyűrni a finnek ellenállását, a német támadás megindulása pedig teljes káoszt okozott. Tuhacsevszkij számára már nem nyújthatott vigaszt, hogy a legtöbb ötletét az első kudarcok után megvalósították, a még életben maradt tisztek közül pedig sokakat a munkatáborokból hívtak vissza egységeik élére. A marsallt a sztálini terror áldozatai közül az elsők között, 1957-ben rehabilitálták.