Győztek, és ez az életükbe került

Miközben Ukrajna kedd esti sorsdöntő utolsó csoportmeccsére készül Anglia ellen, érdemes felidézni a 20. századból ukrán játékosok egy olyan mérkőzését, ahol jóval több forgott kockán.

Miután 1941. június 22-én Németország lerohanta a Szovjetuniót, néhány hónap alatt hatalmas területek kerültek német megszállás alá. Ukrajna nagy részét már szeptemberben elfoglalták a német csapatok, több százezer foglyot ejtve, miután Kijev környékén a Vörös Hadsereg szinte a teljes, ezen a fronton harcoló haderejét bekerítették.

Ebben a helyzetben persze szó sem lehetett arról, hogy az Ukrajnában rendkívül népszerű labdarúgást szervezett keretekben játsszák, már csak azért is, mert a csapatok – köztük a legsikeresebb Dinamo Kijev – játékosainak nagy részét is behívták a haza védelmére. Ahogy aztán kiépült a megszálló közigazgatás, a hadifoglyok egy részét elengedték a németek. Ez történt a Dinamo kapusával, Nyikolaj Truszeviccsel is, aki az éhezéstől legyengülve bolyongott az utcán, amikor találkozott Joszif Kordikkal, egy fanatikus Dinamo-szurkolóval, aki mellesleg a város 3. számú kenyérgyárában dolgozott, és Truszevics volt a kedvenc játékosa. Rögtön munkát is ajánlott a kapusnak, majd a régi szép időkön merengve elhatározták, hogy megszervezik a kenyérgyár csapatát.

Sikerült is összeszedni a Dinamo és a rivális Lokomotiv Kijev néhány játékosát, 1942 nyarára pedig az FC Sztart nevű egyesület be is nevezett a németek szervezte bajnokságba, ahol első meccsükön 7-2-re tönkreverték a megszállókkal együttműködő Georgij Svetszov vezette Rukh együttesét. Ezután a magyar katonákból szervezett csapat következett, 6-2-vel, majd a románok (11-0), utána egy német gárda (6-0), végül egy erősebb magyar csapat, az MSG Wal (5-1). A Sztart hamar igen népszerű lett, a mérkőzések egyre inkább a megszállók elleni tüntetésekké váltak.

A németek úgy döntöttek, a pályán kell megmutatni az árja felsőbbrendűséget: Flakelf néven a Luftwafféban szolgáló profi játékosokból szerveztek egy csapatot. Augusztus 6-án azonban őket is könnyedén, 5-1-re verték az ukránok. Azonnal kitűzték a visszavágó időpontját augusztus 9-ére.

A pályáról a lágerbe

A mérkőzést a Zenit stadionjában rendezték, a környéken katonai járőrök cirkáltak. A játékvezető egy SS-tiszt volt, aki a kezdés előtt az öltözőben utasította a Sztart játékosait, hogy náci karlendítéssel üdvözöljék a nézőket és az ellenfelet. A Flakelf „Heil Hitler!” köszöntésére azonban a Vörös Hadsereg csatakiáltása volt a válasz. A parázs hangulatban kezdődő meccsen a németek szereztek vezetést, miután az egyik csatár fejbe rúgta Truszevics kapust és a bíró persze nem ítélt szabadrúgást. A félidőre viszont már a Sztart vezetett 3-1-re.

A szünetben egy SS-tiszt és Svetszov is figyelmeztette a Sztart játékosait, hogy jobban járnak, ha elveszítik a meccset. Ennek ellenére a második félidő közepén már 5-3 volt az állás, amikor Alekszej Klimenko, a Sztart védője átszlalomozott a pályán, majd a kapust is elfektetve megállította a gólvonalon a labdát, de ahelyett, hogy a hálóba vágta volna, visszagurította a középpályára. A stadionban elszabadult a pokol, a meccs félbeszakadt.

A németek a megtorlással megvárták az utolsó meccset, amelyen a Sztart 8-0-ra újra megverte a Rukhot. Ezután az egész csapatot letartóztatták. Egyikükről kiderült, hogy az NKVD tisztje volt, őt gyorsan kivégezték, a többiek nagy részét a szireci munkatáborba vitték. Itt egyesekkel végzett a kimerültség és az alultápláltság, de a Flakelf elleni meccs legszebb góljának szerzőjét, Kuzmenkót, valamint Klimenkót és Truszevicset egy lázadás megtorlásaképpen elrendelt tizedelés során végezték ki. Az FC Sztart játékosai közül csak néhányan élték meg Kijev 1943-as felszabadulását. A mérkőzés történetét 1958-ban írta meg a szovjet sajtó, majd 1971-ben szobrot is avattak a játékosok emlékére a Dinamo stadionja előtt.

Két félidő Stallonéval

A sztori a magyar filmgyártást és Hollywoodot is megihlette. Fábri Zoltán Két félidő a pokolban című filmjét a kijevi focisták története inspirálta, és Fábri művét dolgozta fel 1981-ben a Menekülés a győzelembe című, 1981-es film is. Az utóbbi az eseményeket egy németországi fogolytáborba helyezte, az angolokból szerveződött csapat tagjait többek közt Sylvester Stallone, Michael Caine és Pelé személyesítette meg, de a részben Magyarországon forgatott filmben a „német” csapatban más egykori MTK-futballisták mellett játszott Egervári Sándor magyar szövetségi kapitány is. Igazi hollywoodi alkotáshoz méltóan persze a történet végét átírták, a kínzás és halál helyett a bátor focisták megszöknek.

Az eredeti események még ma, hetven évvel később is képesek vihart kavarni. Vannak, akik az egész történetet a szovjet propaganda kitalációjának minősítik, azt állítva, hogy szó sem volt fenyegetésekről, valójában az FC Sztart játékosainak nagy része nem a meccs miatt vesztette életét a háború során.

A „halálmeccs” legújabb ukrán filmfeldolgozását pedig idén, a labdarúgó-Eb előtt mutatták volna be Ukrajnában, de a premiert elhalasztották. Ennek egyik oka, hogy féltek a felkorbácsolódó nemzeti érzelmektől (a német csapat is Ukrajnában játszotta a csoportmeccseket), a másik viszont az, hogy A meccs című film arról is beszél, hogy a Sztálin idején is rettenetes megpróbáltatásokon áteső ukránok közül sokan nem megszállóként, hanem felszabadítóként fogadták a németeket. Ezért a náci hatóságoknak nem volt nehéz dolguk, amikor kollaboránsokat kerestek, különösen akkor, ha a helyi zsidóság összegyűjtéséről és megsemmisítéséről volt szó.