Koronavírus adatok

2021. dec. 03.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Vilma
-1 °C
3 °C

Melyik a függetlenség igazi napja?

2012.07.04. 21:00
Ma ünnepli az Egyesült Államok a Függetlenség Napját. De valójában mire is emlékezik Amerika július 4-én? Az átlagos amerikaiak történelmi tájékozottságát ismerve az még önmagában nem nagy szó, hogy maguk sem tudják. Az talán érdekesebb, hogy valószínűleg sokan azok közül sem tudják pontosan, akik a kérdésre azonnal rávágnák a választ.

Persze azért nem indul el rossz irányba az, aki 1776 júliusára gondol, illetve az Egyesült Államoknak a Brit Birodalomtól történő elszakadását említi. Thomas Jefferson Függetlenségi Nyilatkozata is jó irány. De miért éppen a július 4-i dátumhoz kötik a függetlenség kikiáltását?

Eleinte az adó ellen lázadtak

A függetlenségi háború bő egy évvel korábban, 1775 tavaszán kezdődött, és csak 1783-ban ért véget. Nem véletlenül nevezik egyébként maguk az amerikaiak inkább forradalmi háborúnak (Revolutionary War), hiszen kezdetben szó sem volt a birodalomtól történő elszakadásról, a 13 gyarmat leginkább a magas adók és a miatt kelt fel a brit korona ellen, mert az adófizetésért cserébe beleszólást követelt a politikai döntésekbe.

A függetlenség gondolata csak később merült fel – a legnagyobb hatást talán Thomas Paine Józan ész című röpirata gyakorolta a közgondolkodásra –, és a brit vezetés hajthatatlansága, illetve a háború eldurvulása állította az amerikai politikusok többségét az ügy mellé. Amikor 1776. június 7-én Philadelphiában összeült a 13 gyarmat parlamentjének tekinthető Kontinentális Kongresszus, Virginia küldötte, Richard Henry Lee terjesztett elő egy javaslatot, amely a függetlenség kimondását szorgalmazta.

Benjamin Franklin (balra), Thomas Jefferson, John Adams, Roger Sherman és Robert Livingstone a függetlenségi nyilatkozat fogalmazása közben
Benjamin Franklin (balra), Thomas Jefferson, John Adams, Roger Sherman és Robert Livingstone a függetlenségi nyilatkozat fogalmazása közben
Fotó: Rischgitz / Europress / Getty

Ugyan döntés ekkor még nem született, a Kongresszus felállított egy öttagú bizottságot (az illusztris névsor: Thomas Jefferson, John Adams, Benjamin Franklin, Roger Sherman és Robert R. Livingston), hogy mindenesetre szövegezze meg az elszakadást kinyilvánító dokumentumot. A munka és a vita majdnem egy hónapig tartott, végül július 1-jén került sor a javaslat nyilvános vitájára, ahol az ellenzők nevében John Dickinson, Pennsylvania delegátusa szólalt fel. Úgy érvelt, hogy a háború kimenetele még erősen kérdéses, viszont „a nyilatkozat nem tesz minket erősebbekké”. Hozzátette, hogy „mielőtt ilyen jóvátehetetlen lépést tennénk, ismernünk kell a nagyhatalmak felfogását”, illetve arra is felhívta a figyelmet, hogy egy ilyen lépés előtt fontos lenne a létrejövő állam kormányzati formájáról, alkotmányáról, berendezkedéséről is megállapodni.

A javaslat mellett John Adams szólalt fel, aki felsorolta mindazokat a jogtalanságokat és méltánytalanságokat, amelyeket a brit kormány és a király az amerikaiak – saját népük – ellen elkövetett, és kijelentette, hogy a függetlenség kimondásának pillanata eljött. Bár Adams nem volt kiváló szónok, de rendkívül meggyőző és szuggesztív beszédet tartott, a küldöttek egy része állva hallgatta végig.

A függetlenség első és második napja

A szavazásra másnap, július 2-án került sor, New York küldötte tartózkodott, de a többiek egyhangúan az akkor már elkészült Függetlenségi Nyilatkozat elfogadására szavaztak. „Mi tehát az Amerikai Egyesült Államok képviselői, általános Kongresszusba összegyűlve a világ Legfelsőbb Bírájának ajánlva szándékaink tisztaságát, e gyarmatok becsületes népe nevében és felhatalmazása alapján, ünnepélyesen kinyilvánítjuk és kihirdetjük, Hogy ezek az Egyesült Gyarmatok immár természetüknek és joguknál fogva, Szabad és Független Államok; hogy a Brit Korona iránti alattvalói hűség alól felszabadultak, és hogy minden politikai kötelék, amely e gyarmatokat Nagy-Britanniához fűzte, megszakadt, illetőleg teljességgel meg kell szakadnia; és hogy mint Szabad és Független Államok, teljes hatalmuk van háborút viselni, békét kötni, szövetségre lépni, kereskedelmet űzni és mindazt tenni, amire független államok jogosultak. Az Isteni Gondviselés védelmébe vetett szilárd hittel, mindnyájan kölcsönösen felajánljuk e nyilatkozat támogatására életünket, vagyonunkat és szent becsületünket” – mondta ki a szöveg.

Valójában tehát a fontos kérdések ezen a napon dőltek el. Nem véletlenül írta John Adams a feleségének: „1776. július második napja legyen Amerika történelmének legemlékezetesebb napja. Kétségkívül úgy gondolom, hogy még a következő nemzedékek is nagy évfordulóként fogják ünnepelni. Az isteni kinyilatkoztatás ünnepeként kell megemlékeznünk róla, s méltóságteljes ünnepélyen köszönni meg a Mindenható Istennek jótéteményét. A kontinens egyik végétől a másikig, a mai naptól mindörökké, pompázatos ünnepeken bemutatókat, játékokat, sporteseményeket kell szervezni, ágyúdörrenéssel, harangokkal, tűzijátékkal adjuk meg az esemény pompáját.”

Azonban a nyilatkozatot hivatalosan csak két nappal később, 4-én hirdették ki. Az első ünnepséget Philadelphiában július 8-án tartották, a New York közelében állomásozó George Washington csak 9-én értesült az eseményekről, Londonba pedig csak augusztus végén jutott el a hír.

A nyilatkozat aláírása 1776. július 2-án
A nyilatkozat aláírása 1776. július 2-án
Fotó: Hulton Archive

Titkos névsor

Ha valaki ellátogat a washingtoni Capitoliumra, a kupolateremben láthat egy festményt, amelyen a Nyilatkozat ünnepélyes aláírását örökítették meg, amely Jefferson visszaemlékezései szerint július 4-én történt. Azonban mára a kutatók egyértelműen kiderítették, hogy ilyen eseményre nem került sor, a küldöttek jó része augusztus 2-án írta alá a dokumentumot, de sokan még ennél is később látták el kézjegyükkel. Ráadásul a brit megtorlástól tartva nemhogy nyilvános ünnepség nem volt, hanem az aláírók névsorát egészen 1777 januárjáig titokban tartották.

Tehát július 2. legalább annyira méltó nap lenne megemlékezni a Függetlenségi Nyilatkozatról, mint július 4., de augusztus 2. mellett is lehetne érveket felsorakoztatni, vagy éppen a függetlenségi háborút lezáró párizsi szerződés 1783. szeptember 3-i aláírása is szóba jöhet. Ennek ellenére már a következő évben Philadelphiában július 4-én tartottak ünnepséget, és 1778-ban is ezen a napon osztatott ki dupla rumadagot George Washington a katonáinak, 1781-ben pedig Massachusetts államban már hivatalos ünnepnek nyilvánítottak a napot.

A hazafias ünneplés és megemlékezés igazán az 1812-es brit–amerikai háború idején terjedt el az egész országban, de a Kongresszus csak 1870-ben nyilvánította július 4-ét szövetségi ünneppé, majd újabb hét évtizeddel később, 1941-ben lett fizetett szabadnap minden szövetségi alkalmazott számára.

Ahogy az ilyen nemzeti ünnepekkel lenni szokott, a valódi történelmi események nagyrészt feledésbe merültek, maradt egy szépen leegyszerűsített történet, amelyet a Philadelphiába látogató turistáknak és a kisiskolásoknak is könnyen el lehet mesélni, de ez a legkevésbé sem izgatja az amerikaiak millióit, akik július 4-én minden évben boldogan piknikeznek, grilleznek, nézik a felvonulásokat, majd este a tűzijátékot.