Endre, Elek
14 °C
27 °C
Index - In English In English Eng

A magyar, aki albán király akart lenni

2012.11.28. 20:07
Nincs még egy magyar tudós, akinek olyan mozgalmas és romantikus lett volna a sorsa, mint ifj. Nopcsa Ferencnek. Világhírű dinoszauruszkutatásai után ott volt az albán nemzetállam alakulásánál, hol diplomataként, hol gerillaként. Egy ideig a Monarchia kéme volt, majd újra a tudomány felé fordult, és tragikus halála előtt még motorral bejárta Olaszországot. Tiranában tér őrzi a nevét.

Amikor az önálló albán állam megszületett, a trónjára egy magyar báró is bejelentette az igényét. Ifj. Nopcsa Ferenc kész lett volna vagyonát áldozni azért, hogy egy puccsal magához ragadja a hatalmat. Bízott a sikerében, azt a fehér lovat is megvette, amin belovagolt volna a nép közé – a nép közé, ami úgy szerette őt, mintha nem is magyar vér folyna az ereiben.

Főzy István paleontológus, a Magyar Természettudományi Múzeum főmuzeológusa, A Kárpát-medence dinoszauruszai című könyv szerzője a báró életének egyik kutatója beszélt erről a tervről az Indexnek, amikor néhány éve cikket írtunk Nopcsa tudományos eredményeiről. „Írt egy levelet Hötzendorfi Konrád vezérkari főnöknek, amikor látta, hogy az ország, amit úgy szeretett, széthullik” – mondta akkor Főzy. „De ez nem volt megalapozott elképzelés sem anyagilag, sem politikailag. A monarchia nem támogatta, hogy egy ilyen szeszélyes ember kerüljön a trónra.” A báróból így végül nem lett albán király, de ez az epizód tökéletesen beleillett addigi, kalandfilmbe illő életútjába.

Fatia Negra vére

Nopcsa Ferenc albán öltözetben, 1916 körül.
Nopcsa Ferenc albán öltözetben, 1916 körül.
Fotó: Magyar Természettudományi Múzeum - Tudománytörténeti Gyűjtemény

A dévai születésű ifj. Nopcsa Ferencnek volt honnan örökölnie vehemens természetét. A családi legendárium szerint nagyapja, a Hunyad vármegyét másfél évtizedig igazgató Nopcsa László ihlette Jókai Mór Szegény gazdagok című regényének negatív főhősét, Fatia Negrát (akinek a könyvben Hátszegi Lénárt volt a neve, Hátszeg pedig a Nopcsák birtoka volt). A hír eljutott akkor Nopcsa Lászlóhoz, aki meg sem várta a regény végét – ami akkor folytatásokban jelent meg –, hanem felkereste az írót. A Huszadik Század történelmi portál alapos és terjedelmes cikkében az első összefüggő Nopcsa-életrajzot író Tasnádi-Kubacska Andrásra hivatkozva így idézi fel konfliktust a báró szavaival: „Felkereste Jókait a lakásán (...), maga elé tette revolverét, azután felszólította, fejezze be a regényt, a Nopcsa-családnak pedig hagyjon békét. A meghökkent író váltig bizonygatta, hogy merő kitalálás az egész, de Nopcsa nem engedett. Mit volt mást tenni, Jókai megígérte, hogy hamarosan befejezi a regényt, csupán néhány napi haladékot kért, mert – amint mondotta – töltött pisztoly előtt mégsem lehet regényt írni. Szavának is állott. Azért van olyan kurta-furcsa vége a Fatia Negra történetének.”

Nem bizonyos, hogy ez valóban így történt, mert a báró szerette kiszínezni történeteit. Az viszont biztos, hogy ifj. Nopcsa Ferenc 18 évesen, 1895-ben találta az első dinoszauruszcsontokat a család szacsali kastélya mellett. A fiatal bárót lázba hozták a leletek, és mivel a bécsi Theresianumban földtant tanult, szinte természetes volt, hogy érdeklődése a paleontológia felé fordult. A férfi 1897-ben egy kis terjedelmű publikációban besorolta a talált – mint kiderült, kréta kori – leleteket, öt évvel később pedig már doktorált. Szinte rajongott a geológiáért és a paleontológiáért, Colez Marku álnéven írt verseiben ez is megjelent.

Colez Marku:
Konvenció

Akár bátor, akár gyáva,

Elvhű vagyok, kissé báva,

Merev legyek, engedékeny,

Egyre megyen, mindegy minden.

Halál után egyszerűen

Olyan kövület a nevem,

Mint a brachiopoda héj,

Vagy egy krinoidea nyél.

(Forrás, Vadász Elemér fordítása németből; Hála József gyűjtése)

Több mint száz őslénytani cikkéből 18-at szentelt a ma már Romániában található hátszegi leletegyüttesnek. A régióban szárazföldi és ártéri üledékek is felgyűltek, és gazdagon kerültek elő gerinces és gerinctelen állatok, valamint növények maradványai. A báró többek között teknős-, krokodil- és repülő őshüllőfajokat írt le, és következtetéseivel jóval kora előtt járt. Magyar származása nevét őrzi egyik leghíresebb felfedezése, a Magyarosaurus dacus, az Elopteryx nopcsai ősmadár pedig a báróét.

Nopcsa felismerte, hogy a hátszegi leletek diverzitása alacsony, és hogy a talált őslények valószínűleg elszigetelten fejlődtek. Jól állapította meg, hogy ebben az elszigeteltségben törpe és primitív fajok alakultak ki, vagyis olyan őslények, amelyek kisebbek voltak késő krétakori rokonaiknál és kezdetleges, inkább korai krétakori jellegeket mutattak. „A leletegyüttes nagy jelentőségű, a mai napig számon tartják és idézik” - mondta Főzy. „Számos lelet került elő Észak-Amerikából és Ázsiából, de Európából viszonylag kevés. A hátszegi fauna egyfajta összekötő kapocs, fontos helyet foglal el az őslénytanban.”

Diplomata, kém, gerilla

A báró tudományos kutatásai mellett utazni is nagyon szeretett, bejárta egész Európát. A 20. század elején került kapcsolatba az akkor még szinte feltérképezetlen hegyvidéken élő albánokkal, és kisebb-nagyobb megszakításokkal éveket töltött náluk. Nopcsának szimpatikus volt a szabadságáért küzdő nép, „Európa szegény gyermekei”. megismerkedett a nép nyelvével, történelmével és törzsi viszonyaival, rengeteg térképet és fotót készített, és ő írta le először Albánia geológiáját és néprajzát. Titkára, Bajazid Elmaz Doda is albán származású volt. A férfit később gyengéd szálak fűzték Nopcsához, a tudós egy ősteknőst (Kallokibotion bajazidi) is elnevezett róla.

Albánia. A Puka vidéki Ibalja község lakói, 1905.
Albánia. A Puka vidéki Ibalja község lakói, 1905.
Fotó: Magyar Természettudományi Múzeum - Tudománytörténeti Gyűjtemény

Az Osztrák-Magyar Monarchiának jól jött egy ilyen, helyi viszonyokban jártas ember, ezért feladatokkal bízták meg Nopcsát – eleinte diplomáciai jellegű teendőkkel, később viszont katonai hírszerzéssel. A század elején egyre nőtt a feszültség az albánok és a törökök között, a báró pedig ezzel együtt egyre inkább kémként tevékenykedett, egy nagyszabású, de később lefújt fegyveres akció megszervezésére is felkészült. Állandó veszélyben élt, de az albánok között olyan megbízható embereket szerzett magának, akik védték őt.

Amikor 1910-ben a török csapatok kegyetlenkedései miatt felkelés tört ki Albániában, Nopcsa belevágott élete egyik legmerészebb akciójába. „A bécsi külügyminisztérium teljhatalmú titkos ügynökének adva ki magát, saját szakállára próbálta megoldani a nemzetközivé dagadó problémát” – írja a Robert Elsie albanológus által készített Nopcsa-emlékhonlapon Csaplár-Degovics Krisztián történész, albánszakértő. A blöff hetekkel később derült csak ki, és a gerillaakció a Monarchiának is kínos volt, ezért 1911. júliusán hazarendelték a Bárót.

Az első gépeltérítő

Az első világháború még Albániában érte, de a vezérkar hamarosan kitiltotta onnan, mert Nopcsa saját sereget akart szervezni, amellyel beveheti Tiranát. A báró 1916-ban tért haza Magyarországra, ahol tudományos munkáiba temetkezve próbálta elfelejteni kudarcait. A háború utolsó hónapjaiban viszont megint hírszerzőként dolgozott, egyszerű pásztornak adta ki magát, és a románokról szerzett információkat küldött a Monarchiának.Kevesen tudják, de ő volt a történelem első repülőgép-eltérítője is. Amikor ugyanis kikiáltották a Tanácsköztársaságot, Nopcsa hamis papírokkal repülőre ült Budapesten, és revolverével arra kényszerítette a pilótát, hogy Bécsújhelyen szálljon le. (A második gépeltérítő egyébként szintén magyar volt, 1921 októberében IV. Károly, az utolsó magyar király a hozzá hű katonatisztekkel együtt térített el egy svájci gépet, hogy visszaszökjön Magyarországra.)

Lóháton a hegyekben, 1903.
Lóháton a hegyekben, 1903.
Fotó: Magyar Természettudományi Múzeum - Tudománytörténeti Gyűjtemény

A báró Trianon után már csak a tudománynak élt. 1920-ban minden románellenes tevékenysége ellenére meghívták a bukaresti földtani intézet élére, de ő visszautasította az állást. Hazatért a románok lakta vidéken elterülő birtokaira, de a helyi lázongó parasztok majdnem halálra verték. Az ütlegek során szerzett egy komoly fejsérülést, amiből már soha nem gyógyult fel teljesen (egy ezüstlemezzel kellett pótolni koponyája egy darabját). 1925-ben a Magyar Királyi Földtani Intézet igazgatója, három évvel később az Akadémia rendes tagja lett. Nagyszabású kutatásokat végzett, és ekkor publikálta Észak-Albánia geológiáját feldolgozó terjedelmes tanulmányát, de tervei túlságosan költségesek voltak, ezért feletteseivel gyakran került konfliktusba. 1929-ben végül elhagyta az intézetet, majd mivel idegösszeroppanásai ekkor már egyre gyakrabban jelentkeztek, szanatóriumba vonult.

A harmincas évek elején motorral bejárta Olaszországot, és megírta a félsziget történetét, de ezután már nem nagyon tudott kimozdulni Bécsből. Vagyona nagy részét elvitték albániai akciói, és a bárót egyre súlyosabb idegrohamok gyötörték. 1933. április 24-én elaltatta, majd lelőtte Bajazid Elmaz Dodát (aki akkorra a bécsi éjszakai élet ismert alakja lett, ezért a szerelemféltés is motiválhatta a bárót), majd altatóval öngyilkos lett. „Ott volt egy nagybirtokos nagybirtok nélkül, egy jól képzett geológus állás nélkül, egy férfi család nélkül, egy ember egészség nélkül – nem látott más kiutat” – magyarázta Nopcsa tettét Főzy.

A báróról először a már említett Tasnádi-Kubacska András írt könyvet 1937-ben, de mivel a tudós személyes hagyatékának nagy része 1945-ben megsemmisült, a megmaradt iratok pedig más kutatók magánkönyvtáraiban tűntek el, ifj. Nopcsa Ferenc neve feledésbe merült. Magyarországon a rendszerváltás után nőtt meg újra az érdeklődés iránta. A néprajzkutatás számára Hála József fedezte fel újra Nopcsát, a geológusok és paleontológusok közül pedig Főzy István és Kázmér Miklós nevét kell kiemelni. Erdélyben és Albániában ma is emlékeznek rá. 1992-ben Shkodrában és Tiranában rendezvényekkel emlékeztek meg Nopcsáról, Shkodra posztumusz díszpolgárává avatták, 2008-ban pedig teret neveztek el róla Tiranában.

Magyar királynő az albán trónon

Apponyi Géraldine (Forrás: fokusz.info)
Apponyi Géraldine (Forrás: fokusz.info)
Fotó: fokusz.info
Ha Nopcsa terve nem is vált be, és nem tudott albán király lenni, egy magyar származású királynő később ült Albánia trónján Géraldine Zogu, születési nevén gróf Apponyi Géraldine személyében.

Apponyi Géraldine 1915-ben született Apponyi Gyula gróf és Gladys Virginia Stewart amerikai milliomosnő lányaként. Családja a harmincas évekre elszegényedett, és akkor merült fel, hogy a nőt az akkor már régóta feleséget kereső albán királyhoz, I. Zoguhoz adják. A király egy fénykép alapján hívta el magához, és a grófnő visszaemlékezései szerint azonnal egymásba szerettek. 1938-ban megtartották az esküvőt, 1939. április 5-én pedig már meg is született a trónörökös, I. Leka. Három nappal később a család az olasz megszállás elől külföldre menekült, és a következő bő két évtizedben éltek Angliában, Franciaországban, Egyiptomban, majd megint Franciaországban (a második világháború után Albánia kommunista népköztársaság lett, ezért oda nem térhettek vissza).

I. Zogu 1961-ben Párizsban meghalt, ekkor I. Leka Albánia királyává nyilvánította magát, de nem ért célt trónköveteléssével. A család ezután Madridba költözött, de 1979-ben Spanyolország kiutasította őket, miután fegyvert találtak a birtokukon. A családot ezután Dél-Afrika fogadta be, ahol I. Leka kereskedőházat alapított. Apponyi Géraldine csak húsz évvel később, 2002. június 15-én tért haza Albániába fiával, menyével és unokájával együtt. Az anyakirályné állapota nem sokkal ezután rohamosan romlani kezdett, légzési- és szívproblémákra panaszkodott – az orvosok szerint ennek részben a környezetváltozás volt az oka. 2002. október 23-án, 87 évesen, egy tiranai katonai kórházban hunyt el.