András, Andor
-3 °C
3 °C

Az emberiség utolsó lépései a Holdon

2012.12.13. 17:17
Az Apollo-program keretében összesen 11 alkalommal küldött a NASA embert a világűrbe. Jól ismert Neil Armstrongék Apollo–11-ének története, az Apollo–13 majdnem katasztrófába torkolló küldetése pedig a filmvásznon is nagy sikert aratott. Kevesebb szó esik az Apollo–17-ről, pedig a negyven éve véget ért Hold-misszió egy új korszak kezdetét jelezte.

Az Apollo–17 három űrhajósát, Eugene Cernant, Ronald Evanst és Harrison Schmittet, illetve a holdi leszálló-, valamint a földi visszatérőegységet szállító Saturn V hordozórakéta 1972. december 7-én emelkedett a magasba. Minden a tervek szerint haladt, Evans és Schmitt december 11-én szállt le a Holdra, és néhány órával később meg is ejtették az első holdsétájukat.

A küldetés sok szempontból különlegesnek számított. Ez volt az első Apollo, amelyet éjszaka lőttek fel, a Taurus-Littrow-völgyben kijelölt célterület pedig azzal a reménnyel kecsegtetett, hogy a korábbiakkal ellentétben igazán ősi holdkőzetet is sikerül begyűjteni. Schmitt személyében pedig az első igazi tudós léphetett ki a Hold felszínére; ő ugyanis geológus volt, aki űrhajós-kiképzést kapott, míg korábban az volt a gyakorlat, hogy az űrhajósok kaptak egy gyorstalpaló geológiai tanfolyamot, amelyen elsajátították az alapokat, hogy a tudományos feladatokat végre tudják hajtani. Cernan és Scmitt lettek azok, akik a legtöbb időt töltötték a Hold felszínén és a legnagyobb távolságot tették meg (a harmadszorra bevetett holdjáró, a Lunar Roving Vehicle segítségével összesen majdnem 36 kilométert, közben egy alkalommal 7,6 kilométerre távolodtak el a leszállás helyétől), és ők hozták vissza a legtöbb kőzetmintát is.

Rejtélyes villanások

Az út során egy érdekes kísérletet is végrehajtott a legénység. Az Apollo-program űrhajósai már a kezdetektől különös jelenségről számoltak be, amelyre általában akkor került sor, amikor az alvásra szánt időre lekapcsolták a világítást. Az asztronauták ilyenkor nagyjából percenként kétszer – csukott szemmel – fényvillanásokat érzékeltek. Természetesen a beszámolókat egyes „tudósok” rögtön a földönkívüliek vagy egyenesen Isten tevékenységének bizonyítékaként igyekeztek beállítani, de a NASA vizsgálata arra a következtetésre jutott, hogy a dolog hátterében valószínűleg a kozmikus sugárzás részecskéi állnak.

Ezeket a közel fénysebességgel haladó részecskéket bolygónk mágneses tere eltéríti, így a Földön általában nem érzékelhetők, viszont az űr vákuumában akadálytalanul haladnak. Ha egy űrhajó, vagy éppen egy űrhajós retinája kerül az útjukba, akkor minimális lassulással azon is átszáguldanak. A feltételezés az volt, hogy a szemgolyón áthaladva ezek a részecskék hozzák létre a rejtélyes villanásokat. Az Apollo-16 és 17 legénységének egy-egy tagja az elmélet ellenőrzésére egy meghatározott ideig olyan speciális sisakot viselt, amely rögzítette az áthaladó nagysebességű kozmikus részecskéket, és sikerült is összefüggést találni: a villanásokat valóban ezek okozták.

Azonban a jelenség mechanizmusa még ma sem teljesen világos. Az eredeti elmélet szerint a részecske sűrűbb közegbe érve bekövetkező lassulásakor fellépő energiaveszteség okozza a felvillanást, de földi körülmények között ennek ellentmondó eredmények születtek. A NASA egy jelenleg is zajló kísérletsorozat eredményeinek kiértékelésétől vár végleges választ a kérdésre.

Viszlát, Hold!

Mindenesetre az Apollo–17 űrhajósainak utolsó holdsétája negyven évvel ezelőtt, december 13-án ért véget. Cernan így közvetítette utolsó lépéseit a Holdon: „Itt vagyok a felszínen; és ahogy megteszem az ember egy ideig – de remélhetőleg nem túl sokáig – utolsó lépését a felszínről hazafelé, szeretném elmondani, hitem szerint mit jegyez majd fel a történelem. Azt, hogy Amerika válasza erre a kihívásra az emberiség jövőbeli sorsát formálja. És a Taurus-Littrowon elhagyjuk a Holdat, elhagyjuk, ahogy jöttünk, és Isten akaratából visszatérünk majd békével, az egész emberiség reménységével.”

Nem lett igaza: azóta sem járt ember sem a Hold, sem más Földön kívüli égitest felszínén, és manapság is csak távoli tervek vannak az Apollo-program újraindítására vagy egy Marsra küldött, embert is szállító űrhajóra. Az űrkutatás nagy, hősi korszaka az Apollo–17 visszatérésével jó időre lezárult.