Gerzson
5 °C
10 °C

75 éve kezdődött a nankingi mészárlás

2012.12.14. 15:58
Háromnegyed évszázaddal ezelőtt, 1937 decemberében kezdődött az a hat hétig tartó mészárlás, amelynek során japán katonák több százezer embert gyilkoltak le válogatott kegyetlenséggel az akkori kínai fővárosban. Az események megítélése ma is a kínai–japán viszony elüszkösödött sebe.

Nincs értelme az olyan rangsorolásnak, hogy a nankingi vérengzés vajon a világtörténelem vagy az addigi történelem legbarbárabb tette volt-e, vagy megszelídíthető az „egyik” szócskával. Alsó becslések is háromszázezerre, de sok tanulmány négyszázezernél magasabbra teszi a néhány hét leforgása alatt leírhatatlan kegyetlenséggel lemészároltak számát.

Nézzük az előzményeket, az úgynevezett második japán-kínai háború kezdetét. Azért „úgynevezett”, mert a megnevezés mindkét országban három emberöltő után is sarkalatos történelmi-ideológiai kérdés. Japánban sokáig „incidenssé” degradálták, majd a kezdeményezés felelősségét finoman elhárítandó ma is „kínai-japán háborúnak” nevezik, míg Kínában „Japán-ellenes háborúról” vagy „nyolcéves ellenállási háborúról” beszélnek.

Incidens 23 millió halottal

A konszenzusos kronológia 1937. július 7-től 1945. szeptember 9-ig jelöli a háború idejét (az első japán-kínai háború 1894-1895-ben a szigetország nagy győzelmével ért véget). Hivatalos adatok szerint a kínaiak 21 millió embert veszítettek, a japán hadseregnek pedig kétmillió katonája esett el. A háború voltaképpen már 1931-ben megkezdődött, amikor Japán elfoglalta Mandzsúriát, és az incidensek attól kezdve igen gyakoriak voltak. A japánok egy ilyen incidenst – egy katonájuk eltűnését – használták föl a háború megindítására, bár azt óvakodtak nevén nevezni, nehogy kiváltsák az Egyesült Államok és Nagy-Britannia beavatkozását.

A Csang Kaj-sek vezette Kuomintang 1937. augusztus 13-án ellentámadásba ment át, megkísérelte elfoglalni Sanghajt. A japánok kétszázezer katonát mozgósítottak, bevetették a flottát és a légierőt, és óriási veszteségeket szenvedve és okozva három hónapos ostrom után visszavették a várost. Sanghaj, Peking, Tiencsin eleste után Csang Kaj-sekék Nankingba vonultak vissza, amelyre 350 ezer katonával támadtak rá a japánok. A várost december 13-án foglalták el.

Ami az ezt követő napokon kezdődött, szavakkal nehezen leírható: a kínai közgondolkodás „Nanking meggyalázásaként” rögzítette a nemzeti emlékezetben. A vérfürdőnek már voltak előjelei: Nanking felé vonulva a japán hadsereg hadifoglyok ezreit végezte ki, falvakat égetett föl – brutalitásuk híre a csapatok előtt járt.

Gyilkolási verseny

Nankingba betörve mintha a császári haderő egésze megtagadta volna az emberélethez fűződő valamennyi civilizációs hagyományt. A mérhetetlen kegyetlenkedés hat hete alatt nemre és életkorra tekintet nélkül gyilkoltak: gyerekeket és felnőtteket élve eltemettek, mintegy 20 ezer nőn követtek el csoportos erőszakot – általában családjuk szeme láttára –, majd a meggyalázottakat morbid kegyetlenséggel gyilkolták meg.

A katonákat azzal a paranccsal szabadították rá a védtelenekre, hogy „gyilkolási gyakorlatra” mennek, és a kínaiakra ne emberként tekintsenek. Egy későbbi vizsgálat igazolta azt, ami egy korabeli újságban megjelent: japán tisztek fogadásokat kötöttek, melyikük képes több embert lemészárolni.

Japán propaganda anyag:  Ki öl meg előbb 100 kínait?
Japán propaganda anyag: Ki öl meg előbb 100 kínait?

A japánok gyilkossági versenyeket is rendeztek. Egy újság a következő címekkel számolt be egy ilyenről: „Alhadnagyok versenye: ki öl meg száz kínait hamarabb a párbaj során? Mukai Tosiaki és Noda Takesi alhadnagyok baráti párbajában, amelynek tétje, hogy ki öl meg hamarabb száz kínait karddal, a végső fázisába ért. Vasárnap Mukai 89-nél, Noda 78-nál tartott.” A verseny annyira megnyerte tetszésüket, hogy meg is hosszabbították. „Délben üdvözölték egymást – írta a tudósítás. – Az én számom 105. És mi a helyzet veled? – kérdezte Noda. – Az enyém 106 – válaszolta Mukai. Mindketten szívből nevettek. A versenyzők ötvennel kiterjesztik a célszámot. Mukai pengéje megsérült a versenyben. Mint elmagyarázta, egy kínai kettévágása okozta a károsodást.”

Egy Omata Yukio nevű japán haditudósító így számolt be a nankingi vérengzésekről: „Az első sorban állókat lefejezték, testüket a második sorban állók dobták a folyóba, mielőtt őket magukat is lefejezték. A gyilkolás folyamatosan tartott, reggeltől estig.” Kawano Hiroki katonai fotós is látta az öldöklést: „Mindenféle borzalmas jelenetnek voltam szemtanúja. Fej nélküli gyerekhullák feküdtek a földön. Gyermekek, akiknek kinyomták a szemét.”

A legborzalmasabb emlékeket a túlélők hordozták. Egy akkor tizenegy éves szemtanú így számolt be: „Az unokatestvérem hét hónapos terhes volt. Nyolc katona halálra erőszakolta. A tizennégy éves unokatestvéremet a katonák elvonszolták és megbecstelenítették. Újra és újra beledöftek a szuronyukkal és meghalt.” Egy másik szemtanú hétéves volt a vérfürdő idején: „Egy tucat szuronyos japán tört be a házunkba – mondta el –, lelőtték apámat, megragadták kishúgomat, szuronnyal ledöfték […]. Ezután megölték a nagyszüleimet, szuronnyal belém és hároméves kishúgomba döftek. Utána megragadták az idősebb nővéreimet […]. Láttam őket vértócsában feküdni, holtan.” Hogy a rettegést tovább fokozzák, a katonák nem engedték elföldelni a tetemeket. A foglyokat, mielőtt kivégezték volna, szögesdrótokkal kötözték meg.

Hiányzó felelősök

A japánok ugyan ma is hevesen tagadják, de helytállónak tekinthetők a hírhedt 731-es egységről Kína-szerte elterjedt rémtörténetek: ez az alakulat próbálkozott a biológiai hadviseléssel. Élveboncolást végzett, kolera-, tífusz- és lépfene-kórokozókkal fertőzött meg tízezreket, röntgenbesugárzással pusztított el embereket, és a fagyhalállal kísérletezett.

Jóllehet 1946-ban nemzetközi katonai bíróság tárta fel a nankingi vérfürdőben a japánok bűneit, mindössze 25 embert ítéltek halálra, illetve életfogytiglani börtönre. Felakasztották Macui Ivane tábornokot, akit az erőszakhullám kezdetén még tébécével kezeltek, és már ezért sem állhatott a helyzet magaslatán. A legmagasabb rangú japán katonai vezetőt, Aszaka herceget, Nanking parancsnokát azonban nem is állították bíróság elé: MacArthur tábornok és Hirohito császár megállapodott abban, hogy a császári család tagjait nem vonják felelősségre.

Aki azonban a szemtanúk korabeli vallomásait vagy a fennmaradt fényképfelvételeket forgatja, aligha kételkedik benne, hogy a nankingi mészárlást – amelynek mértékét Japánban máig tagadják, Kínában pedig a japánellenes érzelmek gyújtóanyagának tekintenek – az emberiség leggyalázatosabb tettei között tarthatjuk számon.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!