Fehér, vörös és kék volt a Colosseum
Fehér, vörös és azúrkék színű volt a római Colosseum. Az ókori amfiteátrum restaurálása során előkerültek a falakat fedő festékréteg maradványai. Kívül a fehér márványborítástól csillogott, belül pedig a falait a "gladiátorok vérét idéző vörös és az égre és a tengerre emlékeztető azúrkék" színűre festették – írta az olasz sajtó.
Az újságoknak nyilatkozó régészek rendkívüli felfedezésről számoltak be. Az első században megnyitott amfiteátrum harmadik emeletén, azon az egykori szolgálati folyosón, melyet a Colosseum ókori dolgozói használtak, festéknyomokat találtak. Pár négyzetméternyi falfelületről van szó, de a vörös és a kék szín jól kivehető.
A Colosseumot máshol is ez a két szín díszítette: a falakat vörös és fekete travertin kő borította, ezt pedig kék színű azurit ásványt tartalmazó réteg fedte. A kék a feltételezések szerint leginkább a falakon a tengert ábrázoló jelenetekhez kellett.
Az eddig mindig lezárt folyosó restaurálása októberben kezdődött. A turisták előtt nyáron nyitják meg. A helyreállítás 80 ezer eurós költségét a római régészeti felügyelőség finanszírozza. A régészek a folyosón több korabeli falfirkát is találtak, amelyet feltehetően a 217-es tűzvész után véstek oda gladiátorok. Falloszt rajzoltak a balszerencse és az átok ellen és babérkoszorúkat, pálmaágakat, nyilakat és kardokat a győzelem reményében.