Ópiumháborúkban rendült meg Kína

2013.01.20. 17:57
Sok kultúrnövényről el lehet mondani, hogy egyszerre áldás és átok az emberiségnek, de a kerti mák közöttük is kitüntetett helyet foglal el. Egyik származéka, az ópium hozzájárult ahhoz, hogy Kína megalázkodjon az európai gyarmatosítók előtt, ám közvetve az ország gazdasági-társadalmi átalakulása előtt is utat nyitott.

A Közép-Ázsia titokzatos tájairól származó, talán Afganisztán, Tádzsikisztán és Üzbegisztán vidékein őshonos, de mára világszerte elterjedt mák háborúkat indított el, birodalmak végromlásában segédkezett, ugyanakkor a gyógyászatban és az élelmiszeriparban számos hasznos és kellemes tulajdonságáról ismert.

Amikor a mákvirágok elnyílnak, duzzadó magházukból gömbös toktermés keletkezik, és a gubóban apró mákszemek várnak a szétszóródásra. Az érés utolsó szakaszában a mákgubó falában fehér, tejszerű mérgező nedv jön létre, ami megszáradva maga a nyers ópium, a morfin, a heroin és más alkaloidok forrása.

A 19–20. század fordulóján Kínában okozta a legnagyobb pusztítást az ópium: egyes időszakokban a felnőtt lakosság egynegyede vált a rabjává. Ebben a gyarmatosító európaiak mohósága is erősen közrejátszott. A portugálok Makaón keresztül, az angolok a bengáli ópiummezők révén exportálták az ópiumot Kínába (a kínaiak által repesve várt nagy mennyiségű ezüst helyett), és bár császári rendeletek tiltották az ópiumfogyasztást már 1729-től, a Brit Kelet-indiai Társaság csempészhajói megtalálták a módját, hogy hatalmas haszonnal adjanak túl az Indiában termelt árukészleten.

Pusztító függőség

A Társaság ugyan 1834-ben elvesztette kereskedelmi monopóliumát, öt évre rá kitört az első ópiumháború Kína és a Brit Birodalom között. Lin Zexu, a császár teljhatalmú megbízottja Kantonban húszezer láda (körülbelül ezer tonna) ópiumot semmisített meg, ráadásul brit tengerészek megöltek egy kínait, de a gyilkosokat a britek nem voltak hajlandók átadni a hatóságoknak. Ehelyett inkább a kereskedelmi érdekekre hivatkozva blokád alá vették, majd sorra elfoglalták a kínai kikötőket, és megszerezték Hongkongot is.

Az európaiak haditechnikai fölényével szemben tehetetlen kínaiak végül kénytelenek voltak elfogadni az úgynevezett nanjingi szerződést: jóvátételt fizettek, megnyitottak öt kikötőt a kereskedelmi forgalom számára, továbbá átengedték Hongkongot.

Az 1839 és 1842 között lezajlott első ópiumháborúhoz hasonlóan az 1856 és 1860 közötti második konfliktus – amelynek utolsó éveit egyes történészek már a harmadik ópiumháborúhoz sorolják – is a kínaiak katasztrofális vereségével végződött, ám ezúttal a franciák is „besegítettek”. A háborút lezáró tianjini, majd pekingi szerződés (amelynek nyélbe ütése előtt az európai csapatok biztos, ami biztos, még a pekingi Nyári Palotát is kirabolták) újabb kikötőket nyitott meg, így gyakorlatilag egész Kínát elérhetővé tette a kereskedők számára.

Sokak szerint Kína társadalmi-gazdasági megrendülésében, és a Csing-dinasztia 1912-es bukásában is közrejátszottak – a több mint húszmillió halálos áldozattal járó Tajping-felkeléshez (1850–1864) hasonló elégedetlenségi mozgalmak mellett – a mákgubó okozta gubancok.



  • Hírek
  • Hírek