Auguszta
-3 °C
2 °C

Kilencvenéves a világ legmenőbb nyugdíjasa

2013.02.13. 23:53
A második világháborúban francia gerillákat segített és az amerikai légierő egyik legtehetségesebb pilótája volt. Elsőként lépte át a hangsebességet egy X-1-es repülőgéppel. Több száz bevetésen repült, és több mint egy tucat kitüntetést és érdemérmet szerzett. Ő képezte ki a NASA legendás űrhajósait, de soha nem járt az űrben. Nem tartja magát hősnek: ő csak a kötelességét teljesítette. Chuck Yeager dandártábornok, a máig aktív pilóta február 13-án kilencvenéves.

Chuck Yeager nem úgy beszél és nem úgy viselkedik, mint egy veterán, aki több tucatszor röhöghetett a halál pofájába. De nem röhögött, és nem is félt soha. „Mi a jó a félelemben? A félelem nem segít semmiben. Jobb, ha megpróbálod kitalálni, hogy mi fog történni, hogy még időben korrigálhass” – szól egy híres idézete.

Yeager szerint élete legkellemetlenebb élménye az volt, amikor negyedikes korában az osztály előtt kellett beszélnie egy könyvről, amit olvasott. Pedig a második világháborúban kilőtték alóla a gépet, volt háborús hős, részt vett olyan tesztrepülésen, amibe kis híján belehalt, ő képezte ki az amerikai űrhajózás elit pilótáit, és a mai napig repülőgépeket tesztel. Kilencvenéves, és a halhatatlansággal kacérkodik.

Francia pokolgépek

Charles Elwoo Yeager 1923-ban, a nyugat-virginiai Myrában született, de Hamlinben, egy közeli faluban nőtt fel, és ott járt iskolába is. A középiskola után csatlakozott a légierőhöz, hogy a második világháborúban harcolhasson; a fiatal fiú maximalizmusára korán felfigyeltek az ottani pilóták. „Apám arra nevelt, hogy mindig fejezzem be, amit elkezdtem. Ha belegondolok, ez a mentalitás egész életemben elkísért” – mondta egy interjúban.

Az első repülések alatt Yeager émelygett a pilótafülkében, de ez egy csapásra elmúlt, amikor ő vezette a gépet. A sasszemű pilóta a hetedik bevetésén, 1943-ban aratta az első légi győzelmét, de másnap kilőtték a gépét az ellenséges terület fölött. Yeager megúszta a hadifogságot: francia segítséggel jutott át a semleges Spanyolországba. A francia ellenállás gerilláit, a maquisard-okat is segítette azzal, hogy pokolgépeket készített nekik; ennek a forszát Yeager még gázbányász apjától tanulta. A fiatal katona sikeresen átjutott az ellenséges vonalakon; a hadsereg Bronzcsillaggal tüntette ki, mivel egy fél lábát elveszített pilótának is segített átkelni a Pireneusokon.

A hadsereg szabályzata értelmében Yeagernek tilos lett volna visszatérnie a repüléshez. Az eltiltásra azért volt szükség, hogy a másodszorra is lelőtt, fogságba esett pilóták ne tudják veszélyeztetni azokat az ellenállókat, akik korábban segítettek nekik. Yeager azonban szeretett volna visszatérni a légierőhöz: azzal érvelt, hogy a maquisard-ok már korábban is harcoltak a németek ellen, tehát semmit nem tudna elmondani nekik, amit egyébként ne tudnának. A pilóta Dwight D. Eisenhower tábornokhoz fordult, hogy engedje repülni; a tábornok felülvizsgálta az ügyet, és a War Department engedélyezte, hogy Yeager ismét a pilótafülkébe üljön.

Valószínűleg ez volt a legjobb döntés, amit a bizottság hozhatott. Yeager csak a második világháborúban 64 bevetésen vett részt, és ezalatt az amerikai légierő egyik legnagyobb ászává vált: volt olyan nap, amikor öt ellenséges gépet is leszedett. Képességeiről sokat elmond, hogy egyszer egy propelleres géppel sikerült kilőnie egy sugárhajtású Messerschmitt Me 262-t. Hivatalosan 11 és fél légi győzelmét jegyezték fel: ebből egyet nem ismertek el, ugyanis azt akkor szerezte, amikor papírforma szerint nem repülhetett volna. Ezen a bevetésen Yeager egy német Ju 88-as bombázót támadott, ami egy lezuhant B-17-es legénységét támadta; hiába, hogy a közbelépésnek köszönhetően a lezuhant gép személyzete megmenekült, a győzelmet Eddie Simpsonnak, Yeager kísérőjének tulajdonították.

The Second Coming

A háború végén Yeager századosi rangot kapott. 1945 februárjában a pilóta visszatért az Egyesült Államokba, ahol az újjáalakított légierőnél kezdett dolgozni repülésoktatóként és tesztpilótaként, a Muroc Army Air Fielden, a mai Edwards Légibázison.

Yeager rossz szájízzel emlékszik vissza erre az időszakra: „1945-46-ban csak a légierő selejtje dolgozott ott. Minket az ohiói Wright Fieldről küldtek, hogy tesztrepüléseket végezzünk, de az itteniek le se szartak minket. Még akkor se számíthattam a segítségükre, amikor az X–1-gyel repültem; egy csomó irigy pasas volt ott. Hervasztó hely volt, egészen addig, amíg az X–1 sikeres tesztrepülése után meg nem érkezett Albert Boyd tábornok.”

Yeager történelmet írt a Bell X–1-es rakétameghajtású vadászgépével: ez volt az első jármű, ami vízszintes repülésben először lépte át a hangsebességet. Akkoriban senki nem tudta, hogy ez egyáltalán lehetséges-e egy merev szárnyú repülőgéppel, és az aerodinamikai nehézségeken túl azt sem tudták, hogy a gép pilótája túlélhet-e egy ilyen bevetést. Senki nem fogadott volna nagy összegben Yeager sikerére: többen úgy vélték, hogy a hangsebességhez közelítve az X–1 veszíteni fog a stabilitásából, és végül darabokra hullik.

Jack Ridley főmérnök és Yeager ilyen apróságokkal nem foglalkozott. Ridley úgy alakította át a gép vízszintes vezérsíkját, hogy az aktív része legyen a repülőgépnek – ez volt a mozgó vezérsík, a flying tail. „Ez öt év előnyt adott nekünk – emlékszik vissza Yeager. – Az amerikaiak, a britek és a franciák sokáig nem jöttek rá erre az apró trükkre.”

Yeager 1947. október 14-én, 13700 méteres magasságban lépte át a hangsebességet; ezzel a tettével repüléstörténelmet írt. A rekord hitelességét többen is vitatják: egyes történészek szerint George Welch ugyanazon a napon, fél órával Yeager előtt már megdöntötte a rekordot. Más feljegyzések szerint Hans Guide Mutke, egy német pilóta nevéhez fűződik az első szuperszonikus repülés, aki 1945. április 9-én, egy Me 262-vel lépte át a hangsebességet. A későbbi kutatások megállapították, hogy a Messerschmitt nem bírta volna ezt a tempót: ugyanaz történt volna vele, amitől az X–1-et is féltették.

Fájdalmas világrekord

Yeager két nappal a tesztrepülés előtt lovasbalesetet szenvedett, és két bordája is eltörött. Attól tartva, hogy eltiltanák a tesztrepüléstől, Yeager csak Ridleynek és a feleségének számolt be a történtekről; hogy a balesetnek ne maradjon nyoma, egy állatorvost kért meg, hogy lássa el a sérülését. Október 14-én Yeagernek olyan fájdalmai voltak, hogy mozdulni is alig bírt, de ez nem tántorította el a repüléstől: Ridley készített neki egy szerszámot, amivel magára zárhatta a pilótafülkét, és másra nem is volt szüksége.

A sérült Yeager végül felszállt, és megdöntötte a repülés gyorsasági világrekordját. A hangrobbanástól eltekintve csendes esemény volt: az eredményeket titkosították, nem volt szabad beszélnie róla, és nem is ünnepelhetett. Hat hónappal később, amikor a légierő kiszivárogtatta a rekordot, Yeager teljesítménye már nem számított átütőnek: addigra mindenki a Mach 2-es, illetve annál gyorsabb repülőgépekben látta a jövőt.

A rettenthetetlen Yeager hamarosan legendává vált a légierőnél; úgy híresült el, mint az a pilóta, aki sztoikus nyugalommal néz szembe a halálos veszedelemmel is. Még arról az 1953-as napról is egykedvűen beszél, amikor kis híján belehalt egy tesztrepülésbe.

Ezúttal is egy rekorddöntési kísérlet állt a dolog mögött. Yeager az X–1A repülőgéppel repült; a légierő új célkitűzését, a 2 Mach sebességet akarták megdönteni. Bár ez először nem Yeagernek, hanem a Douglas Skyrockettel repülő Scott Crossfieldnek sikerült, a pilótát ez nem tántorította el a határok feszegetésétől. Yeager 1953. december 12-én, hajnali három órakor szállt fel az X-1A-val, amit 2,44 Mach sebességre gyorsított, de 26 ezer méteres magasságban elvesztette az uralmát a gép fölött. Az X–1A 51 másodperc alatt 17 ezer métert zuhant, de Yeager 9 ezer méteren ismét megfogta a gépet, és további incidens nélkül le tudott szállni vele.

„Amikor leszálltam, kórházba vittek, de rendben találtak, úgyhogy hazamehettem volna. Ehelyett Los Angelesbe utaztam, mert beszédet kellett tartanom a hadsereg és a haditengerészet klubjában. Hajnali kettőre értem haza, hogy ágyba bújhassak. Így éltünk akkoriban” – idézte fel Yeager a történteket.

A határ a csillagos ég

1956-tól Yeager az űrprogramban vett részt, mint az asztronauták kiképzője. Az Air Force Aerospace Research Pilot School oktatójaként felügyelte az űrszimulátor fejlesztését és ellenőrizte a számítógépeket. Bár Yeager soha nem járt az űren, a Gemini-, a Mercury- és az Apollo-programok pilótáinak legalább fele nála tanult; akárcsak Yeager, az űrhajósok is történelmet írtak.

Arra a kérdésre, hogy nem bánja-e, hogy nem vett részt űrutazáson, Yeager azt felelte: biztos élvezte volna, de nem szívesen töpreng azon, hogy miért úgy alakultak a dolgok, ahogy – számára csak az volt fontos, hogy teljesítse a kötelességét. Mivel csak középiskolai végzettsége volt, egyébként sem repülhetett volna űrhajóval, de amikor a USA Today újságírója rákérdezett, hogy nem lehetett-e volna lazítani a szabályokon, a székéből előredőlő Yeager csak annyit válaszolt: „A szabályok nem azért vannak, hogy lazítsanak rajtuk. Nézze, én utólag nem bánkódom semmi miatt. A kötelességemet teljesítettem, nem vágytam népszerűségre.”

A repülésoktatói karrier 1966-ban félbeszakadt, a NASA ugyanis átvette az űrhajósok továbbképzését. Az akkori vezetés úgy gondolta, nem szerencsés, ha az űrhajózás és a hadsereg összefonódik; úgy gondolták, a szovjetek katonai agressziónak vélnék, ha a hadsereg az űr felé terjeszkedne tovább, így inkább a civil NASA-ra támaszkodtak.

1966-ban, a vietnami háború idején Yeager már ezredesként dolgozott a légierőnél, és a Fülöp-szigeteken irányította a 405-ös harcászati vadászrepülő-ezredet. A tiszt nemcsak a bombázók pilótáinak kiképzésén dolgozott, hanem maga is részt vett 127 bevetésen. Két évvel később dandártábornokká nevezték ki; Yeager a mai napig azon kevesek egyike, akik sorállományú katonaként szereztek ilyen magas tiszti rangot a légierőnél.

1970-ben Yeager Pakisztánba ment, hogy az India elleni háborúban felügyelje a légvédelmet. 1976-ban, egy évvel a nyugdíjba vonulása után Gerald Ford kongresszusi érdeméremmel, Reagan pedig az Elnöki Szabadság Érdeméremmel tüntette ki. A pilóta összesen 15 kitüntetést kapott: a Becsületrendtől a Bíbor Szívig szinte minden elismerést és érdemérmet megszerzett.

Yeager a mai napig szolgálatban van: a tesztpilóták konzultásaként szimbolikus, évi 1 dolláros fizetést kap, amiért baleset- és egészségbiztosítás, valamint korlátlan repülési lehetőség illeti meg. A tábornok nem élt vissza a lehetőséggel: a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján számos távolsági, sebességi és időrekordot döntött meg.

Azt tettem, amit tennem kellett

A repülés iránti szenvedélyes megszállottságától eltekintve Yeager manapság a nyugdíjas veteránok nyugodt életét éli: szarvasra vadászik Nyugat-Virginia kormányzójával, BELL X1 rendszámú teherautójával furikázik, de hobbija a horgászat és a grillezés is. Nyolcvankilenc éves korában, szuperszonikus repülésének 65. évfordulóján kedvenc vadászgépével, egy F-15D-vel ismét átlépte a hangsebességet.

Látása a mai napig tökéletes, 20/10-es. Legfeljebb a nagyothallása miatt panaszkodik, amiről szerinte a P-51 Mustang tehet. Foglalkozási ártalom: "Ez normális, ha naponta nyolc órát ülsz egy motor mögött, bőrsisakban."

Saját életére, legendájára derűs nyugalommal tekint vissza. Amikor rekordot döntött, nem érzett mást, csak elégedettséget: a siker számára nem más, mint a jól végzett munka fölött érzett öröm. „A hangrobbanás nem hallatszott a pilótafülkében, csak a földön” – mondta, amikor az első szuperszonikus repüléséről kérdezték – és ez mindennél alaposabb summázza Yeager attitűdjének. Nem tartja hősnek magát. „Egy csomó dologban vettem részt, amik csak úgy megtörténtek. A jó helyen voltam a jó időben.”