Fábián, Sebestyén
-2 °C
3 °C

Intrikák kísérték az orosz uralkodócsaládot

2013.02.21. 07:22
Négyszáz évvel ezelőtt léptek trónra a Romanovok. Uralmuk alatt az Orosz Birodalom európai nagyhatalommá nőtt, de saját családtagjaik és nemeseik sem kímélték őket.

A Romanov család 1547-ben kóstolt bele az uralkodás fényes, de életveszélyes világába: IV. (Rettegett) Iván akkor vett nőül egy Romanov lányt. Anasztázia nagy hatással volt a cárra, így az hozzájárult ahhoz, hogy a Romanov család az udvarban a legbefolyásosabb família legyen. 1560-ban a cárnét is elérte az akkoriban meglehetősen gyakori sors: meggyilkolták. Egy másfél évtizeddel ezelőtti vizsgálat a hajában nagy mennyiségű higanyt mutatott ki – ez akár egy félresikerült kúra eredménye is lehetett, de valószínűbb, hogy a Romanovok térhódítását ellenszenvvel kísérők és a cárnéi befolyás ellenzői állították végleg félre; ugyanakkor hiteles bizonyítékok egyik változatot sem támasztják alá egyértelműen.

A cári pár hat gyermekkel ajándékozta meg az utókort, ám azokhoz sem volt túl kegyes a sors: a trónörököst egy verekedés során maga a cár ölte meg 1581-ben, a másik fiú, akit cárrá koronáztak – Fjodor Ivanovics, azaz I. Fjodor – állítólag gyengeelméjű volt, és 1589-ben bekövetkezett halálával egyben a 879 óta, tehát nyolc évszázadon át uralkodó Rurik-dinasztia is kihalt. Törvénytelen féltestvére, a trónörökös Dmitrij Ivanovics pedig epilepsziás rohama közben egy késsel szúrta torkon saját magát. Ez a furcsa magyarázat azonban kevés nagy hatalmú bojárt győzött meg a korban, ezért értelmi szerzőnek az egymással versengő trónvárományosokat tették meg – köztük is elsősorban a későbbi Borisz cárt.

Udvari intrikák

A trónért folytatott belháború első menetének győztese ugyanis a Fjodor helyett a hatalmat ténylegesen gyakorló Borisz Godunov lett, aki kíméletlenül irtotta a nagy rivális família, a Romanovok tagjait. Cárrá koronázták, ám halálával a Godunovok is kimúltak, ugyanis fiát, Fjodort Godunov 1605-ben bekövetkezett halála után egy feltüzelt tömeg a többi családtaggal együtt kiirtotta. Nyolcévnyi zűrzavar után – trónbitorlások és politikai gyilkosság jellemezték ezt az időszakot – a főurak I. Fjodor Romanov-házból való unokatestvérét, Mihail Fjodorovicsot látták a legmegfelelőbbnek a trónra.

A magának való fiatalembernek – tudván, hogy a korona birtoklása egyáltalán nem veszélytelen foglalatosság – nem fűlött a foga a trónhoz, és csak ambiciózus édesanyja unszolására hagyta el kolostorát, jóval azután, hogy 1613. február 21-én I. Mihályként megválasztották a trónra. A felelősség elől bujkáló fiatalembert csak jó egy hónappal később tudták megtalálni rejtekhelyén, és egészen júliusig kellett várni, hogy a korona formálisan is a fejére kerüljön.

A tényleges hatalmat azonban a lengyel fogságból való kiszabadulását követően apja, a pátriárkának is felszentelt Filaret gyakorolta. Mihály igyekezett azonban bebiztosítani hosszabb távra is a Romanovok uralmát: tíz gyermeke született, ám fiai közül pár év leforgása alatt csak egyetlen maradt életben, aki I. Alekszej néven az utóda is lett.

A Romanovok első bő száz évében Oroszország óriási belső fejlődésen ment keresztül, és főképp I. (Nagy) Péter alatt (uralkodott: 1682–1725) európai katonai és politikai hatalommá lett.

Az öröklődés stabilitása akkor tört meg, amikor I. Anna cárnő 1740-ben gyermektelenül halt meg, és apai és anyai ágán egyaránt német származású újszülött, nyolchetes unokaöccsét jelölte meg utódként. A csecsemőt – akit VI. Ivánként koronáztak meg – pár hónap után Nagy Péter és I. Katalin leánya eltávolíttatta (Iván élete végéig rabságban maradt: „az első számú névtelen fogolyként” emlegették), és I. Erzsébet néven 1741-től 1762-ig maga uralkodott. Neki sem volt gyermeke, utódául ő is unokaöccsét, a Holstein–Gottorpi Hercegség trónörökösét jelölte meg. III. Péter megkoronázását követően nevezik a dinasztiát Holstein–Gottorpi–Romanov vagy Oldenburg–Romanov családnak.

Poroszimádó oroszok

A poroszokat és különösen Nagy Frigyest csodálattal szemlélő III. Péter egyik első intézkedéseként kilépett a Szilézia hovatartozásáért kirobbant hétéves háborúból, sőt segélycsapatokat is küldött Frigyesnek, ezt azonban felesége, az anhalt–zerbsti hercegnő már nem hagyta szó nélkül. Miután egy államcsíny miatt Péter „önként” lemondott a trónról, majd három nappal később annak rendje és módja szerint az esetleges visszatérését is örökre megakadályozták, maga lépett férje örökébe, hogy II. (Nagy) Katalin    néven Oroszország egyik legjelentősebb uralkodója legyen.

Egy európai nagyhatalom tekintélyes feje, az Orosz Birodalom megszilárdítója volt, aki tekintélyes területet csatolt hozzá, Litvániától Fehéroroszországig, de a családszeretet nem tartozott az erényei közé: nemcsak férjével volt rossz a viszonya, intrikájával a sírból is megkeserítette fia, a szintén poroszimádó I. Pál (17961801) életét ugyanis ő maga terjesztette el róla, hogy törvénytelen gyermek.

A végzetes végjáték

Az a körülmény, hogy anyja német származású volt, puccsal került hatalomra, ráadásul apjának személye sem teljesen tisztázott, a trón megtartásában kemény próba elé állította a cárt, és arra sarkallta, hogy törvénnyel szabályozza az öröklés rendjét. Ezen fia, I. Sándor (1801–1825) egy fontos ponton módosított: a Romanovok kötelesek európai és protestáns uralkodócsaládból származó hitvest választani maguknak, ellenkező esetben a házasságot az egyház  nem fogadja el, és a frigyből született gyermekek is elvesztik a trónhoz való jogukat.

Így történhetett meg, hogy az 1917-es februári forradalomban lemondatott utolsó Romanov uralkodó, II. Miklós (ha nem számítjuk öccsét, Mihail Alekszandrovics nagyherceget, aki a javára történt lemondás napján maga is késedelem nélkül lemondott) unokatestvéri rokonságban – és nem mellesleg korábban igen szívélyes kapcsolatban – állt legnagyobb világháborús ellenségével, II. Vilmos német császárral.

Halálához minden bizonnyal az is hozzájárult, hogy másik unokatestvére, V. György brit király belpolitikai okokból nem merte befogadni a menedéket kérő cári családot, amelyet azután 1918. július 16-án éjjel a szovjet kormány utasítására brutális módon ki is végeztek. Így ért tragikus és visszavonhatatlan módon véget a Romanovok több mint 300 évig, 1613-tól 1917-ig tartó uralma Oroszországban.