Hogyan robbantsunk ki forradalmat?

1. Küldjünk meglepetéscsomagot!

Az 1917. februári orosz forradalom idején Lenin a semleges Svájcban ragadt, és a hazajutás szinte lehetetlennek látszott. Először is ott volt az első világháború, amelyben Németország és Oroszország ellenségek voltak, és ez normális esetben némileg megnehezíti, hogy átvonatozzunk egyik országból a másikba. Másrészt ugyan a németek semmit sem szerettek volna jobban, mint hogy Lenin hazatérjen, és befolyását arra használja, hogy Oroszországot kiléptesse a háborúból, de féltek attól, hogy marxista eszméi útközben a németeket is megfertőzik azzal a botorsággal, hogy ez az egész haddelhadd tulajdonképpen csak az uralkodó osztályok belviszálya. De Lenin túl hatékony fegyver volt ahhoz, hogy ne használják fel, így a németek végül engedélyezték az átutazását, de eszméit karanténban kellett tartaniuk.  

Lenint és kíséretét – mint valami biológiai fegyvert – lezárt és leplombált vasúti kocsikban szállították keresztül Németországon, hogy aztán „beinjekciózzák” az orosz politika testébe.

2. Lepjük meg magunkat!

Amikor Vilmos orániai herceg, Németalföld helytartója 1569-ben úgy döntött, hogy szembefordul a spanyol uralommal, menleveleket (tulajdonképpen kalózkodási engedélyeket) adott egy csapat tengeri banditának, akik magukat Tengeri Koldusoknak (Watergeuzen) nevezték. A kalózok egymás után csaptak le a spanyol hajókra, zsákmányukon pedig Angliában adtak túl, amíg I. Erzsébet királynő váratlanul törvényen kívül nem helyezte őket.

Szorult helyzetükben a Tengeri Koldusok úgy döntöttek, hogy az egyetlen megoldás, ha elfoglalnak maguknak egy kikötőt. Így aztán megrohanták Brielle-t, és mivel a spanyol helyőrség elhagyta a várost, saját maguk legnagyobb meglepetésére elfoglalták a kikötőt. A sikeren felbuzdulva ezután Vlissigen felé vették az irányt, és mindenki elképedésére ezúttal is győzelmet arattak, ezzel feltüzelve a holland ellenállást, és megadva a kezdőlökést a függetlenségi háborúnak.

3. Vegyük figyelembe a helyiek érzékenységét!

Az 1857–1859-es indiai lázadás (vagy más néven az első indiai függetlenségi háború, attól függően, hogy melyik oldalról nézzük) kiváltó okai azok a zsírpapír patronok voltak, amelyekben a korabeli brit fegyverekhez a puskaport tárolták. A puska megtöltéséhez le kellett harapni a patron végét, hogy a port a csőbe lehessen tölteni. Ez a harapás okozta a problémát.

A szipojok – helyiekből verbuvált, a Brit Kelet-indiai Társaság alkalmazásában álló segédcsapatok – körében elterjedt az a pletyka, hogy a patronokhoz használt zsír disznóktól vagy marháktól származik. A szipojok moszlimok vagy hinduk voltak, és még a gondolatát sem tudták elviselni, hogy disznó- vagy marhazsír kerüljön a szájukba, amikor leharapják a patron végét. Amikor a patronok készítésének állítólagos módjáról szóló hír elterjedt az egységek között, sokan megtagadták, hogy használják azokat. A válasz a szokatlanul kegyetlen büntetés volt, amely csak olajat öntött tűzre.

4. Öltözzünk be és tartsunk teadélutánt!

Megakadályozandó, hogy az amerikaiak kibújjanak a teára kivetett adó megfizetése alól, a brit kormány olyan monopolhelyzetet teremtett a Kelet-indiai Társaság számára, hogy az olcsóbban tudja árulni a teát, mint a helyi kereskedők. Ez felbőszítette a bostoni polgárok egy részét.

Válaszul 1773. december 16-án indiánoknak öltözve a Társaság 40 tonnányi teáját öntötték a bostoni kikötő vizébe. Az utókor ezt az eseményt a bostoni teadélután néven ismeri. A radikális Samuel Adams vezetésével a bostoniak egy idő után már nem a tea alacsony ára ellen tiltakoztak, hanem feltették azt a kérdést, hogy egyáltalán miért is kell adót fizetniük, ha képviselőik nem lehetnek ott a brit parlamentben. A britek úgy döntöttek: addig lezárják a kikötőt, amíg a tönkrement szállítmány utáni adót meg nem fizetik. Ettől a lázongó bostoniak csak eltökéltebbek lettek, és felgyorsultak a függetlenségi háború felé vezető események.

5. Olvassuk el az apró betűs részt!

Britannia egyik római klienskirálya, az icénus Prasutagus abban a hitben halt meg, hogy családja Róma fennhatósága alatt örökölheti királyságát. Feleségének, Boudicának azonban hamar rá kellett döbbennie, hogy a rómaiak csak egy generációra tartották érvényesnek a szövetséget.

Prasutagus halála után a római helytartó azonnal teljes ellenőrzése alá kívánta vonni a királyságot. Ehhez egy jól bevált római pénzügyi trükköt alkalmazott. Miután nagy összegeket kölcsönöztek Prasutagusnak, hogy finanszírozni tudja a római előkelőhöz méltó életmódját, a római pénzemberek hirtelen egyszerre követelték a tartozás visszafizetését. Az icénus kincstár kiürült, a helytartó pedig erre hivatkozva átvette a hatalmat. Boudica tiltakozott, erre megkorbácsolták, lányait megerőszakolták – így kezdődött a Boudica-felkelés.

6. Tartsuk terveinket titokban, de ne túl nagy titokban!

1596 egy őszi estéjén tíz férfi és fiú, valamint egy kutya mászta meg a délkelet-angliai Oxfordshire-ben található Enslow-hegyet, és várták, hogy a környék népe csatlakozzon hozzájuk a megélhetésüket fenyegető bekerítések elleni felkelésben. Azonban napfelkeltekor még mindig csak tízen voltak a hegytetőn, így hát felkerekedtek és hazamentek.

Nem is tudnánk e „felkelésről” semmit, ha nincs egy pletykás asztalos, Roger Symonds, aki – miközben könyvszekrényét javította – megemlítette a helyi lelkésznek. A hír, hogy a helyi parasztok „el akarják vágni a nemesek torkát” futótűzként terjedt a lelkésztől a helyi földesurakon át egészen a kormányig. Erzsébet királynő rezsimje brutális kegyetlenséggel válaszolt: a szervezőket letartóztatták, kettőt felakasztottak, ketten pedig a kínzásokba haltak bele.

7. Ismerjük meg a piaci igényeket!

A legtöbb angliai protestáns lelkésznek az 1549-ben kiadott, angol nyelvű imakönyv megjelenése felszabadító érzés volt. A misézést ezentúl olyan nyelven folytathatták, amelyet a latinnal ellentétben meg is értettek az emberek. Délnyugat-Angliában viszont soha nem látott tiltakozást váltott ki a könyv bevezetése.

A kormány reakciója nem meglepő módon könyörtelen volt. 1549. augusztus 5-én Clyst Heath közelében egy jól felszerelt hadsereg rontott rá az összegyűlt parasztokra. A legtöbb lázadót lemészárolták, a menekülőket összefogdosták és levágták. De miért háborodtak fel ezen a vidéken ennyire az angol imakönyv miatt? A rejtély nyitja, hogy a legtöbben a cornwalli nyelvet beszélték, amelyre soha nem fordították le az imakönyvet.

8. Merjünk nagyot dobni!

A csehországi felkelés egy meglepő „távozással” kezdődött. Egy csapatnyi protestáns a prágai várban két császári tisztviselőn kérte számon a szabad vallásgyakorlás jogát, amelyet még II. Rudolf császár adományozott nekik.

Miután nem kaptak kielégítő magyarázatot, ahelyett, hogy börtönbe vetették volna őket, a protestánsok két grófot (és szóhoz sem jutó titkárukat) nemes egyszerűséggel kihajítottak az ablakon. Az áldozatok szerencséjükre egy trágyadombon értek földet, és nem sérültek meg. Európa szerencsétlenségére azonban ezzel az eseménnyel vette kezdetét a harmincéves háború.

9. Kerüljük a felesleges felhajtást!

Az Orániai-házból származó III. Vilmos különösebb hűhó nélkül vezette le a dicsőséges forradalmat. A katolikus II. Jakab angol király uralmával elégedetlen protestáns politikusok hívták meg a trónra. 1688. november 5-én lépett Anglia földjére harcra kész seregével. Jakab hadai azonban megtagadták, hogy királyukért harcoljanak, így neki nem maradt más választása, mint (a koronaékszerekkel együtt) Franciaországba menekülni. A parlament kimondta a trónfosztást, valamint azt, hogy Vilmos és felesége, Mária – aki egyébként Jakab lánya volt – társuralkodóként vegye át a hatalmat. Így zajlik le egy igazi brit forradalom.

10. Ne felejtsük el, hogy a darab még a függöny után is folytatódhat!

A független Belgium születéséhez vezető forradalom kirobbanását egy igen felkavaró ária okozta, egy operából, amely egy lányról szól, aki végül beleveti magát a Vezúv kráterébe. Napóleon veresége után a bécsi kongresszus a protestáns Orániai-háznak jutatott egy a mai Belgium és Hollandia területét magában foglaló királyságot. A katolikus vallonokat ez nem tette boldoggá, a feszültség érzékelhető volt. A szikrát végül Daniel Auber A portici néma című operájának 1830. augusztus 25-i bemutatója csiholta. A darab egyik csúcspontja a Szent hazaszeretet című duett, amelynek hatására a tömeg hazafias jelszavakat kezdett skandálni, majd a kormányzati épületek ellen vonult. A holland hadsereg bevonult, de vereséget szenvedett, végül 1830. október 4-én Belgium kikiáltotta függetlenségét.

(A forradalmi Európáról szóló cikkek a BBC History Magazin 2012. márciusi számában jelentek meg.)