Bernadett
-2 °C
4 °C

Ádáz csata a jégen

2013.04.05. 10:27
Több mint 770 évvel ezelőtt, 1242. április 5-én a novgorodi fejedelem, Alekszandr Nyevszkij szétzúzta a legyőzhetetlennek hitt Német Lovagrend csapatait a Csúd-tavi csatában. Sok történész szerint Oroszország, sőt egész Kelet-Európa történetében fordulópontot jelentett ez az eredmény - és oroszok milliói napjainkban is osztják ezt a véleményt. Dominic Sandbrook, a BBC History állandó szerzője idézi fel a sorsdöntő ütközetet.

A mozgókép történetének egyik legizgalmasabb jelenete, amikor az erősödő zene ütemeire hatalmas lovagsereg rohamoz a befagyott tó egyik oldalán, zászlóikat lobogtatja a szél. A túlparton egy sor lándzsás áll idegesen, ám rendületlenül, készülve az elkerülhetetlenre. Egyikük elkiáltja magát: „A németek!” Nem messze tőle Novgorod fejedelme, Nyevszkij egykedvűen álldogál, és zord tekintettel, eltökélt arckifejezéssel néz maga elé. Majd leereszti sisakrostélyát, és bajtársait megölelve kiadja utolsó parancsait. Jönnek a lovasok, a lándzsák leereszkednek, és a két sereg egy borzalmas reccsenéssel összecsap.

Jégmezők lovagja
Jégmezők lovagja

A Jégmezők lovagja című filmet – amelynek Szergej Prokofjev szerezte a zenéjét – 1938-ban mutatták be. Rendezője, Szergej Mihajlovics Eisenstein a sztálini tisztogatás idején már tíz éve nem fejezett be egyetlen filmet sem. Talán nem véletlen, hogy új filmjében az éppen aktuális európai sorskérdéseket boncolgatta, kritikusai szerint propagandisztikus jelenetekben éltetve főhősét, aki alig leplezett módon a szovjet diktátorra emlékeztet.

A film hátterét a középkori novgorodi fejedelemség szolgáltatta, középpontjában pedig az orosz történelem talán legtöbbet emlegetett csatája állt: a Német Lovagrend és szövetségesei (a Kardtestvérek rendje, dánok, észtek, skandináv keresztesek), valamint a novgorodi és vlagyimiri fejedelemség csapatai ütköztek meg 1242 áprilisában a Csúd-, vagy más néven Peipus-tavon. A jégcsataként is emlegetett harc döntőnek bizonyult.

A mai Oroszország európai részén a 13. század közepén kisebb-nagyobb fejedelemségek osztoztak, amelyeket alaposan kimerítettek a mongolok folytonos betörései. Novgorod városállamától nyugatra azonban veszélyes közelségben egy még halálosabb ellenség bukkant fel. Az északi irányba indított keresztes hadjáratok révén az 1199-ben megalapított Teuton Lovagrend a „pogány” balti népek kárára keresztény katonai államot kezdett kiépíteni: Poroszországon és Kurlandon (Nyugat-Lettország) át egészen Livóniáig és a mai Észtországig tűzzel-vassal terjesztették az igét. A Novgorodot szorongató svédek támadásával egy időben – őket 1240-ben a Néva folyónál győzte le a fejedelem, innen kapta a melléknevét –, kihasználva a mongolok előretörését, a lovagok tovább nyomultak keleti irányba, bevették Pszkov városát, és már Novgorodot fenyegették.

Novgorod – amelyik korábban száműzte, miután összerúgta a port a helyi notabilitásokkal – kétségbeesésében visszahívta Nyevszkijt. Ő szinte azonnal sikereket is ért el: 1241 végére visszafoglalta a Névától keletre eső területeket, majd néhány hónapra rá Pszkov városát. Hogy megakassza az előrenyomulást, Hermann, Dorpat (Tartu városa a mai Észtországban) püspöke mozgósította a német lovagokat, és kelet felé űzte Nyevszkijt. A fejedelem a befagyott Csúd-tavon átkelve egy jól védhető pontot vett észre a jobbparton. Meg is torpant, és felállította seregét: a gyalogosokat középre összpontosította, a lovasokat pedig a két szárnyra.

Durva külsejű teutonok

Mintha A gyűrűk ura egy csatajelenete kelt volna életre 1242. április 5-én. Bár a keresztesek többsége valószínűleg észt, nem pedig német területekről verbuválódott, Eisenstein filmjében valamennyien beesett képű, kegyetlen ábrázatú teutonoknak tűnnek.

Csúd-tavi csata
Csúd-tavi csata

Valóban félelmetesek lehettek, ahogy mennydörgő robajjal átvágtattak a jégen – még a novgorodi krónikaíró is megjegyezte, hogy „hatalmas éket vágtak ellenségükbe”. Ám Alekszandr jól választotta meg pozícióját: amint seregének szárnyai összezártak a támadók két oldalán, világossá vált, hogy a lovagok rohama kifulladt. „A testvérek lobogói hamarosan az íjászok sűrűjében tűntek fel – írta a lovagrend krónikása –, kardok hasították darabokra a sisakokat. Mindkét oldalról sokan hanyatlottak holtan a földre. Majd a testvérek seregét teljesen körbevették, lévén az oroszoknak annyi katonájuk, hogy minden német lovagra 60 is jutott. A testvérek jól küzdöttek, ám végül levágták őket.”

A Csúd-tavi csata fordulópontot jelentett a kelet-európai történelemben. A teuton lovagok soha többé nem jutottak el ennyire keletre – az orosz-észt határon húzódó Peipus-tó nagyjából még ma is jelzi a nyugati és keleti kereszténység közötti törésvonalat. Egyesek szerint a fokozatosan megerősödő orosz fejedelemségek miatt is vonták ki a mongol-tatárok még a csata előtt erőiket a korábban lerohant magyar és lengyel területekről – ennek jelentőségére csak az ütközet végeredménye világított rá.

Alekszandr fejedelem életében is mérföldkő volt a győzelem: az ortodoxia legfőbb védelmezőjének címét kölcsönözte neki. Később – a mongolok egyetértésével – I. Sándor néven vlagyimiri nagyfejedelemnek is megtették, 1547-ben pedig az ortodox egyház szentjévé avatták.

Még maga Sztálin is hősként tekintett rá – Eisenstein filmje óriási visszhangot keltett 1938-ban. Fenyegető közelségben volt egy új háború a németekkel, nem csoda, hogy röpke fél év alatt körülbelül 23 millió orosz nézte meg a filmet. Sőt, a Csúd-tavi csata még ma is fontos viszonyítási pont az oroszok számára: egy öt évvel ezelőtti szavazáson Alekszandr Nyevszkijt a legnagyobb történelmi alakjuknak választották az oroszok, Sztálin pedig csak a dobogó legalsó fokára fért fel.