Százakat öltek meg árvizek Magyarországon
További Történelem cikkek
- 30 éves a rendszerváltó paktum, 30 éve ül Orbán a parlamentben
- A vérengzés nem egyszeri kisiklás, hanem a szovjet politika része volt
- Évekig náci megszállás alatt volt az ország, mégis megmenekült a zsidók 99 százaléka
- Mostantól bárki elolvashatja Rákosi Mátyás magánleveleit
- Megtalálták a világ legöregebb macskáját
Passaunál 500 éves rekord dőlt meg hétfőn, de Magyarországon is olyan árvíz várható, amire a 2002-es rekord óta nem volt példa. Rakpartlezárások, több millió homokzsák megmozgatása, hetekig tartó készültség várható – a régi magyarok azonban nem úszták meg ennyivel.
Az első dunai árvízi feljegyzés 1012-ből való, ekkor a későbbi krónikások szerint „számtalan ember, barom és épület veszett oda”. Az 1012-től 1838-ig terjedő időben 54 jelentősebb árvizet jegyeztek fel, de ezekről az évszámokon kívül alig tudunk többet. Rendszeres feljegyzések csak a 18. század óta vannak. A korábbi árvizekről nagyon kevés az információ, nincsenek írásos emlékek ezekről a természeti katasztrófákról, így a szájról szájra terjedő információk nagyon sok pontatlanságot tartalmaztak, sokszor felnagyították a történteket.
Az 1670-es árvízről például így ír Réthly Antal, Magyarország egyik leghíresebb meteorológusa, aki több történelmi tanulmányt írt az ország időjárási eseményeiről:
„A dühös felhőszakadások következtében volt árvizek az egész Csallóközben kimondhatatlan károkat okoztak. Mintegy 500 ember és több mint 4000 szarvasmarha megfulladt. Bécsben majdnem az egész zsidóvárost a Ferencesek zárdája mellett az ár elvitte.”
Ugyanakkor Réthly adatai sem teljesen pontosak, mert elsősorban újságok, korabeli híradások adatait gyűjtötte össze és az akkori újságokhoz sem közvetlenül, hanem több ember elmondásán keresztül jutottak a hírek.
Az 1838-as árvíz
Az egyik első olyan árvíz, melyről pontosabb feljegyzések vannak, az 1775. évi dunai jeges árvíz. Pesten két áldozata volt az áradásnak, vidéken azonban sokkal nagyobb volt a pusztítás. Az 1775-ös és 1779-es jeges árvizek sarkallták a város vezetését az első védőművek megépítésére. 1775 után megépült a váci nagytöltés a mai Nyugati tér és Lehel tér között, a soroksári gát a Boráros tértől a Haller utcáig, valamint a fagát a mai Közraktár utca vonalában a Fővám térig.
A következő években a mai Falk Miksa utca és a Szent István körút vonalán a Tüköri-gát, és a váci töltést meghosszabbították a Városligetig. Ez azonban nem volt elég ahhoz, hogy elkerüljék 1838-ban a tragédiát: a március 12-én kiöntött Duna minden addigit felülmúló pusztítást végzett, több milliós kárt okozva. Az árvíz egy nem túl hideg, de annál több hóval járó tél után következett be. Januárban sok csapadék hullott a Duna felső szakaszán, március elején a jég olvadni kezdett Bécsben és Pozsonyban, a Duna zajlani kezdett.
A probléma azt volt, hogy a Duna medre akkoriban nem volt megfelelően szabályozva, így a jég megakadt a partokon, és felduzzasztotta maga mögött a folyót. A helyzetet az is nehezítette, hogy a felső szakaszon hirtelen jött olvadás nem tudta elsodorni a jégtáblákat a magyarországi szakaszon, emiatt nem tudott lefolyni a víz. A folyó éjjel törte át a gátakat, akkor amikor már mindenki azt gondolta, hogy már nem lehet gond, hiszen a jég kezdett felszakadozni. A jégtáblák azonban megakadtak a mai Kopaszi-gát környékén.
A Duna március 15-én tetőzött, korabeli adatok tanúsága szerint az áradás összesen 2281 házat pusztított el a pesti oldalon, 827-et súlyosan megrongált, összesen 153-an haltak meg.
Az árvíz hatására még abban az évben Országos Építési Főigazgatóság tervet készíttet a városkörnyéki Duna-szakasz rendezésére. 1853-59 között megépül a Lánchíd két oldalán a rakpart. 1871-75 között kiépült a többi rakpart Pesten a Margit-hídtól a Fővám térig, Budán a Rudas fürdőig. A Gubacsi gáttal lezárták a Soroksári Duna-ágat. A budai oldalon a mai Szent Gellért tértől a Kondorosi útig párhuzammű épült a mederben, ezzel felére csökkent a folyam szélessége, eltűntek a zátonyok.
A munkálatok azonban nem akadályozták meg, hogy 1876-ban megint kilépjen medréből a Duna, február végén a hóolvadás miatt megnövekedett vízszintet nem tudta megtartani a gát és a jeges víz elárasztotta Pestet. A vízmagasság nem volt akkora, mint az 1838-as árvíz idején, de az ár heteken át tartott, jelentős károkat okozva.
Miskolc és Szeged
1878-ban Miskolcon egy hatalmas vihar okozott pusztítást, ez volt a legtöbb halálos áldozattal járó árvíz Magyarországon. Komoly árvizekről az 1691-es, 1788-as, 1813-as, 1845-ös, és 1853-as évekből is maradtak fenn jegyzőkönyvek, de a legpusztítóbb az 1878-as volt. Augusztus 30-án a Dunántúl felől nagy esők, zivatarok érték el Észak-Magyarországot. Mivel a felhőszakadás egyszerre nagy területet érintett, a Bükk hegységből lezúduló víz úgy felduzzasztotta a Szinva és a Pece patakokat, hogy azok másnap, augusztus 31-én hajnalban medrükből kilépve elárasztották a várost. A város egyes részein 4-6 méter magasan állt a víz, 277-en haltak meg. Az árvíz kialakulásában döntő szerepe volt annak, hogy a városon keresztülfolyó patakok fölött malomgátak, ólak, istállók, szemétdombok íveltek át, ami beszűkítette a víz mozgásterét és lelassította a megemelkedett ár mozgását, lehetőséget adva nagyobb víztömeg felduzzadására.
A legnagyobb rombolást Magyarországon az 1879-es szegedi árvíz okozta, a március 12-én hajnali 2 órakor betörő víz gyakorlatilag elpusztította a várost. A víz már régóta fenyegette Szegedet, mert egyenletlenül hajtották végre a Tisza szabályozását. A felső szakaszon gyorsították a víz folyását, ami a még szabályozatlan dél-alföldi szakaszon nem tudott lefolyni, gyakran okozva áradásokat. Csak a város legrégibb, legmagasabban álló része menekült meg, összesen 151 ember vesztette életét. Összesen 5458 ház omlott össze, csak 265 maradt épségben, a szegedieknek évekig tartott, míg újraépítették a várost.
Az utóbbi években többször is fenyegette ár Szegedet és térségét, többször az 1879-es vízszintet is meghaladó ár vonult végig a Tiszán, 2001-ben át is törte a gátat. A Dunán is levonult néhány nagyobb ár, köztük az 1954-es szigetközi és az 1956-os jeges árvizet érdemes megemlíteni az ország déli szakaszán. De a folyószabályozások és a árvízvédelmi rendszerek kiépítése után már egyik árvíz sem okozott akkora pusztítást, mint a 19. századi áradások.