Jenő
9 °C
14 °C
Index - In English In English Eng

1500 éves, freskós sírkamrát találtak Kínában

2013.06.18. 17:37

Egy igen jó állagú, csaknem 1500 éves, freskóval borított falú sírkamrára bukkantak a kínai régészek. A jelentések szerint azonban már jártak ott előttük, ami mozdítható volt – köztük a csontokat is – elvitték.

Az észak-kínai Sanhszi tartomány Suocsou városhoz tartozó területén felfedezett építményben körülbelül 80 négyzetmétert borítanak a falfestmények. A kínai szakemberek freskóelemzését a Venvu című szakfolyóirat közölte, tanulmányuk kivonatát a Chinese Archaeology című lap legfrissebb számában angolul is közzé tették.

A cikk szerzője, Liu Jan beszámolója szerint a sírkamrára 2008-ban találtak, de akkorra már három alkalommal is jártak ott fosztogatók. Liu szerint a rablók már előkészületeket tettek arra is, hogy magukat a freskókat is elvigyék. Erre abból következtettek, hogy kék vonalakat húzva már kijelölték a vakolatból kivágandó szeleteket.

A sírhoz vezető folyosó falán jól kivehetők az őrök alakjai, akik hosszú kardjukkal vigyázzák "éberen" a területet. Velük szemben díszőrség áll, az évszázadok múltán is még mindig élénknek ható piros-kék színű egyenruhás katonákkal, lovakkal. Van olyan falszakasz is, amelynek képén ökrös szekér visz fekete hajú, göndör szakállú férfiakat.

A sír egy katonai parancsnok és feleségének nyughelye. A sírkamra bejáratánál kétszer két férfi fújja hosszú kürtjét, a belső fal nagyméretű jelenetén pedig egy férfi és nő baldachin alatt ülve szemléli a körülöttük lévő nyüzsgést. A régészek felhívták a figyelmet arra, hogy valamennyi nőalak - köztük vélhetően a parancsnok felesége - "repülő madár" alakú frizurát visel.