Vencel
13 °C
23 °C

Erdélyben a magyar függetlenséget keressük

2013.10.25. 00:55 Módosítva: 2013.10.25. 01:14
1613. október 23-án lépett Erdély trónjára Bethlen Gábor, akinek a nevét mindenki ismeri, tetteiről senki sem tud. Pedig ő volt az egyik legnagyobb magyar reálpolitikus, aki egyszerre lépett szövetségre a török szultánnal és az angol királlyal. Hatalomra kerülésének 400. évfordulója alkalmából tetteiről, jelentőségéről beszélgettünk Várkonyi Gábor történésszel, az ELTE docensével.
Bethlen Gábor rézmetszet
Fotó: Ifj. Egidius Sadeler rézmetszete (1920)

A környezetemben nem nagyon találtam olyan laikus ismerőst, aki pontosan tudta volna, hogy ki is Bethlen Gábor. Utcák, terek, iskolák vannak róla elnevezve, rácsodálkozhatunk a kétezresen, de mennyire él a köztudatban?

Nem nagyon. De ez nem is csoda, ha figyelembe vesszük, hogy a magyarok mennyire nem tudnak mit kezdeni az erdélyi fejedelmekkel. Ez a történetírás hibája is, mert az erdélyi fejedelmeket beleerőltettük a szabadságharcos-Habsburg-párti sémába. Van egy hosszú fejedelemlistánk kiváló államférfiakkal, Bocskaival, Bethlennel, Rákóczi Györggyel, de ezekben a fejedelmekben mindig csak azt keressük, mennyiben járultak hozzá a magyar függetlenséghez. Ez néha még ma is kiegészül azzal a felekezeti szemponttal, hogy a nagy fejedelmek mind a protestánsok vallásszabadságát védelmezve hadakoztak a Habsburgok ellen. Pedig ez így nem igaz.

Miért, az erdélyi fejedelmek nem akarták saját udvarukból kiindulva egyesíteni Magyarországot?

Ez a cél sem ilyen egyértelmű, Bethlen nagyon-nagyon óvatosan állt a magyar egység kérdéséhez, hiszen ez az egység egy többszereplős hatalmi játszma fügvénye volt. A legfontosabb szempont Bethlennél biztosan nem a Királyi Magyarországgal való azonnali unió, hanem az erdélyi fejedelem hatalmának erősítése volt – ami persze nem passzol a Magyarországon élő szakralizált, mitizált Erdély-tudathoz.

Ebbe a sémába azt is nehezen lehet beleerőltetni, hogy a fejedelmek – nem csak Bethlen, hanem már elődei, a Báthoryak is – határozott koncepcióval rendelkeztek a hatalomgyakorlásról, méghozzá a XVII. században modernnek számító abszolutizmus államelméletére alapozva. Bethlen Gábor számára sem volt nagyon más a politika alapkérdése, mint a XIV. Lajos, a Napkirály udvarában: hogyan lehet kiépíteni és fenntartani egy stabil egyeduralmat, hogyan lehet minél több közigazgatási, államszervezeti funkciót a fejedelem kezébe összpontosítani. Bethlen Erdélyen belül tudta megvalósítani a maga abszolutista államát, minden, ami ezen kívül volt, az másodlagosnak számított.

Bethlen Gábor élete nagyon röviden

1580-ban született, már 13 éves korában Báthory Zsigmond fejedelem udvarába került, őt és utódait, Székely Mózest, Bocskai István és Báthory Gábort is szolgálta. Ez utóbbival szembefordulva török segítséggel 1613. október 23-án lett fejedelem. Uralkodása alatt élte Erdély politikailag, gazdaságilag és kulturálisan is virágkorát. Bethlen 1629. november 15-én halt meg, fiúgyerek híján második felesége, Brandenburgi Katalin, majd öccse, Bethlen István követték őt a trónon. 

Az Erdélyi Fejedelemség számára speciális kihívást jelentett a Magyarország nagy részét megszállva tartó Oszmán Birodalom, melynek Bethlen speciel a hatalmát is köszönhette.

A tizenöt éves háborúban bebizonyosodott, hogy a magyarok még Habsburg-támogatással sem tudják megtörni az oszmán hatalmat, és az állandó háborúskodás csak kivérezteti az országot. Ezen kívül Bethlen számára egyáltalán nem volt mellékes körülmény az, hogy a törökökkel ápolt barátsága garantálta az ő uralmát.

Bethlen már Giorgo Basta császári tábornok, majd később egykori barátja és harcostársa, Báthory Gábor fejedelem elől is a Hódoltságba menekült. Már ekkor is a törökök támogatását kereste?

Igen, de azt is figyelembe kell venni, hogy a Temesközben feküdtek a család legrégebbi birtokai, így voltaképpen hazatért. Másfelől pedig a korban a Királyi Magyarországról katonai szempontból sokkal nehezebb volt hatásosan beavatkozni Erdélyben, mint a Hódoltságból. Ezt példázza Forgách Zsigmond felső-magyarországi főkapitány, későbbi nádor 1611-es balvégzetű erdélyi hadjárata is.

Bethlen a száműzetései idején törökül is tanult, mennyire számított ez akkor megbotránkoztató, pogány cselekedetnek?

Törökül tudni nem volt épp kirívó dolog a korban, hogy mást ne mondjak, Balassi Bálint több török verset is átdolgozott magyarra. De a törökök és a magyarok amúgy is sokkal közelebb éltek egymáshoz, mint azt a harcra, konfliktusra kihegyezett történelmi regények sugallják nekünk. A hétköznapi életben, a kereskedelemben, valamint a párbajmegbeszélésekkel, fogolycserékkel tarkított hadviselésben egyaránt gyakori volt a török szó.

A törökök iránti érdeklődése mekkora szerepet játszott abban, hogy a Porta Bethlen mellett tette le a garast?

Bethlen tisztán stratégiai választás volt. Az Oszmán Birodalom a XVI. században egyértelművé tette, hogy nem akarja tartósan megszállni Erdélyt, számára az volt a legfontosabb, hogy a fejedelem ne legyen szövetségben a magyar királlyal. Ebből a szempontból egy kálvinista főúr tökéletes választás volt a török számára – a Porta abszolút tisztában volt a kereszténységen belüli megosztottsággal, a protestánsok és katolikusok közti feloldhatatlan különbségekkel. 

És hogyan juttatták hatalomra?

Ezt helyi szinten oldották meg, Iszkender temesvári pasa helyben állomásozó erőit adták Bethlen segítségére. Azaz nem kellett a szultáni seregeknek megindulniuk Drinápolyból, nem kellett hivatalosan is háborúzni. Úgy voltak vele, ha a mellé adott erővel sikerül megszereznie a hatalmat, akkor jó, ha nem, akkor a törökök mossák kezeiket. De a török csapatok olyan túlerőben voltak, hogy Bethlennek sok tennivalója a harcmezőn már nem maradt, az összehívott rendi gyűlés pedig készséggel választotta meg a hitelét szertelenségével, nőügyeivel és erőszakosságával eljátszó Báthory Gábor helyébe. 

Bethlen azonban a törökkel való kapcsolatokban nem csak a kötelezőt hozta, elég szélsőséges dolgokra is képes volt a jó viszony megtartása érdekében.

Igen, ismert epizódja Bethlen Gábor uralkodásának, hogy saját alattvalói ellenében adta át a töröknek a trónra segítése fejében odaígért várakat. Három év halogatás után 1616-ban a 15 éves háborúban elfoglalt Lippa várát öt kisebb erőddel együtt úgy adta át a töröknek, hogy közben saját alattvalóit kellett onnan kiostromolnia – persze az lehet, hogy ez az ostrom sem volt olyan véres, igazi ostrom, csak egy olyan fogás, amivel a Portának újfent megmutathatta, hogy ő mennyire lojális szövetséges. Báthory Gábort egyébként pont egy hasonló alku, Várad átadásának ígérete miatt gyilkolták meg saját hajdúi 1613. október 27-én. 

Akkor miért vállalta be ezt a kockázatot? Hiszen ha életben is maradt, sokan "Mohamedán" Gábornak kezdték hívni.

Bethlen belátta, hogy szavahihetőségével olyan elismertséget teremt, ami saját hatalma és Erdély függetlensége megőrzése szempontjából is létfontosságú. Török elismertségét jellemzi, hogy a sztambuli angol követ, Thomas Roe kifejezetten megütközött azon, hogy az ő tekintélyét messze felülmúlta az előtte ismeretlen „Gábor fejedelem”, aki később azután az angolok szemében is a Porta és a Nyugat közötti közvetítés egyik kulcsemberévé vált. Roe őt akarja a harmincéves háború első szakaszában a cseh trónra aspiráló Pfalzi Frigyes fő támogatójának megnyerni.

Bethlen reformátusként és erdélyi fejedelemként milyen népszerűségnek örvendett a Királyi Magyarországon?

A katolikus arisztokrácia nem szerette őt, a főpapok messzire el is kerülték az által összehívott 1620-as rendi gyűlést – és akkor még a számtalan őt sározó röpiratról nem is beszéltünk. De a Királyi Magyarországról mindenki csak kívülről nézhette az erdélyi politikát, nem sok beleszólásuk volt az ottani politikába, és a katolikus elitnek is az volt az érdeke, hogy stabil legyen a két országrész közt a viszony. Mert nyugaton megtanulták félni a hajdúkat, akik Bocskai idejében végigdúlták az országot, de Bethlen idejében is kútba lógatták a kassai jezsuitákat. De sokak szemét szúrta az a mohóság is, ahogy koncepciós perekkel gyarapította családi vagyonát – elődjének húgát, Báthory Annát például boszorkányság vádjával fosztotta meg az ecsedi nagy Báthory-uradalomtól.

De Bethlen nem törökbarátsága miatt vált a magyar történelem egyik legnagyobb államférfiújává, hanem azért, mert képes volt stabilizálni és felvirágoztatni Erdélyt. Hogyan ment végbe a török-tatár hadakkal megszerzett hatalom konszolidálása?

A korban a társadalmi békét a vallásbéke jelentette. Korábban a katolikus Báthoryak alatt a protestáns főurak is ugyanúgy magas pozíciókba emelkedhettek, mint a katolikusok, ráadásul Erdélyben ekkor már fél évszázados múltra tekintett vissza a mindennapos vallásgyakorlatban előírt tolerancia is. Ezzel szemben Báthory Gábor alatt egy erős rekatolizációs folyamat indult meg, ami felborította a korszakban példátlan vallási status quot. 

A hihetetlenül véres harmincéves háború küszöbén vagyunk. Mennyiben volt Erdélyben Európa többi országához képest toleráns a valláspolitika?

Az biztos, hogy Magyarországon nem voltak vallásháborúk, nem volt Szent Bertalan-éj. Ez nagy dolognak számított. De a tolerancia csak addig terjedt, amíg az államérdek megkívánta, amíg a stabilitás érdekét szolgálta. Bethlen alatt nem volt teljes a felekezeti egyenjogúság, hiszen a fejedelem a katolikusok mellett például a kor kisebb protestáns irányzatait is háttérbe szorította – főkancellárjának, Péchi Simonnak a bukása például magával rántotta a szombatosokat is. Nem túlzás azt állítani, hogy Bethlen egy centralizált protestáns államot épített. 

Ha már a vallásról van szó, mennyiben igaz az, hogy amikor Bethlen 1623-ban megkérte II. Ferdinánd királytól lánya, Habsburg Cecília Renáta kezét, akkor ígéretet tett a katolikus hitre való áttérésre?

A Habsburgokkal való házassági terv igaz, de a katolizálással az volt akkor a probléma, hogy abban az esetben automatikusan elvesztette volna a török támogatást. A törökök nem viseltek volna el semmilyen dinasztikus kapcsolatot a két országrész között. Az egész katolizálási történet egyébként az 1620-as besztercebányai országgyűlésről indulhatott ki, ahol Bethlent sikeres első magyarországi hadjárata után a magyarországi rendek királlyá választották. A magyar királyi cím katolikus titulus, a koronázás tipikus katolikus szertartás, amit az esztergomi érseknek kell végrehajtania, ezért a protestánsként bajos lett volna tényleges magyar királlyá válni. Bethlen nem is gondolta ezt az egészet komolyan, inkább Ferdinánddal szemben demonstrálta azt, hogy neki a Magyar Királyságban is komoly támogatói vannak.

Ilyen demonstrációk voltak a vékony karéjjá fogyott Magyarországra rendszeresen vezetett hadjáratai is? Egyikben sem tűnt úgy, mint aki mindent egy lapra feltéve meg akarja verni a Habsburgokat.

Igen, ezek inkább a harmincéves háborúban formálódó protestáns nemzetközi szövetség melletti kiállást demonstrálták. Bethlen abszolút jól látta, hogy ő soha az életben nem fogja tudni egyesíteni a két magyar országrészt. Ez kőkemény reálpolitika: Erdély egy-egy hadjáratra önerőből 15 000 katonát tudott kiállítani, és látta, hogy ha a Királyi Magyarország csatlakozik hozzá, ennél akkor sem fog számottevően többet kiállítani. Eleget legalább is biztos, hogy nem. A törökkel-némettel szembeni kétfrontos háború – belső vallási ellentétekkel megfűszerezve – pedig csak azt jelentette volna, hogy az ország visszacsúszik a mohácsi csata utáni zűrzavaros korszakba.

Emellett Bethlennek az is volt a célja, hogy a frontvonal ne Erdély határánál húzódjon. Amíg ugyanis a felső-magyarországi főkapitánynak állandóan azzal kell foglalkoznia, hogy Tokajnál már megint átlépték a hadai a Tiszát, addig Erdélyben béke volt. Különösen óvta a Partiumot – Váradot és környékét – ami az egyik leggazdagabb mezőgazdasági termővidék volt, Erdély adóbevételeinek harmada is innen származott.

Ha már adó: csak a belső béke volt az, ami a „Kincses Erdélyt” megteremtette? Vagy voltak más gazdaságpolitikai érdemei is, ami miatt az MNB joggal teszi rá Bethlen képét a kétezresre?

Joggal, de a kor gazdaságpolitikája teljesen másként működött, mint napjainkban. Bethlen egyszerűen kellő nyugalmat biztosított az erdélyi szász városoknak. hogy azok békében működtethessék azt a Lengyelország felől az Oszmán Birodalom felé vezető észak-déli kereskedőutat. Ezen kívül Bethlen jól működtette az állami monopóliumok – egyébként István kora óta bejáratott – rendszerét.

Ma a monopólium nem hangzik jól, de a modern adminisztráció kora előtt ez számított az államháztartás alapjának. Régebben ugyanis az adók beszedése meglehetősen körülményes volt, és a beszedett adó összege is nagyon ingadozó volt – szemben a sóval, nemesfémekkel vagy a méhviasszal, melyek automatikusan a fejedelmi kincstárat gazdagították. De azért ismerünk a korból egészen kreatív kereskedelmi megoldásokat is, a Porta például a szász városokból rendelte meg a vászont a flotta hajóinak vitorláihoz. Azaz Erdélynek sikerült egy stratégiai árucikkre üzletet kötnie.

A három részre szakadt Magyarországon azonban nem csak a szultánnal, hanem a királlyal is dűlőre kellett jutni.

A magyar király és az erdélyi fejedelem között egyértelmű volt a rangbéli különbség a király javára. Ennél fogva tehát a király és a fejedelem konfliktusai mindig is belviszályként jelentek meg, ahol a fejedelem egyfajta szívós és erős rebellisnek tűnhetett. Bethlen abban hozott nagy és zseniális újítást, hogy aktív európai diplomáciájával ezt a konfliktust kiemelte a bilaterális keretek közül. A harmincéves háborúba beszállva a Habsburgokkal szemben már nem mint egy lázadó vazallus, hanem mint egy szuverén uralkodó léphetett fel.