István, Vajk
20 °C
35 °C
Index - In English In English Eng

Így káromkodnak a lövészárokban

2014.01.20. 15:11
Egy új kutatás szerint az első világháborúban résztvevő kanadai katonák egy sajátos lövészároknyelv segítségével igyekezték feldolgozni a frontvonalban megtapasztalt borzalmakat.

A Kanadai Hadtörténeti Múzeum kutatója, Tim Cook által a War in History című folyóiratban publikált vizsgálat korabeli levelek és más írott források alapján kimutatta, hogy az érintett férfiak egyéni káromkodásokat és szlenget használtak egyes tárgyak és események megnevezésére. A nyelvhasználatról szóló korábbi tudományos elemzések eredményeivel összevetve a kutató arra jutott, hogy a szleng – például az, hogy a német kézigránátokat krumplinyomónak hívták – egyfajta védőpajzsként szolgált a katonák számára, hogy elidegenítsék maguktól és jelentéktelenné tegyék a halált. A káromkodás pedig hasznos eszköz volt a katonai fegyelem és a háborús stressz hatásainak csökkentésére.

Cook szerint mindkét beszédstílus arra is szolgált, hogy éles határt húzzon a katonák és a civilek közé. A káromkodás rutinszerűvé vált, a katonáknak nem kellett tekintettel lenniük arra a társadalmi normára, hogy nők és gyerekek jelenlétében visszafogják magukat, a buja nóták pedig a férfias jellemvonásokat húzták alá, és erősítették a bajtársias köteléket. A tanulmány arra is rámutat, hogy bár bizonyos kifejezéseket a legkülönbözőbb nemzetekből verbuválódott katonák is alkalmaztak, a kanadai egységek egyedi, csak rájuk jellemző szófordulatokkal is éltek, amellyel nemzeti identitásukat is erősítették.

Ilyen kifejezések voltak a következők: „elcsípett egy zsákot” vagy „elhúzott nyugatra” – azaz megölték; illetve a sokkhatástól és egyéb pszichés traumáktól szenvedők „totál bezizzentek”.

Életmentő akasztófahumor

A BBC Historynak nyilatkozva a kutató leszögezte: „A frontvonal saját nyelvhasználatának kérdését eddig többnyire figyelmen kívül hagyták a szaktörténészek, ám a katonák leveleit, egyéb feljegyzéseit olvasva ráébredtem, hogy a katonai kultúra rejtett komponensére akadtam, amely nélkül nehezen érthetnénk meg, mi is zajlott az első világháborúban. A látszólag sikamlós káromkodások, szlengkifejezések felfedik számunkra, hogyan küzdöttek meg és tartottak ki a katonák, és próbáltak értelmet csempészni egy irracionális eseménysorba.”

A Kenti Egyetemen újkori brit történelmet oktató Mark Conelly professzor a kutatás értékelésekor hangsúlyozta: „Hihetetlen látni, hogy akár a káromkodások is megerősíthetik a területi vagy nemzeti hovatartozáshoz való kötődést, és segítenek megbirkózni a kihívásokkal. Érdekes, mennyire közel állnak az akasztófahumorhoz is – talán arra kínáltak megoldást, hogy az illetők farkasszemet tudjanak nézni a halállal és a szemébe nevetni. Úgyszintén lenyűgözőnek találtam, hogy a levélíró első világháborús katonák akár egy szempillantás alatt átváltottak a káromkodással fűszerezett mondatokból az otthoni szeretteikhez szóló, szentimentális fogalmazásba.”