Lukács
5 °C
20 °C

Néha úgy érzed, mintha két valóság létezne?

Több infó

Támogasd a független újságírást, támogasd az Indexet!

Nincs másik olyan, nagy elérésű online közéleti médiatermék, mint az Index, amely független, kiegyensúlyozott hírszolgáltatásra és a valóság minél sokoldalúbb bemutatására törekszik. Ha azt szeretnéd, hogy még sokáig veled legyünk, akkor támogass minket!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Kizsákmányolják a brit munkavállalókat?

2014.03.11. 13:15
Több mint egymillió embert foglalkoztatnak a Brit-szigeteken úgynevezett „nulla órás munkaszerződéssel”, amelyet egyre nagyobb felháborodás vesz körül, sokan azonban meg vannak győződve az előnyeiről. Emma Griffin, Kelet-angliai Egyetem történészprofesszora ennek kapcsán a brit munkaadók és munkavállalók 200 éves küzdelmébe enged bepillantást.

A nulla órás munkaszerződésekről – egy főként Nagy-Britanniában alkalmazott rendelkezésre állási formáról, amelynek során alkalomszerűen hívják be a dolgozókat, és csak a ténylegesen letöltött, változó mennyiségű és beosztású munka után fizetnek – napjainkban egyre többet beszélnek. Azt mondják róluk, hogy mind a munkaadóknak, mind egyes dolgozóknak nagyobb rugalmasságot tesznek lehetővé. Mások szerint azonban a hátrányaik számosabbak az előnyeiknél: bizonytalan, senkinek sem kielégítő munkavállalási formát jelentenek, és a munkavállalói jogok csorbulásával járnak, például a betegszabadság és a végkielégítés hiányával. Bármik is legyenek az előnyeik vagy a hátrányaik, a körülöttük kialakult vita jól mutatja, hogy az elmúlt két évszázadban mekkorát fordult a világ mind a munkaadók, mind pedig a munkavállalók számára.

Az ipari forradalom idején a munkaadók nem a rugalmas, hanem a stabil, kiszámítható munkaerőt keresték. Attól tartva, hogy éppen akkor nem lesznek kéznél, amikor a legnagyobb szükség lenne rájuk, a munkaadók éves, felbonthatatlan szerződéssel kötötték magukhoz munkásaikat.

A két fél közötti vitás pontokat az Egyesült Királyságban 18–19. században elfogadott Masters and Servants Acts (Úr és szolga törvények) szabályozták. Ezek a jogszabályok lehetővé tették, hogy az elöljárók megbírságolják, megkorbácsolják vagy akár bebörtönözzék azokat a munkásokat, akik a kikötött idő előtt hagyták ott a munkát. Ezzel szemben semmiféle olyan ellenszolgáltatásra nem kötelezték a munkaadókat, mint például a biztonságos munkafeltételek, az elfogadható munkaidő vagy a megfelelő képzés biztosítása.

1875-ben a munkások győzelemként könyvelhették el, hogy a törvény immár nem tekintette bűncselekménynek a munkaszerződés egyoldalú, munkavállaló részéről történő felmondását. Ugyanakkor az továbbra is polgárjogi szabályokba ütközött, és pénzbüntetéssel járt. De még ezt az „engedményt” is élesen ellenezték a munkáltatók, akik továbbra sem látták a „rugalmas” munkaerő értékét, és attól féltek, egy ilyen típusú munkaerőpiacon végül egyetlen munkásuk sem lenne.

Kiszolgáltatott nők

A 19. századi szakszervezeti mozgalmakat is egészen másfajta aggodalmak fűtötték, mint amelyek most a nulla órás szerződéseket körülveszik. Mivel a 19. század elején a gyári munkásokat zömmel heti hat napon át 12 órás munkaidőben dolgoztatták, a szakszervezetek főként a munkaidő csökkentéséért küzdöttek – ez a vitapont a 20. századi ellentéteket is meghatározta. Mások a hatályban lévő munkajogi törvények visszavonásáért korteskedtek, valamint az egészséges, biztonságos munkakörnyezettel és a kártérítéssel kapcsolatos ügyekben emelték fel a szavukat.

Nem mintha a viktoriánus Nagy-Britanniában nem létezett volna „rugalmas” foglalkoztatás. Az „alkalmi” munkavállalók azonban főként alsóbb rétegekhez tartozó nők voltak: mosónők, takarítónők, kisegítők. Ők viszont nem léptek be a munkásegyletekbe, és a közvélemény sem igen foglalkozott a szükségleteikkel vagy a jogaikkal – pedig mind közül ők voltak a legkiszolgáltatottabb dolgozók. Az elmúlt évtizedben azonban a rugalmas foglalkoztatás a gazdaság „férfias” ágait is elérte, és sokan aggódni kezdtek, az így foglalkoztatottak vajon képesek lesznek-e eltartani a családjukat.

Furcsa átalakulásnak vagyunk tanúi: míg az elmúlt századokban a munkaadók hosszabb távra is magukhoz akarták láncolni dolgozóikat, és utóbbiak a rövidebb munkaidőért és a rugalmasabb munkaszerződésért küzdöttek, ezzel szemben napjainkban a Brit-szigeteken több mint egymillió embert foglalkoztatnak nulla órás szerződéssel, ám a munkavállalók hosszabb munkaidőt, nagyobb stabilitást szeretnének elérni. Egyelőre nem tudhatjuk, hogy ezek az egymásnak feszülő igények, célok miként oldhatók fel a jövőben.