Mihály
2 °C
16 °C

Régészeti feltárások igazolják a Bibliát?

2014.05.06. 16:33

Egy izraeli régész azt állítja, megtalálta a legendás jeruzsálemi fellegvárat, amit még Dávid király foglalt el, és még a Bibliában is megemlítik. Az eset kapcsán ismét előkerült a kérdés: érdemes a régészeti feltárásoknál a Bibliára hagyatkozni?

A régész, Eli Shukron állítását kétkedéssel fogadták, mint a hasonló eseteket általában. Izraeli régészek már korábban is találtak olyan palotákat, amiket szintén Dávid királyénak véltek –egyébként ő volt az, aki a zsidó vallás szerint a Szent Várossá tette Jeruzsálemet.

A történészeknek azonban még nem találtak közvetlen bizonyítékot arra, hogy az uralkodása története egybevág a Bibliában leírtakkal. 

A zsidó lobbi szponzorálja az ásatásokat

Az eset a mai izraeli-palesztin konfliktust is érinti. A tízmillió dolláros régészeti feltárást – amit a turisták előtt múlt hónapban nyitottak meg – Jeruzsálem arab negyedében végzik, és részben egy olyan szervezet finanszírozza, akik őrzött otthonokat építenek a letelepedő zsidóknak az arab részben.

Shukron, aki közel két évtizeden át foglalkozott Dávid király óvárosának feltárásával, úgy véli, elég komoly bizonyítékok támasztják alá az elméletét.

Ha ez Dávid király fellegvára, akkor az lenne Sion fellegvára; ezt foglalta vissza Dávid a jebuzeusoktól. Az egész feltárási terület megfelel a Biblia leírásának.

– magyarázta Shukron.

A régészek azt nem vitatják, hogy Dávid király létező személy volt; Észak-Izraelben már találtak olyan írásos emléket egy feltáráson, amiben megemlítették Dávid házát. Abban viszont sokan kételkednek, hogy a jeruzsálemi feltárásoknál érdemes lenne a Bibliát praktikus kézikönyvként használni.

Ronny Reich, aki 2008-ig együtt dolgozott a feltáráson Shukronnal, nem ért egyet az elmélettel. Szerinte nem lehet egyértelmű következtetést levonni a bibliai összefüggések kapcsán.

A régészet és a Biblia közti kapcsolat nagyon problémássá vált az elmúlt években.

– jegyezte meg Reich.