Beáta, Izolda, Lea
1 °C
17 °C

Valóban III. Richárd csontvázát találták meg?

2014.05.13. 20:36 Módosítva: 2014.05.13. 20:36
A hírügynökségek kiemelt helyen számoltak be a 2012-es leicesteri leletről, amelyet a szakértők a legendás késő középkori uralkodó maradványaként azonosítottak – miként erről az Index is többször beszámolt. Mára azonban egyre több ellenérvet fogalmaznak meg a tudósok. Emma McFarnon, a BBC History munkatársa szembesíti az egymásnak ellentmondó szakértőket.

A régészek nem tudják bizonyosan kijelenteni, hogy valóban III. Richárd csontjait találták-e meg a leicesteri parkolóban, nyilatkoznak legújabban a szakértők.

Michael Hicks, a Winchesteri Egyetem történelemtudományi tanszékének vezetője, valamint Martin Biddle, a Winchesteri Kutatóintézet régész-igazgatója exkluzív interjúban fejtette ki véleményét a BBC History magazinnak a DNS-teszt, a szénizotópos kormeghatározás és a csontváz sérüléseivel kapcsolatos eddigi eredményekről. A Leicesteri Egyetem kutatócsoportja szintén a közeljövőben készül nyilvánosan publikálni az ásatás helyszínén rögzített tapasztalatait.

A tanszékvezető szerint korántsem bizonyos, hogy III. Richárd maradványait tárták fel. Szerinte a rózsák háborújának – amelynek záróakkordjaként az 1485-ös bosworthi csatában Richárd seregét legyőzték, vezérét pedig megölték Tudor Henrik csapatai – bármelyik csatájában elhunyhatott az áldozat. Az információ, hogy Richárd holttestét a Grey Friars ferences rendház templomában földelték el, a király kortársától, a historikus John Roustól származik, ám Hicks szerint "egy csomó, hasonló sérülést szerzett embert eltemethettek a lelet helyszínén, az egykori templomkórus alatt”. A régész a szénizotópos vizsgálat eredményét is megkérdőjelezi, amely Richárd halálának idejére datálja a csontokat. Az eljárás messze nem ad precíz eredményt – szögezi le Hicks. Nagyjából behatárolja a kort, de ennél többre ez a vizsgálat nem képes. Esetünkben ez nagyjából 80 évet ölel fel.

A Winchesteri Kutatóintézet szakembere a DNS-teszt konklúziójával kapcsolatban is kétségét fejezte ki: „A mitokondriális DNS anyai ágon öröklődik, és évezredek óta változatlan. (A mitokondriális DNS ősforrására utalva ezt nevezi a genetika mitokondriális Évának, akitől mindannyian származunk.) Ennél fogva a leicesteri csontvázból kinyert DNS-minta ugyanolyan eséllyel lehet bárkié, aki Richárd anyjának, Cecily Neville-nek a női ágából származik, beleértve két lánygyermekét is. De ugyanúgy lehettek Cecily anyja, Joan Beaufort többi lányának, valamint nagyanyja, Katherine Swynford lányainak leszármazottai, és így tovább.

Joan Beaufortnak például 16 gyermeke született, s ezzel a rózsák háborújában részt vevő nemesség jelentős részének őse volt – akik közül többen szintén erőszakos halált haltak a polgárháborús konfliktusban – teszi hozzá Hicks. – A tudósok között ma sincs egyetértés abban a kérdésben, miként lehet pontos eredményre jutni a mitokondriális DNS-minták efféle összevetésével, ám még akkor sem lehetne egyértelműen Richárdnak tulajdonítani e csontokat, ha jelen esetben precíz volt az eljárás.

"Természetesen nem állítom, hogy nem III. Richárd maradványairól van szó – nagyon is elképzelhető –, ám nem vagyunk abban a helyzetben, hogy ezt teljes bizonyossággal kijelenthessük. Ugyanez a logika érvényes a csontszerkezetre: bár a hajlott gerinc arra utal, hogy valóban III. Richárd volt az áldozat, a scoliosis (gerincferdülés) önmagában nem cáfolhatatlan bizonyíték. Sőt nagyon is nehéz lenne bebizonyítani, hogy a csontváz egy bizonyos konkrét személy maradványaival azonos. A leicesteri régészcsapat is tisztában van vele: a fehér hollónál is ritkább, hogy egy régész ismert személyre bukkanjon, nem is beszélve egy ilyen jelentős királyról.”

Ásó, kapa, lábszárcsont

Biddle professzor, az Oxfordi Egyetem középkori archeológiai tanszékének professzora szintén kétségeit hangoztatta. „Ugyan egy-két eredmény már napvilágot látott a lektorált szakfolyóiratokban, elsősorban a terepen, az ásatás helyszínén gyűjtött adatokat kellene látnunk. Még 2012-ben írtam például a The Timesba egy levelet abban a tárgyban, hogy tudnunk kellene, vajon pontosan milyen formájú és méretű sírgödörbe hantolták el az áldozatot, de ismereteim szerint ez az adat még most sem publikus."

Az ásatások során a koponya megsérült, és utólag tették vissza oda, ahol elvileg lennie kellett. Egy sír feltárásakor azonban alapszabály, hogy minden testrésznek érintetlenül kell maradnia, amíg az egész testet ki nem ássák. És hiába állítják a feltárásban részt vevő régészek, hogy a láb egyes csontjait egy közelebbről meg nem határozott alkalommal, Viktória királynő idején elmozdították - bárki, aki látta a Channel 4 tévécsatorna ásatásról készített dokumentumfilmjét, meg tudja mondani, hogy a lábszárcsontokon lévő sérülést egy ásó vagy munkagép okozta a földmunkák során.

"Úgyszintén keveset tudunk a templom keleti végében talált sírokról. Vajon hány temetést végeztek ezen a helyen a rendház három évszázados fennállása alatt, és különösen a bosworthi csatát követően? További feltárások nélkül erre a kérdésre nem kapunk választ, ennél fogva abban sem lehetünk biztosak, hogy III. Richárd sírgödrére bukkantunk. Mielőtt továbblépnénk, nem ártana megbizonyosodni arról, tényleg az ő tetemét találtuk-e meg. Egyfajta halottkém-bizottságot kellene felállítani, amely összeveti és kiértékeli az eddigi eredményeket” – nyilatkozta a professzor.

Philippa Langley – a III. Richárd Társaság skóciai irodájának titkára, az ásatások megrendelője és finanszírozója – így kommentálta a Michael Hicks korábban idézett szavait: „A kétely sosem árt egy tudományos vitában, ám meglehetősen talányos az az állítás, hogy a régészek nem tudják bizonyosan kijelenteni, Richárd holttestéről van-e szó. A bizonyítékokat összegezve magabiztosan állítható ennek az ellenkezője. Hicks szerint egy csomó, hasonló sérülést szerzett emberrel lenne azonosítható a lelet – talán meg tudna nevezni egyet is közülük?”

Az ásatásokért felelős Leicesteri Egyetem szóvivője szerint „az azonosítás az egymást erősítő, eltérő típusú bizonyítékok figyelembevételével történt. Ezek közé tartozik az a tény, hogy a sírgödör elhelyezkedése megegyezik a John Roustól származó egykorú információval, továbbá a csontvázra vonatkozó adatok (az áldozat életkora, testfelépítése, sérülései, gerincferdülése) összhangban vannak a történeti forrásokkal. Biddle professzor szerint a lábszárcsontok az ásatás során sérülhettek meg, ám mivel mi nem a sírgödörben találtuk meg azokat, biztos, hogy már korábban feldúlták a sírt.

A szénizotópos kormeghatározás Richárd halálának időpontját adja meg a temetés hozzávetőleges dátumaként, és bár az elhantolás körülményei és módja a korabeli leicesteri szokásokhoz képest igencsak különösek, egyeznek a historiográfiai adatokkal. Richárd legidősebb nővére, Yorki Anna két, nőági leszármazottjának DNS-ével is összehasonlították a szakemberek a csontváz DNS-ét, és mindegyikben ugyanazt a ritka típusú mitokondriális DNS-t fedezték fel.

Az azonosítás mellett szól tehát, hogy az eltérő típusú bizonyítékok mind ugyanazt a következtetést támasztják alá. Minden történésznek, így Hicksnek is joga kételkedni eredményeinkben, ám mi szerte tudjuk foszlatni ezeket az aggályokat. Előkészületben lévő publikációink kimutatják, hogy feltételezéseinek zöme nem állja meg a helyét. Ásatási jelentésünk – ahogy az szokás ­– nemsokára szintén az érdeklődők rendelkezésére áll majd” – fejtette ki a szóvivő.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!