Ilona
15 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

Megúszhattuk volna az oroszokat és a nyilasokat?

2014.10.15. 00:24
70 éve, 1944. október 15-én a sikertelen kiugrási kísérlettel ért véget a Horthy-rendszer. A rosszul előkészített próbálkozás néhány óra alatt kudarcot vallott, de kérdéses, hogy jobb szervezéssel mekkora esély lett volna sikerrel szembeszállni a Wehrmacht Magyarországon lévő sok százezernyi katonájával. A próbálkozáshoz az agg Horthy komoly reményeket fűzött, de az oroszoktól rettegő tisztikarral, a szovjetekkel való titkos tárgyalásokról mindent tudó németekkel a hátában képtelen volt elérni azt, amit a románok augusztusban megcsináltak.

„Hőn szeretett hazánk szívében folyó pusztító harctól, a küzdő erőket számba véve, immár döntő, az országra nézve kedvező fordulatot nem várok. Ezért elhatároztam, hogy fegyverszünetet kérek. Mint a fegyveres hatalom legfőbb hadura, felszólítalak benneteket, hogy honvédeskütökhöz híven, hűséggel és feltétlen engedelmességgel teljesítsétek elöljáró parancsnokaitok útján kiadott parancsaimat. További létünk attól függ, hogy a honvédség minden tagja a súlyos helyzetben kötelességtudó és végsőkig menő fegyelmezett magatartást tanúsítson.”

Horthy honvédeknek címzett hadparancsát a rádió fél egykor háromszor is bemondta. Sokan el is hitték, hogy a kilátástalan helyzetben Magyarország tényleg leteszi a fegyvert, a gettóban a házakról és ruhájukról is többen leszedték a sárga csillagot. Hiába: az addig Horthy iránti feltétlen hűségéről ismert hadsereg nem engedelmeskedett a kormányzónak, néhány órával később pedig már Szálasi kinevezéséről szóltak a hírek. A katonai vezetés meghatározó része ekkor már nem Horthy, hanem a német szövetséges felé volt lojális, az elszabotált hadiparancs Horthy lemondatásához és a nyilas hatalomátvételhez vezetett.

Elkésett a békevágy

A kiugrási kísérletre nagyon későn került sor – akkor, amikor a magyar politikai elit már pontosan tisztában volt azzal, hogy a németek el fogják veszíteni a háborút. Ez egyben az egész Horthy-korszak külpolitikai kudarcának kényszerű beismerése volt. A trianoni döntéssel elvett területek visszaszerzését a harmincas évektől már kizárólag a tengelyhatalmaktól remélték, így az is egyértelmű volt, hogy a németek veresége esetén nem tudjuk megtartani a revízió eredményeit. Az oroszok kecsegtettek ugyan időnként az etnikai alapú, igazságosabb határok lehetőségével, de a románok augusztus 23-ai kiugrására nem kis részben éppen azért került sor, mert ettől várták Erdély nekik ítélését – nem is hiába.

Horthyék célja az egyre reménytelenebb helyzetben már csak az lehetett, hogy ne a rettegett oroszok, hanem – legalább részben – az angolszász hatalmak vonuljanak be az országba. Minden korábbi magyar kiugrási törekvés erre irányult, a Kállay-féle 1943-as tapogatózások idején még lehetett is bízni abban, hogy az Olaszországban partraszálló szövetségesek érik el előbb a magyar határt. A színfalak mögött azonban néhány hónapra rá eldőlt: Magyarországot a szovjetek fogják „felszabadítani”, és azzal az ország hosszútávon is a szovjet érdekszférába kerül. Az angolszászok ezzel együtt kecsegtették a későbbi titkos magyar megbízottakat is, 1944. szeptember elején aztán berni követünkkel is közölték, hogy csak a Szovjetunióval tárgyalhatunk a fegyverszünetről.

A szövetségesek olaszországi főhadiszállásán szeptember végén közölték Náday István vezérezredessel, hogy csak a feltétel nélküli megadást fogadják el. A magyar tapogatózási kísérletek amatörizmusa itt ért csúcsra: Náday azért nem tudta felvenni a kapcsolatot a tárgyalások alatt a Várral, mert rossz chiffre-kulcsot (titkosítási kulcs) adtak meg neki – írja Ungváry Krisztián. Végső soron persze nem ezen múltak a dolgok, Horthyéknak mindenképpen meg kellett lépniük azt, amit mindvégig a leginkább el akartak kerülni: a szovjetekkel való tárgyalást.

Átállást ígért, kiugrásra gondolt

Faragho Gábor vezérezredes Horthy teljes felhatalmazásával érkezett október 1-jén Moszkvába, ahol tíz nappal később alá is írta az előzetes fegyverszüneti feltételeket. Ezek értelmében a magyar hadseregnek vissza kellett vonulnia a bécsi döntések előtti, trianoni határokon belülre és késlekedés nélkül szembefordulnia a harmadik birodalommal. Bár Faragho ezt aláírta, Horthy nem gondolta komolyan, hogy hadat üzenjen Németországnak.

A németekkel való fegyveres szembeszállás megszervezése hadászatilag sem lett volna egyszerű, a nagy német katonai jelenlét mellett azért sem, mert a magyar egységek ekkor már mozaikszerűen voltak beékelve a német alakulatok közé. A magyarokra megbízhatatlan szövetségesként tekintő németek lenézték a rosszul felszerelt, tiszthiánnyal küzdő és egyre nagyobb arányban idősebb póttartalékosokból álló, motivációs gondokkal küzdő magyar honvédséget.

1944 őszén német szempontból már Magyarország volt az egész világháború legfontosabb hadszíntere. „Berlin nélkül lehet háborúzni, de a zalai kőolaj nélkül nem” – idézte Hitlert az MTA Bölcsészettudományi Intézetében az évfordulón tartott beszélgetésen Paksa Rudolf. A németek szeptemberben is újabb egységeket irányítottak ide és Budapest környékére is. Ennek egy oka volt: számítottak a magyar kiugrási kísérletre.

A németeket ugyanis egyáltalán nem érte váratlanul Horthy október 15-i proklamációja. A március 19-i német megszállás fő oka is az volt, hogy mindent tudtak a kilépési tapogatózásokról, és ekkor már Szálasit tekintették az egyetlen számukra elfogadható tényezőnek.

A magyar kormányból több miniszter is folyamatosan súgott a németeknek, akik a magyar vezérkarból is kaptak füleseket. Horthy naivitását mutatja, hogy képtelen volt elhinni, hogy a kémkedést előtte letagadó tábornokok hazudjanak neki. A németekhez az is rögtön eljutott, hogy szeptember 7-én a kormányzó a koronatanácson bejelentette: fegyverszünetet akar kérni. A miniszterek ekkor ultimátumot intéztek a németekhez: ha nem csoportosítanak nagyobb erőket a dél-erdélyi szovjet támadással szemben, Magyarország fegyverszünetet kér. A miniszterek ugyan egy nap múlva visszavonták az ultimátumot, a németek viszont ezután már készültek a kiugrás elhárítására.

Német urak, magyar tisztek

A Panzerfaust (páncélököl) haditervnek megfelelően előkészítették a nyilas puccsot, a német követségen várakozó Szálasival előre megíratták hatalomátvételi bejelentését, október 8-án pedig elrabolták Bakay Szilárdot, a kiugrási tervek egyik kulcsfiguráját, aki közel járt ahhoz, hogy felfedje a nyilas puccs tervét.

Október 15. reggelén a németek elrabolták Horthy fiát, aki a kiugrási irodát vezette; a kormányzó pedig felháborodásában előrehozta a néhány nappal későbbre tervezett bejelentést. Biztos volt az átállás sikerében, és meg volt győződve arról is, hogy a hadsereg engedelmeskedni fog neki. Turbucz Dávid Horthy-monográfián dolgozó történész szerint az idős kormányzó saját kultusza foglyává vált, ezért eszébe sem jutott kételkedni a katonai elit hűségében.

A tiszti elit azonban jobban félt a szovjetektől. Őket húsz éven keresztül arra nevelték, hogy a szovjet maga az ördög, és tudták, hogy amint az oroszok bejönnek, vége az egzisztenciájuknak – mondta Paksa Rudolf. A tisztikar ráadásul egyáltalán nem volt előzetesen felkészítve, ezért sokkolta a bejelentés. Vörös János, a honvéd vezérkar főnöke éppenséggel be volt avatva, de az utolsó pillanatban ő is szembement Horthyval. Délután ötkor már az ő nevével olvasták be a rádióban, hogy Horthy szavait nem szabad valódi jelentésük szerint értelmezni, a harcot a németek oldalán folytatni kell.

Miklós Bélát, az 1. hadsereg parancsnokát azzal hívta fel a Horthy bizalmasának számító Vattay Antal, hogy minden semmis a korábbi tervekből. Kéri Kálmán, a hadsereg vezérkari főnöke fültanúja volt a beszélgetésnek:

„Mi a hadsereg feladata? – kérdi Miklós.
A hadsereg feladata a szomszédos német hadsereg jobbszárnyának biztosítása, nehogy az oroszok a hátába kerüljenek” – mondja erre Vörös.
Micsoda?! – ordít bele a kagylóba Miklós Béla.
Vörös János szabatosan megismétli, és hozzáteszi: Kérlek, ez a feladata. Különben is, az előszobámban német urak ülnek.”

A vezérkar azért is szabotálhatta könnyen az átállást, mert Horthy proklamációja nem adott konkrét utasításokat és a szövege sem volt egyértelmű. Az eredeti „fegyverszünetet kötöttem” formulát „fegyverszünetet kérek”-re módosították, a rádióban is így hangzott el, ez pedig az egész kiugrást bizonytalanná tette. Nemcsak a szélsőjobboldali és erősen németbarát vezérkari tisztek nem engedelmeskedtek, de az I. magyar hadsereg átállásra is elszánt vezetője sem tudta keresztülvinni az akaratát. Miklós személyesen ugyan átállt a szovjetekhez, de hadseregét már nem próbálta magával vinni.

Lehetett volna másképpen?

Magyar katonák egyedül a Várban szálltak szembe a németekkel. A tűzharcban az Otto Skorzeny vezetésével fellépő németek támadásánál a Horthy iránt lojális testőrség viszonozta a tüzet, aztán ők is parancsot kaptak az ellenállás beszüntetésére.

Egyértelmű válasz ugyan a „történelemben nincs ha” közhelyt félretéve sincs a „mi lett volna, ha” kérdésre, meggondolandó szempontok azért akadnak. Paksa Rudolf szerint a magyar tisztikar félelmei miatt Horthyék jobb előkészítéssel, kevesebb ügyetlenkedéssel sem tudták volna megcsinálni a kiugrást. Ungváry Krisztián szerint is a hosszú távú rossz személyi politika és ideológiai nevelés miatt szabotálták az átállást, de azt is hozzátette, hogy hadászatilag nem lett volna lehetetlen szembeszállni a németekkel, és ennek komoly hatása lett volna az egész háború lefolyására.

Ungváry szerint könnyebb lett volna mindezt a románokhoz hasonlóan még augusztusban megtenni, amikor a németek kevésbé voltak felkészülve, és a magyar tisztek sem annyira honvédő harcként fogták fel a háborút, mint az erdélyi betörés után. De még októberben is, a német katonai jelenlét ellenére, a Kárpát-medencében lévő katonák nagyobb része magyar volt, a szovjetek pedig csak 80 km-re voltak Budapesttől. A főváros sikeres átállás esetén már november elejére szovjet kézre juthatott volna – mondta az Indexnek a történész.

Az MTA-s beszélgetésen Stark Tamás is azt emelte ki, hogy bár Magyarország geopolitikai helyzete hosszú távon ugyanaz lett volna, a magyar átállással a szovjet hadsereg sokkal gyorsabban ment volna át az országon, sokkal kevesebb anyagi és emberi áldozattal. És nem került volna sor a nyilas rémuralomra sem.