Koronavírus adatok

2021. dec. 03.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Ferenc, Olívia
2 °C
5 °C

Pénzt kaptak a nácik, hogy elhagyják Amerikát

2014.10.20. 12:25

Amerika szociális juttatásokat fizetett több tucat kiutasított, vagy önként kitelepülő egykori náci háborús bűnösnek – írja az MTI az izraeli Ynet alapján. Amerikai pénzeket kaptak olyan SS-katonák, akik valamelyik koncentrációs táborban őrködtek, egy kényszermunkásokat alkalmazó tudós, aki részt vett az egykori Harmadik Birodalom rakétakísérleteiben, sőt egy lengyel kollaboráns is, aki több ezer zsidó elhurcolásáért és megöléséért felelős.

Egy jogi kiskapu lehetővé tette, hogy az érintettek az USA elhagyása után is tovább élvezzék az amerikai adófizetők pénzéből fedezett szociális juttatásokat. Sőt, az amerikai igazságügy-minisztérium már nem létező nácivadász egysége, a Különleges Nyomozó Hivatal ezt a kiskaput arra használta fel, hogy rávegye az illetőket az Egyesült Államokból való önkéntes távozásra. Ez azért volt előnyös a hivatalnak, mert így elkerülhette a kiutasítási eljárással járó hosszú kihallgatásokat, és gyorsan tudta növelni a kiutasított nácik számát, noha az iratok szerint a külügyminisztérium hevesen ellenezte ezt a gyakorlatot.

Voltak azonban olyan nácigyanús betelepültek is, akiket a minisztérium nem ösztönzött emigrációra, mégis elhagyták az Egyesült Államokat az ellenük elindított vizsgálat előtt – derítette ki az AP hírügynökség kormányzati tisztségviselőkkel folytatott beszélgetésekből és hivatalos feljegyzésekből.

"Felháborító, hogy a náci bűnösök sok-sok évvel azután, hogy kitiltották őket országunkból, továbbra is megkapják az amerikai szociális juttatásokat" – jelentette ki Carolyn Maloney, a washingtoni képviselőház demokrata párti New York-i képviselője, aki új törvényi szabályozást tervez a jogi kiskapu bezárására.

1979 után az Amerikából kiutasított hatvanhat gyanúsított közül legalább harmincnyolcan továbbra is kapták az amerikai juttatásokat. Ezekből az esetekből többször a legmagasabb kormányzati szintig ható botrány kerekedett, például amikor 1987-ben az osztrák hatóságok felháborodtak Martin Bartesch ügyén, aki a mauthauseni tábor SS-személyzetéhez tartozott. Bartesch 1955-ben az Egyesült Államokba emigrált, majd egy géppel váratlanul Bécsbe repült, és két nap múlva megfosztották amerikai állampolgárságától. De két évvel későbbi haláláig az Amerikából folyósított pénzekből élt.

Legalább négyen még ma is élnek a kedvezményezettek közül, például Martin Hartmann, a sachsenhauseni koncentrációs tábor egyik őre, vagy Jakob Denzinger, aki az auschwitzi láger őrségében szolgált. Hartmann 2007-ben Arizonából Berlinbe költözött, még mielőtt megfosztották amerikai állampolgárságától. Denzinger pedig már 1989-ben Németországba menekült Ohióból, miután megtudta, hogy megindult ellene az eljárás. Utóbbi később Horvátországban telepedett le, Eszéken a Dráva-parton, egy tágas lakásban él, és Amerikában maradt fia szerint megérdemelten kapja továbbra is a szociális juttatást.

Amerikai nyugdíjból nagyon jól lehet élni Európában vagy bárhol máshol, ahol letelepedtek. Gyakorlatilag megjutalmazzuk őket, aminek semmi értelme

– mondta a Simon Wiesenthal nácivadász központ Los Angeles-i vezetője, Marvin Hier rabbi. A tiltakozások miatt Washington leállította a „nyugdíjért távozás” gyakorlatát, de a még élő nácigyanús embereknek továbbra is, a mai napig átutalják a pénzt.