Barbara, Borbála
1 °C
8 °C

Náci tengeralattjáró-roncsokat találtak az amerikai partoknál

2014.10.22. 11:28

Második világháborús német tengeralattjáró roncsaira bukkantak az Atlanti-óceánban, Észak-Karolina állam partjai közelében – írja az MTI az amerikai Nemzeti Óceáni és Légköri Hivatal (NOAA) közleménye alapján.

A német tengeralattjáró, vagyis U-Boot és egy amerikai teherhajó roncsai a parttól 48 kilométerre kerültek elő, 240 méterre attól a helytől, amely a sok elsüllyedt hajó miatt atlanti temetőként vált ismertté.

A két hajó, a német U-576 és a Bluefields teherszállító 1942. július 15-én süllyedt el. A hatóság szerint a náci tengeralattjáró megtámadott egy kereskedelmi hajókaravánt, és elsüllyesztette a Bluefieldset, másik két teherszállítót pedig súlyosan megrongált. Válaszul a konvojt biztosító, Kingfisher típusú amerikai repülőgép bombázta a tengeralattjárót, egy másik kereskedelmi hajó pedig a fedélzeti ágyújával lőtte, és el is találta, így a támadó is az áldozata mellé süllyedt.

A Bluefields legénységét még ki tudták menteni, a német hadihajó azonban 45 tagú személyzetével együtt merült a hullámsírba. A roncs ezért katonai sírhely, nemzetközi védelem alatt áll. Németországnak nem is áll szándékában, hogy kiemelje a tengeralattjáróból az áldozatok maradványait. A külügyminisztérium álláspontja szerint a halottak nyugodjanak békében, ha lehet, ne bolygassák őket.