Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Napóleon és a kettős puccs

2014.11.09. 11:47
1799-ben ezen a napon döntötte meg a forradalmi köztársaságot Bonaparte, aki I. Napóleon néven később császárrá koronáztatta magát és meghódította fél Európát.

A francia forradalom tizedik évére a köztársasági államforma válsága nyilvánvalóvá vált. A jakobinus diktatúra utáni direktóriumi kormányzás nem bírta a néptömegek támogatását, ráadásul az újra meg újra kiújuló háborúkban nem tudott már sikereket felmutatni. Nem is annyira az volt a kérdés, hogy megdönti-e valaki a fennálló rendszert, hanem az, ki és mikor teszi meg. Az mindenesetre biztos volt, hogy egy sikeres államcsínyhez szükség lesz a hadsereg zömére, valamint egy a közvélemény szemében is népszerű személyiségre.

Nem csoda, hogy a már egy ideje komolyabb hatalmi ambíciókat dédelgető – és mind katonái, mind győzelmei nyomán a párizsi tömegek körében nagy népszerűségnek örvendő – Bonaparte tábornok a francia seregek vereségeinek hírére úgy döntött, hazatér a fővárosba. Másfél éve tartó egyiptomi hadjárata ugyan a legnagyobb túlzással sem volt sikeresnek nevezhető, de a legtöbben csak a diadalmas hadijelentéseket és a tömegével hazaküldött műkincseket látták, így 1799. október közepi Párizsba érkezésekor nyugodtan tetszeleghetett a veszélyben lévő haza megmentésére érkezett diadalmas hadvezér szerepében.

Bonaparte a politikai hadszíntéren is olyan ügyesen manőverezett, mint oly sokszor a csatatereken. Miközben alázatos polgárként végiglátogatta a megdönteni tervezett rendszer vezetőit, a háttérben megszerezte Talleyrand és az egyik direktor, Sieyès abbé támogatását – igaz, utóbbi csak saját hatalomátvételéhez akarta felhasználni a korzikai tábornok biztosította katonai erőt.

Katonákkal oszlatta fel a törvényhozást

Az államcsíny azzal indult, hogy egy jakobinus puccs veszélyére hivatkozva Sieyès november 9-én – a francia forradalomban bevezetett naptár szerint brumaire 18-án – rávette a két törvényhozó testület, a Vének Tanácsa és az Ötszázak Tanácsa képviselőit, hogy helyezzék magukat Bonaparte katonáinak védelmébe a Párizstól nyugatra fekvő Saint-Cloud kastélyában. Estére Sieyès, illetve a Direktórium másik négy tagja is lemondott – önszántából vagy fegyverrel kényszerítve.

Másnapra a tanácsok tagjai előtt is nyilvánvalóvá vált, hogy mire megy ki a játék, de Murat tábornok gránátosai gyorsan pontot tettek az események végére, amikor szétkergették a gyűlésen megjelenő Bonapartéra puszta kézzel rátámadó Ötszázak Tanácsának tagjait. A nap végén felállt az új, három konzul (Bonaparte mellett Sieyès és Roger Ducos) vezette kormány.

De itt nem ért véget a történet, Bonaparte ugyanis egy újabb puccsal azonnal meg is döntötte az új berendezkedést. Kihasználva a zűrzavart, magát különleges jogokkal bíró első konzullá tetette meg, társait kiszorítva a hatalomból. November 14-i beiktatásával ugyan névleg még fennmaradt a köztársasági államforma, a valóságban azonban megkezdődött az 1802-ben örökös konzullá emelő, majd 1804-ben magát császárrá is koronáztató Napóleon egyeduralma.