A magyar ultrabaloldalt térítette Európa utolsó sztálinista diktátora
További Történelem cikkek
- 30 éves a rendszerváltó paktum, 30 éve ül Orbán a parlamentben
- A vérengzés nem egyszeri kisiklás, hanem a szovjet politika része volt
- Évekig náci megszállás alatt volt az ország, mégis megmenekült a zsidók 99 százaléka
- Mostantól bárki elolvashatja Rákosi Mátyás magánleveleit
- Megtalálták a világ legöregebb macskáját
Itt Tirana. Itt Tirana. A Tiranai Rádió magyar nyelvű adását hallják.
A szignál után kimért hangú bemondónő ismertette a műsort: a „kultúra és a művészet a szocialista Albániában” című rovat után „a szovjet művészet a dekadentizmus mocsarában” című kommentár következett. Sajnos ez nem maradt ránk, pedig biztos jól lerántották a leplet a veszélyesen nyugatos moszkvai elhajlásokról. Tiranából időnként keményebbeket mondtak, mint a Szabad Európa Münchenből: még olyat is, hogy Brezsnyev részeges, egy nem épelméjű disznó.
Az albán fővárosból rövidhullámon sugárzó adó ugyanúgy illegális volt nálunk, mint a nyugati propaganda, csak mondjuk kevésbé népszerű. Ez a rossz vételi lehetőségeken kívül alapvetően azzal függött össze, hogy olyan ultrabalos, igazi sztálinista szöveget nyomtak, amire legfeljebb néhány lelkes értelmiségi fiatal volt fogékony, azok, akik Kádár kispolgárias létező szocializmusa helyett akkor Maónál látták lobogni a forradalmi lángot.
A maoizmussal kokettáló Pór György és társai elleni ‘68-as perben is az egyik vádpont a tiranai rádió hallgatása volt - nem véletlenül: ekkoriban a szovjetekkel feszült viszonyba kerülő Kína egyetlen európai szövetségese a kis Albánia volt - más kérdés, hogy Pekingben meg úgy számoltak be a hivatalos albán állásfoglalásokról, keményhangú üzenetekről, politikai agybajokról, mintha valami igazi nagyhatalomról lenne szó.
Egyedül egy világ ellen
Ahogy Mao nem akarta követni Hruscsovot a sztálinizmus bűneinek elítélésében, a kicsi, szegény és akkor még nagyon elmaradott Albánia is éles ellentétbe került Moszkvával. Korábban szembefordultak már az addig baráti Jugoszláviával, de Hoxhának azért továbbra is szüksége volt szövetségesre. Ezt a szerepet töltötte be a hetvenes évekig Kína. A Kissinger-féle ping-pong diplomácia után azonban Hoxha nem bocsátotta meg a kínaiaknak, hogy az egyetlen igaz ösvényről letérve az imperialistákkal barátkozik, úgyhogy velük is szakított. Ezután Albánia teljesen magára maradt.
A sztálinista balkáni ország teljes izolációját alapvetően a totális diktatúrát kiépítő Hoxha paranoid félelme szülte. Külföldi támadástól való félelmében igyekezett hermetikusan lezárni az országot, a mai Észak-Koreához hasonló állapotokat hozva létre - csak éppen Kim Dzsongunékkal szemben ők még a fociban sem léptek ki a nemzetközi színtérre, a biztonság kedvéért külföldi csapatokkal nem játszottak meccseket. A Moszkvával való összebalhézás után a Varsói Szerződésből is kiléptek, és a hárommilliós ország méretéhez képest hatalmas hadsereget tartott fenn, saját tengeralattjáró-flottával, folyamatos készültséggel.
Bár a „hoxhaizmus” az extremitásig vitte a 700 ezer bunker jelképezte bezárkózást, a külföldi inváziótól való félelemnek megvoltak a gyökerei az albán történelemben. Csaplár-Degovics Krisztián, az MTA BTK TTI történésze szerint a két világháború közötti albán királyság ideológiája is a külföldi uralom ellen megvédendő nemzeti önállóságra alapult; „érthető törekvés, ha a nemzeti önkép legfontosabb elemei a zsarnoki elnyomással szembeni fegyveres ellenállás és a külföldi hódítók elleni heroikus küzdelmek sorozata”.
Hoxha a török ellen harcoló nemzeti hős, Szkander bég utódjának nyilvánította magát, miközben a „nem illír” nevet viselő embereket névváltoztatásra kötelezte.
Egyetlen vallás az albánizmus
Brutális vallásellenes politikájának is volt a marxista mellett nemzetinek mondott motivációja is: a két iszlám és két keresztény irányzat által megosztott ország egységét hangoztatva tiltották be a vallásokat, rombolták le a templomokat és mecseteket, űzték el és zárták börtönbe a papokat, imámokat. Hoxha diktátuma szerint Albánia
a világ első ateista állama, melynek egyetlen vallása az albánság.
A totalitárius rezsim által erőszakkal érvényre juttatott politikai vallás alapja a következetes ultrasztálinizmus volt - mindenki revizionistának számított, aki eltért a marxizmus doktriner felfogásától, vagy bármilyen kompromisszumot kötött az élettel.
Az emberek eközben nem sokat tudhattak a külvilágról. Mint egy korábbi cikkünkben írtuk, a civil életet azzal akarta elfojtani, hogy hétvégén társadalmi munkában dolgoztatta az embereket. (A mozgalomnak az Összpontosított ökölcsapás az imperializmusra nevet adták.) A norma úgy volt kiadva, hogy volt, aki csak hétfőn hajnalban ért haza, reggel meg mehetett dolgozni a hivatalos munkahelyére.
A teljhatalmát az évek során csak erősítő Hoxha semmiféle elhajlást nem tűrt el. A koncepciós perek, párton belüli leszámolások itt a nyolcvanas években is ugyanúgy zajlottak, mint a harmincas években Szovjetuniójában, vagy nálunk 1949 és ‘53 között. 1980-ben a Hoxha mögötti második ember, Mehmet Shehu sem úszta meg. Miután bírálta a teljes elzárkózás politikáját, az addigi hű szövetséges egy kabinetülés után „öngyilkosságot követett el”. Különben őt sem kell nagy szabadságharcosnak képzelni: aki nem ért egyet velünk,
Szemen köpjük, pofán vágjuk, s ha kell, golyót eresztünk a fejébe
- mondta egy pártkongresszuson.
Rendszerváltás és folytonosság
Miközben zajlott az „albán kulturális forradalom” (részben valós eredményekkel, nagyobb írásbeliséggel), a nem túl nagyszámú értelmiség zömét már jóval korábban agyonlőtték. Az albán titkosrendőrség, a rettegett Sigurimi, a rendszer fennállása alatt sok ezer embert deportált úgynevezett munkatáborokba. Ezek Hoxha 1985 áprilisi halála után is továbbműködtek, egészen 1991-ig, az albán rendszerváltás hivatalos évéig.
Albániában azonban a szovjet blokk más országaihoz képest is teljesen elmaradt a múlttal való szembenézés, pedig ez a múlt sötétebb mindegyikénél. A hirtelen beköszöntő többpártrendszerben minden párt vezetőrétege a régi nomenklatúrából került ki - a kétszeres miniszterelnök Sali Berisha Hoxha személyes kardiológusa volt.
Az elitcsere mellett elmaradtak a politikai jóvátételek és rehabilitációk is: ez ellen tiltakozva gyújtotta fel magát Tiranában egy egykori internált még a közelmúltban is — idézi fel Csaplár-Degovics Krisztián. Nagy nosztalgia ugyan nincs, de a hodzsaizmus ma is feldolgozatlan. Hoxha tiranai mauzóleuma előbb diszkó lett, aztán múzeum; a maradék bunkerek most turistaegzotikumnak számítanak. A legutóbbi hír szerint a diktátor unokáját 100 kiló kokain miatt tartóztatták le.